// 2026. november 6., péntek // Lénárd
vegyesen

Két széljobb elnökjelölt is készülődik, ám Gigi Becalinak ez már túl sok – hírek pénteken

// HIRDETÉS

Eközben Bolojan nem kér az amerikai atomból, Trump pedig bevallotta, hogy nem csípi Iohannist.

Simion és Gavrilă lepaktáltak, Becali távozik…

Pénteken George Simion AUR-elnök is leadta a Központi Választási Irodában (BEC) az elnökjelölti jelentkezését. „Sikerülni fog” – írta Facebook-oldalán, ahol azt is megosztotta, hogy már mintegy 600 ezer, vagyis az indulásához szükséges aláírások háromszorosát sikerült összegyűjteniük, ám az aláírásgyűjtés nem ért véget.

Annál is inkább, hogy az AUR emberei nemcsak neki, hanem Anamaria Gavrilának, a Fiatal Emberek Pártja (POT) elnöknek is gyűjtik az aláírásokat. Ezzel nem az a céljuk, hogy megosszák a szavazóikat, hanem az, hogy „minden esélyt megadjanak a szuverenista tábornak” Călin Georgescu félreállítása után.

// HIRDETÉS

A terv az, hogy ha Simion és Gavrilă jelölését is elfogadják a hatóságok, akkor egyikük majd visszalép a másik javára. Ezt a nagyszerű tervet különben egy Georgescuval közös megbeszélésen ötlötték ki az érintettek.

És ez volt az, ami a jó öreg Gigi Becalinál – aki már jó ideje mondogatja, mennyire nem csípi Georgescut – is végleg kiverte a biztosítékot. Az AUR képviselője ugyanis váratlanul bejelentette, hogy kilép az AUR-ból, annyira nem ért egyet azzal, hogy a pártja Gavrilának gyűjt aláírásokat, mert „hogy gyűjts aláírásokat egy olyan embernek, mint Gavrilă…”

Az ember már azt hihette volna ezek alapján, hogy egy annyira elbaszott világban élünk, ahol már Gigi Becali lesz az erkölcsi etalon, ám ekkor a farmernepperből lett milliomos hozzátette azt is, hogy egy szuverenista párt ne gyűjtsön már aláírásokat egy nőnek…

De legalább kilép…

Bolojan nem kér amerikai atomot Romániába

Andrzej Duda lengyel államfő egy, a Financial Times csütörtöki számában megjelent interjújában arról beszélt, hogy amerikai atomtöltetek Lengyelországba telepítését kérte az illetékesektől.

Ez persze megint felzúdulást váltott ki számos helyen.

A bukaresti újságírók hamar meg is kérdezték Ilie Bolojan ügyvivő államfőt, hogy Románia készül-e hasonló lépésre. Mire Ilie Bolojan ügyvivő államfő szerencsére odanyilatkozta nekik, hogy nem, erre semmi szükség.

Elég nekünk a Romániában állomásozó NATO-csapatok jelenléte. Szóval ez ügyben egyelőre meg lehet nyugodni.

Nemcsak a saját országa, de Trump is megveti Iohannist

A Fehér Házban fogadta Donald Trump amerikai elnök Mark Rutte tavaly ősszel megválasztott NATO-főtitkárt, ahol a sajtó jelenlétében beszélgettek el a dolgok állásáról. A számunkra érdekes része a csevegésnek az volt, amikor az új amerikai elnök név nélkül, de kegyetlenül beszólt Klaus Iohannis nemrég leköszönt romániai elnöknek, aki a hazai politikai ranglétrát a tetejéig végigjárva egy vihánc gondolattól vezérelve a fejébe vette, hogy az elnöki mandátuma lejártával szintén megpályázza a NATO-főtitkári posztot.

Trump felidézte, hogy bár Rutte volt a legesélyesebb (vagyis az Amerika által támogatott) jelölt – akit Trump is nagyon határozottan támogatott, saját bevallása szerint –, de volt egy másik jelentkező, akit az amerikai elnök nem kedvelt.

Úgy fogalmazott, azt hiszi, sikerült távol tartania ezt az antipatikus jelöltet, mert meglátta Mark Ruttéban, hogy ő az ő emberük.

Iohannisnak tehát csucsu.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro