// 2026. október 12., hétfő // Miksa

Kelemen: Romániának erősítenie kell a kapcsolatokat Magyarországgal

// HIRDETÉS

A hőbörgés helyett stratégiai partnerség kiépítésére és építkezésre van szükség.

Romániánakszorosabbra kellene fűznie a viszonyt Magyarországgal, és hasznosabb lenne, ha a centenárium évében építkezni kezdenénk, mert az ünnepségek végeztével  semmivel sem maradunk – hangoztatta csütörtökön Kolozsváron Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke.

„Ha semmit nem építünk, semmi nem marad utánunk” - nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek a szövetségi elnök.

Kelemen hozzátette: a vasúti közlekedés még olyan sincs, mint 28 évvel ezelőtt volt, és száz év alatt egyetlen, a Kárpátokat átszelő autópályát sem sikerült építenünk.

A szövetségi elnök úgy vélekedett: Romániának meg kellene erősítenie kapcsolatait Magyarországgal éppen úgy, mint az összes többi szomszédos országgal.

„Minden racionális ember belátja, hogy stratégiai partnerséget kell kialakítani Románia és Magyarország között. Szükség van egy Bukarestet Budapesttel összekötő gyorsvasútra. (…)

Az elmúlt húsz évben Romániának egyetlen igazán nagy projektet sem sikerült elejétől végéig végigvinnie"

- jelentette ki Kelemen Hunor.
 
A szövetségi elnök szerint a romániai magyar közösségnek összekötő hidat kell képeznie Románia és Magyarország között.

„Én, a magam szerény eszközeivel, megpróbáltam hozzájárulni ahhoz, hogy normális politikai-gazdasági kapcsolatok alakuljanak ki a két ország között. Románia szomszédságpolitikájáról beszélünk. (...) Románia a térség jelentős országa, de szükség van a szomszédos országokkal való jó partneri kapcsolatok kiépítésére” – fejtegette Kelemen.

Meglátása szerint normalizálódnak a román-magyar kapcsolatok.

„Az utóbbi időben jó esély mutatkozott a román-magyar kapcsolatok normalizálására, ám ez egyeseket aggodalommal töltött el, hogy mi lesz Romániával, Erdéllyel. Nehogy valami szerencsétlenség történjen. Semmi szerencsétlenség nem fog történni! Azok, akik badarságokat mesélnek a tévében, meg kellene hogy nézzék a számokat, látniuk kellene, hogy ezek a kereskedelmi kapcsolatok  működnek, nagyon jól működnek (…). Azt gondolom, hogy Romániának nagyon komolyan el kellene gondolkodnia azon, hogy miként fogja úti és vasúti infrastruktúráját összekötni Közép- és Nyugat-Európával, és hogyan tud ebből hosszútávú haszonra szert tenni” - mondta Kelemen.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Game over vagy új játék betöltése – van-e még biztonsági mentés a romániai klasszikus politikában?

Fall Sándor

A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Sánta Miriám

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
Krónika

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

A mioritikus politikus, a kivándorló románok, a bevándorló idegenek és az őshonos gyűlölet
Főtér

A mioritikus politikus, a kivándorló románok, a bevándorló idegenek és az őshonos gyűlölet

A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye
Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást
Krónika

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást

Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.

A magyar könnyűzene nagyágyúja is ott lesz a Sepsi OSK meccsén
Székelyhon

A magyar könnyűzene nagyágyúja is ott lesz a Sepsi OSK meccsén

A Szuperliga 11. fordulójában összecsapó Sepsi OSK–Dinamo labdarúgó-mérkőzésen Demjén Ferenc, a magyar könnyűzene egyik legnagyobb alakja is jelen lesz – szúrta ki a Sepsi Rádió.

// még több főtér.ro