// 2026. november 5., csütörtök // Imre

Kelemen még kitartana a kormánypártok mellett

// HIRDETÉS

Még együttműködne velük egy kicsit, hátha kisül valami belőle.

Nem tartja jó ötletnek Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, hogy a szövetség most felbontsa a kormánypártokkal kötött, parlamenti támogatásról szóló megállapodást, de azt nem zárja ki, hogy ez a jövőben megtörténhet.

„Valójában még ki sem próbáltuk, hogyan működik ez a parlamenti együttműködés, mivel alig kezdődött el a parlamenti ülésszak. Én azt mondom, meg kell néznünk, működik-e vagy sem. Abban állapodtunk meg, hogy minden parlamenti ülésszak végén elemzést végzünk, és ha azt látjuk, hogy nem működnek a dolgok, fel lehet bontani. De anélkül felbontani egy ilyen együttműködést, hogy megpróbálnánk megtölteni tartalommal, hogy megnéznénk, működik-e, nem a legjobb ötlet. De lehet, hogy egy adott pillanatban oda jutunk” - mondta Kelemen hétfőn este.

A politikus szerint a megállapodás azon területekre terjed ki, amelyekben kikérik az RMDSZ véleményét, és amelyekben sikerül megállapodni. Emlékeztetett: a szövetség bírálta a módszert, amellyel a Btk.-t módosították, de ezzel kapcsolatosan nem konzultáltak vele, és hibának tartja.

„Jelenleg a mandátum elején tartunk, és meg kell vizsgálnunk, hogyan tudjuk megtervezni a következő három-négy évet, milyen feltételek lesznek. Ha felhagyunk az együttműködéssel, új megállapodást kell kötni valakivel, talán az ellenzékből, de nincs egységes ellenzék. Valamit nekik is ígérniük kellene, mert az nem működik, hogy az együttműködés próbája nélkül a mélybe vetjük magunkat” - mondta az RMDSZ elnöke azzal kapcsolatosan, hogy a magyar közösségen belül sokan követelik a megállapodás felmondását.

Kelemen azt is közölte, az RMDSZ várhatóan részt vesz a kormány ellen a PNL és az USR által benyújtott bizalmatlansági indítvány vitájában, de a szavazás során tartózkodni fog. Az RDMSZ honatyái keddi frakcióülésükön döntik el, hogyan járjanak el az indítványról szóló szavazáson. „Jelenleg nehéz az indítvány ellen szavazni, de mellette is. Én azt javaslom, hogy vegyünk részt a vitában, de ne szavazzunk. Jelenleg nem lehet megbuktatni a kormányt, mivel a koalíció 54 százalékos többséggel rendelkezik, másrészt pedig az indítvány benyújtóinak nem a hatalom átvétele a szándéka, hanem az, hogy vitát kezdeményezzenek” -mondta Kelemen.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro