// 2026. július 21., kedd // Dániel, Daniella

Kelemen: Mátét megilleti az ártatlanság vélelme

// HIRDETÉS

Állásfoglalásban áll ki Kelemen Hunor pártelnök az első fokon hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt Máté András Levente RMDSZ-es honatya mellett.

Az RMDSZ vezetője állásfoglalásában kifejti: a szervezet értetlenül áll a román legfelső bíróság első fokú ítélete előtt. „Meg vagyunk győződve arról, hogy az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője nem szegett meg egyetlen hatályos jogi normát sem” – szögezte le Kelemen Hunor. Hozzátette: a Szövetség szolidáris Máté András Leventével, hiszen egy olyan politikusról van szó, aki hosszú éveken keresztül a közösség érdekében végezte munkáját. „Az RMDSZ várja a Legfelsőbb Bíróság végleges döntését ebben az ügyben, addig is úgy véljük, az ártatlanság vélelme megilleti kollégánkat” – zárul az állásfoglalás.

Amint arról már beszámoltunk nem jogerősen hat hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a legfelsőbb bíróság Máté András Leventét, az RMDSZ képviselőházi frakciójának vezetőjét.

Mátét azért marasztalták el, mert 2010-ben saját feleségét alkalmazta kolozsvári képviselői irodájában, aki ezen idő alatt 5500 lejt keresett. Az ügyben az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) tett feljelentést még 2011-ben, úgy értékelte ugyanis, hogy a honatya nem alkalmazhatta volna saját rokonát egy közpénzből finanszírozott munkakörben.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében
Krónika

Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében

Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Holtan találtak egy nőt csíkszeredai lakásában
Székelyhon

Holtan találtak egy nőt csíkszeredai lakásában

Egy 46 éves nő holttestére bukkantak péntek este a csíkszeredai Tudor Vladimirescu lakónegyedben található lakásán.

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet
Krónika

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet

Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).

Ötéves kislány halt meg a dél-erdélyi autópályán történt balesetben – frissítve
Székelyhon

Ötéves kislány halt meg a dél-erdélyi autópályán történt balesetben – frissítve

Egy ötéves kislány meghalt, édesanyja és egyéves öccse pedig megsérült szombaton az A1-es autópályán, Kereszténysziget (Cristian) közelében, miután felborult az őket szállító személygépkocsi.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.