// 2026. október 16., péntek // Gál

Kelemen: vigyázat, mert a jogainkat megnyirbálhatják!

// HIRDETÉS

Mert még mindig vannak, akik nem nézik jó szemmel, hogy vagyunk.

Kelemen Hunor szerint az RMDSZ-nek ébernek kell maradnia, míg az erdélyi magyarság vívmányai visszavehetők.

Az RMDSZ elnöke Déván beszélt erről vasárnap, a szövetség megalakulásának a 25. évfordulója alkalmából tartott rendezvényen. Kelemen Hunor arra figyelmeztetett, hogy még mindig vannak, akik szóval és tettel is visszavonnák a magyarság törvénybe foglalt jogait, még mindig megtörténhet a nyelvi és szabadságjogok, a kulturális és oktatási intézményrendszer megnyirbálása – idézte az RMDSZ hírlevele. Az elnök példaként hozta fel, hogy nemrég eltávolították Déva régi főteréről Barcsay Ákos erdélyi fejedelem emlékoszlopát.

„Szövetségünk célja az volt, hogy jogaink természetesek legyenek (…) ne álljon elő egy olyan helyzet, hogy újra kelljen kezdeni ezt a harcot” - idézte Kelemen Hunort a hírlevél. A dévai operettszínházban tartott rendezvényen az RMDSZ elnöke azt is hangsúlyozta, hogy a szervezet születésnapján a szövetség eredményeit is ünnepli a közösség. „Nem kell szégyellnünk azt, amit elértünk, még akkor sem, ha vágyainkhoz mérten nem minden alakult úgy, ahogy szerettük volna” - jelentette ki Kelemen Hunor.

Megemlítette, az RMDSZ-nek – a Kárpát-medencében egyedülállóan – nem kellett ideológiát, nevet és politikai programot változtatnia, hiszen a kezdetekkor megfogalmazott értékek ma is helytállóak.

Az elnök úgy vélte, negyedszázad után is úgy kell tovább építkezni, hogy az RMDSZ-t a tömbben és a szórványban élő romániai magyar emberek is sajátjuknak érezzék.

Az RMDSZ több helyszínen tart rendezvényeket az elkövetkező napokban megalakulása 25. évfordulója alkalmából. A rendezvénysorozat fénypontja a január 31-én, szombaton tartandó kolozsvári gálaműsor lesz.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
Krónika

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro