// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Kétféle provokáció

// HIRDETÉS

Román fejpánt viselete ellen magyar zászló lengetése. Bár az Active Watch mindkettőt a szólásszabadság kategóriájába sorolja, azért a másik fél nemzeti ünnepén még provokációnak minősül.

Figyelemre méltóan reagált az Active Watch jogvédő szervezet azon január 23-án Szatmárnémetiben történt eset kapcsán, amelynek során a Kölcsey Ferenc Gimnázium egyik diákja magyar zászlót lobogtatott a Moldva és Havasalföld egyesülése alkalmából a románok által szervezett megemlékezés közelében az iskola egyik ablakából. (Krónika)

A szervezet nem a diáklányt marasztalta el, hanem a Szatmár megyei tanfelügyelőséget, amelynek nevében a főtanfelügyelő-helyettes veszélyesnek bélyegezte a gesztust, és a tanuló vétkességéről beszélt.
Az ügyet azzal a tavalyi esettel állítja párhuzamba, amikor Kovásznán a március 15-i megemlékezéseken a helyi gimnázium egyik román diáklánya román nemzeti színű fejpánttal jelent meg, egyértelműen provokációs célzattal. Akkor diszkriminációellenes tanács nem őt vonta felelősségre, hanem az osztályfőnökét bírságolta meg, amiért levetette a lánnyal a pántot.

Az Active Watch szerint a szatmári tanfelügyelőség most megsértette a szólásszabadságot, hiszen a nemzeti szimbólumok használata nem tilos még akkor sem, ha ez egyeseket irritál.
„A szabad véleménynyilvánítást veszélyezteti, ha ehhez a bűnösség fogalmát társítják" – szögezte le a civil szervezet, amely szerint a tanfelügyelőség reakciója túlzó volt, és etnikumközi feszültséget gerjesztett.

A jogvédő szervezet állásfoglalása rendkívül korrektnek tekinthető, hiszen az illetékes állami szervekkel ellentétben nem alkalmaz diszkriminációt a két eset megítélésében, sőt felhívja a figyelmet a hatóságok által alkalmazott kettős mércére.

Más kérdés ugyanakkor, hogy a két szóban forgó eset abban is egyenértékű egymással, hogy mindkét gesztus ugyanolyan mértékben elítélendő. Lehet persze a szólás- és véleményszabadsághoz és a nemzeti identitás szabad megvallásához való joggal élésnek tekinteni a fejpánt viselését és a zászlólengetést, ugyanakkor mindkét gesztus provokációnak minősül, olyan megnyilvánulásnak, amelynek célja az volt, hogy a célba vett közösséget valamilyen szinten megalázza a saját maga által ünnepnek tekintett napon. Ez pedig interetnikus környezetben, amikor a politikum, főleg a hivatalos állami politika napirendjén egyre gyakrabban szerepelnek a magyarellenes megnyilvánulások, csak tovább fokozza a feszültséget, és tovább rontja az esélyét annak, hogy normális hangnemben lehessen végigbeszélni a problémás ügyeket. Ha pedig a magyar fél provokál – akárcsak diákcsíny szintjén is –, akkor annál kevésbé hiteles, ha felpanaszolja, amikor román részről éri hasonló sérelem a magyar közösséget.

Mindemellett arra is fontos felhívni a figyelmet, amit az Active Watch megjegyez: hogy az állami hatóságok nem ugyanazzal a mércével mérik a provokációt, ha az magyar részről érkezik, mintha a román fél követi el. A román provokátort nemzeti hősként állítják be, míg a magyart megbélyegzik. Ez a gesztus semmiképp sem a normalitás irányába mutat.  

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro