Eurómilliókról van szó a DNA szerint.
Újabb volt miniszter került az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) célkeresztjébe: a korrupcióellenes ügyészség szerdán a bűnvádi eljárás elkezdésének jóváhagyását kérte Sebastian Vlădescu volt pénzügyminiszter ellen.
A korábbi tárcavezetőt, aki 2005 és 2007 között, illetve 2009 decemberétől 2010 októberéig állt a pénzügyminisztérium élén, kétrendbeli vesztegetés elfogadásával gyanúsítják.
A DNA szerint Vlădescu mandátuma idején két ízben is kenőpénzt kapott egy külföldi cégtől, amely a Bukarest-Konstanca vasútvonal felújítási munkálatait végezte.
A volt miniszter és az ügyben gyanúsítottként szereplő többi személy
azért, hogy egyrészt azért vessék latba a befolyásukat, hogy az illető céggel kössön a román állam szerződést, és időben fizesse ki a munkálatok ellenértékét, másrészt azért, hogy egy másik vasútvonal-felújítási munka után visszafizessék a cégnek az áfát.
A DNA két szakaszra osztotta az ügyet. A 2005 és 2014 közötti időszakban a külföldi cég illetékesei megegyeztek Vlădescuval, Mircea-Ionuț Costea volt pénzügyminisztériumi vezetővel és Mihaela Mititeluval, aki közel állt a vasúttársaság vezetőihez, hogy a román vasúttársaság által a Bukarest-Konstanca vasútvonal felújítására kiírt pályázaton elintézik, hogy a céggel kössenek szerződést, és időben fizessék a munkálatokért járó díjat. Cserében a munkálatok értékének 3,5 százalékát kérték.
A 2008-2008-es időszakban Vlădescu közel egymillió euró kenőpénzt kapott. Costea 4,5, Mititelu pedig hárommillió euróhoz jutott.
A második szakaszban 2009-ben az előző évi kormányváltás és a gazdasági válság miatt a cég immár az államtól kapott összeg tíz százalékának kifizetését vállalta Vlădescunak, Constantin Dascălu volt közlekedési minisztériumi államtitkárnak és Cristian Boureanu volt demkrata-liberális párti parlamenti képviselőnek. A volt miniszternek és az államtitkárnak fejenként összesen kétmillió eurót ígértek annak fejében, hogy vessék latba a befolyásukat a Bukarest-Konstanca vasútvonal felújításáért járó összegek időben történő kifizetése érdekében, illetve azért, hogy megkapják a Bukarest-Câmpina vasútvonal felújítási munkálataiért járó pénzt, valamint az elmaradt áfa összegét. Szintén kétmillió eurót ígértek Boureanunak, hogy befolyást gyakoroljon Vlădescura és a közlekedési tárca illetékeseire a cég érdekében.
Vlădescu az összegből 2011 és 2013 között 65 ezret kapott meg, ezzel egy olyan offshore céget finanszíroztak meg, amelyben ő is érdekelt volt. Dascălu 1,1, Boureanu pedig 2,2 millió eurót kapott készpénzben, illetve különböző juttatások formájában.
Mint ismeretes, a hatályos törvények értelmében egy volt miniszter ellen csak akkor indulhat bűnvádi eljárás, ha azt az államfő is jóváhagyja, ezért kellett most a DNA-nak Iohannis elnökhöz fordulnia.
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.
Az erdélyi magyarok elsöprő többsége Orbán Viktort és a kormánypártokat támogatja – jelentette ki Kelemen Hunor az áprilisi országgyűlési választások kapcsán.
A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.
„Lazító robbantásokat” végzett az Országos Sóipari Társaság tavaly májusban a parajdi sóbánya felszíni sórétegében, amikor új medret próbáltak kialakítani a megnövekedett hozamú Korond-patak elterelésére. A robbanások lehetséges hatásáról érdeklődtünk.
A Demokratikus Koalíció (DK) az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napján is folytatta a külhoni magyarok szavazata kapcsán megkezdett uszítást. Zsigmond Barna Pál válaszában leszögezte: aki a nemzet ellen fordul, „a történelem szemétdombjára kerül”.
Könnyebb sérüléssel megúszta egy oltszemi fiatalember azt a medvetámadást, amelyben szombaton volt része a faluhoz közeli erdőben.
… megint sikerült valahogy egy kóklert odatenni, ráadásul egy fegyvergyár élére… és a közlekedési miniszternek elsötétült a memóriája: nem emlékszik, hogy kivágták az egyetemről.
… megint sikerült valahogy egy kóklert odatenni, ráadásul egy fegyvergyár élére… és a közlekedési miniszternek elsötétült a memóriája: nem emlékszik, hogy kivágták az egyetemről.
Szerdától kizárólag digitális engedéllyel utazhatunk Nagy-Britanniába. Gázvezeték mellett égetett szemetet egy naszódi férfi.
Szerdától kizárólag digitális engedéllyel utazhatunk Nagy-Britanniába. Gázvezeték mellett égetett szemetet egy naszódi férfi.
… egy ismert egyetemi tanár a tévében tépte szét doktori diplomáját a kormány megszorító intézkedései okán… és egy cég ügyvezetője 3 millió lejt csalt ki az államkasszából halott emberek révén.
… egy ismert egyetemi tanár a tévében tépte szét doktori diplomáját a kormány megszorító intézkedései okán… és egy cég ügyvezetője 3 millió lejt csalt ki az államkasszából halott emberek révén.
További híreink: úgy kiosztotta saját pártját egy PSD-s politikus, hogy öröm nézni, a pénzügyminiszter pedig hallani sem akar nyugdíjemelésekről.
További híreink: úgy kiosztotta saját pártját egy PSD-s politikus, hogy öröm nézni, a pénzügyminiszter pedig hallani sem akar nyugdíjemelésekről.
További híreink: a hegyimentők egyetlen nap alatt 133 bajba jutott turistán segítettek, egy amerikai szakértő pedig a NATO harmadik legfontosabb tagállamának nevezte Romániát.
További híreink: a hegyimentők egyetlen nap alatt 133 bajba jutott turistán segítettek, egy amerikai szakértő pedig a NATO harmadik legfontosabb tagállamának nevezte Romániát.
Hat férfit vettek őrizetbe 14 éves kislányok szexuális bántalmazása miatt. Megtámadták a borsabányai városi kórház orvosát a beteg családtagjai, miközben az újraéleszteni próbálta.
Hat férfit vettek őrizetbe 14 éves kislányok szexuális bántalmazása miatt. Megtámadták a borsabányai városi kórház orvosát a beteg családtagjai, miközben az újraéleszteni próbálta.
… egy cég úgy vett részt a kolozsvári körgyűrű licitjén, hogy nem is tudott róla… és egy szebeni srác elkötött egy autót és két hónapig (!) flekszelt vele.
… egy cég úgy vett részt a kolozsvári körgyűrű licitjén, hogy nem is tudott róla… és egy szebeni srác elkötött egy autót és két hónapig (!) flekszelt vele.
… a Temes megyei tanács PSD-s elnöke pénzt ajánl bármely, egymással egyesülni kívánó községnek… és eggyel kevesebb korrupt rendőr flangál az országban.
… a Temes megyei tanács PSD-s elnöke pénzt ajánl bármely, egymással egyesülni kívánó községnek… és eggyel kevesebb korrupt rendőr flangál az országban.
Bolojan újabb törvényjavaslatot tartogat márciusra, miután az alkotmánybíróság döntött a magisztrátus nyugdíjreformjáról. Továbbá: Románia államadóssága meghaladta a GDP 60 százalékát.
Bolojan újabb törvényjavaslatot tartogat márciusra, miután az alkotmánybíróság döntött a magisztrátus nyugdíjreformjáról. Továbbá: Románia államadóssága meghaladta a GDP 60 százalékát.
További híreink: az energetikai miniszter beismerte, hogy indokolatlanul sokat költünk elektromos áramra, a tél pedig most lesz igazán elemében.