// 2026. július 21., kedd // Dániel, Daniella

Kelemen Hunor: Romániában a „mély állam” hozza a döntéseket

// HIRDETÉS

Az RMDSZ elnöke szerint az országot nem választott politikusok, hanem láthatatlan struktúrák irányítják, ezek felelősek a magyarellenes lépésekért is.

Kelemen Hunor szerint Romániában egy láthatatlan és számonkérhetetlen „mély állam” hozza a magyarellenes intézkedéseket. A RMDSZ elnöke a székelyföldi Zeteváralján tartott erről előadást pénteken, a szövetség és a vele együttműködő ifjúsági szervezeteket tömörítő Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) aktivistáinak az „edzőtáborában”.

A politikus a Minority SafePack kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés megakadályozására irányuló román törekvéseket és a kommunista rezsim által államosított ingatlanok visszaszolgáltatásának leállítását is

e „mély állam” ténykedésének tulajdonította.

Mint felidézte, Románia annak idején az Európai Bizottság (EB) oldalán szállt be a kezdeményezők által indított perbe, hogy megakadályozza a polgári kezdeményezés bejegyzését. Miután elveszítette a pert, és az EB bejegyezte a kezdeményezést, most a bizottságot pereli. Megemlítette: az első pereskedés elindításakor tagja volt a bukaresti kormánynak, de nem tudta kideríteni, hogy milyen szervezet hozta meg a perbe lépésre vonatkozó döntést.

„Azt mondták, ez a román állam konszolidált álláspontja, és érzékeltették, hogy ezt valahol máshol döntötték el”

– idézte fel a politikus. Hozzátette: ugyanilyen homály fedi azt is, hogy milyen testület döntött Románia újabb perbe lépéséről. Románia a Sorin Grindeanu-kormány utolsó hivatali napján támadta meg az Európai Unió bíróságán a polgári kezdeményezés bejegyzését, de – mint kijelentette – Sorin Grindeanu cáfolta, hogy kormánya ilyen döntést hozott volna, és állítja, hogy ő nem írt alá ilyen határozatot.

„Létezik valahol egy olyan struktúra, amely képes az országot implikálni egy olyan döntésbe, amely nemcsak a romániai magyarok, hanem a FUEN-ben (Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója) részt vevő őshonos közösségek ellen irányul. Ezzel Románia azt üzeni, hogy nem barátja az őshonos nemzeti kisebbségeknek” – állapította meg az RMDSZ elnöke. Kelemen Hunor szerint

a „mély állam” állította le a kommunizmus idején elkobzott tulajdon visszaszolgáltatását is.

Megjegyezte: Románia a NATO- és EU-csatlakozás előtt elfogadta, hogy természetben szolgáltatja vissza az elkobzott javakat, de ezeknek csak a felét adta vissza. A láthatatlan állam keze az igazságszolgáltatást használta fel arra, hogy a román állam által elindított folyamatot leállítsa. Megjegyezte: sokkal tisztességesebb lenne, ha az állam módosítaná a törvényt, és kijelentené, hogy leállítja a visszaszolgáltatást. A törvény azonban életben van, a restitúciós bizottság működik, de semmilyen visszaszolgáltatási döntést nem hoz.

Kelemen Hunor bajnak tartja, hogy

a láthatatlan állam úgy szerez egyre nagyobb befolyást, hogy nem vonható felelősségre, és nem is váltható le, mert nincs megválasztva.

Megjegyezte: a román alkotmány erősen köti az államfőt a láthatatlan állam képviseletéhez, hiszen az államfőnek a titkosszolgálatokhoz, az ügyészséghez, a nemzetbiztonsági tanácshoz, a hadsereghez és az erőszakszervekhez kapcsolódó hatáskörei is vannak.

„Ne higgyétek, hogy lehet szabadság, jólét, stabilitás, ha nem a választott politikusok hozzák meg a politikai döntéseket minden területen. Ha szemet hunytok, akkor előbb-utóbb a láthatatlan állam, a mély állam olyan hatalomra tesz szert, amely előbb utóbb a szabadságot, a jólétet, a parlamenti demokráciát fogja kikezdeni. Ezért nem is szabad rá haragudni, mert ez a természete: minél több információ, minél több hatalom, minél több befolyás” – fogalmazott zeteváraljai előadásában az RMDSZ elnöke.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében
Krónika

Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében

Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Holtan találtak egy nőt csíkszeredai lakásában
Székelyhon

Holtan találtak egy nőt csíkszeredai lakásában

Egy 46 éves nő holttestére bukkantak péntek este a csíkszeredai Tudor Vladimirescu lakónegyedben található lakásán.

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet
Krónika

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet

Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).

Ötéves kislány halt meg a dél-erdélyi autópályán történt balesetben – frissítve
Székelyhon

Ötéves kislány halt meg a dél-erdélyi autópályán történt balesetben – frissítve

Egy ötéves kislány meghalt, édesanyja és egyéves öccse pedig megsérült szombaton az A1-es autópályán, Kereszténysziget (Cristian) közelében, miután felborult az őket szállító személygépkocsi.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.