Már az 1956 utáni megtorlás során felszámoltakat. Mint például a Bolyai Egyetem.
Nem elég a kommunista diktatúrát elítélni: az erdélyi magyarságnak újra kell építenie azokat az intézményeket, amelyek az 1956-os magyar forradalmat követő megtorlásnak estek áldozatul - hangoztatta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és államfőjelöltje csütörtökön Csíkszeredában, ahol a városi önkormányzat és a Volt Politikai Foglyok Szövetsége Hargita megyei szervezetének 56-os megemlékezésén mondott beszédet.
„A múlt örökségétől addig nem szabadulhatunk, amíg például a(z 1959-ig önálló magyar állami egyetemként működő) Bolyai Egyetemet, amely az 1956-os forradalom egyik romániai áldozata, és annak szellemiségét nem lehet visszaállítani" - mutatott rá a politikus.
A Szakszervezetek Művelődési Házában tartott megemlékezésen az RMDSZ elnöke kiemelte: a magyaroknak, bárhol is éljenek a Kárpát-medencében, október 23-a ünnep, a szabadságért vívott forradalom ünnepe.
„Csaknem 60 évvel ezelőtt Erdély-szerte lelkesedéssel és szorongva, aggódva és szolidárisan figyelte minden magyar ember azt, ami Budapesten történt (...) Azokban a hetekben a magyar nemzet szabadságszeretete elemi erővel tört fel, söpört végig egy városon, egy országon és messze túlszárnyalta az 1947-es békeszerződés rögzítette határokat. Először üzente azt a világnak, hogy a kommunizmus megdönthető" - hangoztatta.
Hozzátette: Magyarország ereje akkor egymagában kevésnek bizonyult, de a kommunizmus európai méretű bukását elindította, előkészítette más közép-európai nemzetek szabadságharcát.
„A nemzetnek közös törekvéseiben egységesnek kell lennie, mert a történelem bebizonyította, mi csak magunkra számíthatunk. Közös törekvésünk, hogy a magyar nemzet Európában sikeres és tiszteletre méltó nemzet legyen" - jelentette ki az RMDSZ államfőjelöltje a csütörtök esti csíkszeredai megemlékezésen.
Kelemen Hunor délután megkoszorúzta a Gloria Victis emlékművet a csíkszeredai 1956-os téren. Az 56-osok szövetsége, a város és a magyar főkonzulátus közös megemlékezésén Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke, Zsigmond Barna, Magyarország csíkszeredai főkonzulja is koszorúzott.
Az 1956-os forradalmat a román kommunista hatóságok ürügyként használták az erdélyi magyar értelmiség megfélemlítésére: a román hadbíróságok 826 embert, köztük 620 magyart ítéltek el mintegy 14 ezer évnyi börtönre, a politikai komisszárok pedig több mint ezer magyar hallgatót zártak ki az egyetemekről.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.