Elismerik a jegyeiket, de csak most az egyszer.
Kivételesen elismerik azokat a jegyeket, amelyeket nem az egységesített tételek alapján szereztek a diákok a vásárhelyi orvosin a téli vizsgaidőszakban, amelyet tavaly óta Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetemnek (MOGYTTE) hívnak, miután a MOGYE egyesült a Petru Maior Egyetemmel. Az egyetemi szenátus szerdai döntéséről maga Leonard Azamfirei rektor tájékoztatta a MTI-t.
Ezzel a döntéssel valamelyest oldják a diákokra nehezedő feszültséget, akik januárban tüntettek is az egyetemen, miután megtudták, hogy az intézmény vezetése nem hajlandó elismerni vizsgajegyeiket. A probléma viszont továbra is fennáll. Abból fakadt a nézeteltérés, hogy a magyar oktatók többsége saját összeállítású tétellista alapján vizsgáztatott, ez pedig nem tetszett az egyetem vezetésének, amely a más-más tannyelvű szakok számára egységes vizsgarendszert vezetett be, azonos tételekkel és pontozással.
A rektor most azt mondja, szó sincs román–magyar konfliktusról, mivel nem csak a magyar, hanem az angol, sőt, a román tagozaton is akadtak olyan oktatók, akik nem voltak hajlandók az egységes vizsgáztatási rendszerhez igazodni.
Azt viszont hangsúlyozta Azamfirei, hogy a konfliktus kirobbantói a magyar tanárok voltak, mégpedig szándékosan, a szenátusi határozat végrehajtásának elutasításával.
Az egységes vizsgarendszerre vonatkozó határozatot egyébként a magyar tagozat képviselőinek távollétében fogadta el az egyetem szenátusa. A magyar oktatók többsége kifogásolja, hogy szerepük arra redukálódik, hogy lefordítsák a román kollégák által összeállított tételeket. Ha viszont a tételek felét ők készítik el, akkor többletmunkát kell végezzenek, hiszen a román tételeket magyarra, a magyarokat pedig románra kell fordítaniuk. A román tanárok ugyanis a magyar nyelvet nem ismervén nem tudják ezt a feladatot elvégezni. A közös vizsgarendszer azért is problémás, mert kötelezi a közös bibliográfia használatát, és kizárja az oktatásból a román nyelven nem elérhető magyar nyelvű szakkönyveket.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
A nyugdíjak inflációhoz igazítása, az új közalkalmazotti bértörvény kidolgozása és a minimálbér 12 havonta történő felülvizsgálata is szerepel a Luca Niculescu-kormány 2026-2028-as programjában.
Az egészségügyi költségvetés hiánya meghaladja a nyolcmilliárd lejt, a mentősök fizetése is veszélyben van. Harminc százalékkal több áldozata van idén az emberkereskedelemnek Romániában...

Továbbá: jaj, nektek, állattenyésztők, jön a vega népmozgalom, Gigi Becali megadta a hangot. És halleluja, a liberálisok megszavazták a Niculescu-kormányt, persze, nem jó kedvükben.

A PSD valamennyi követelése bekerült Luca Niculescu kormányprogramjába. Az RMDSZ-es Szabó Ödönt választották a parlament imacsoportjának egyik alelnökévé.

További híreink: a bírák végül mégis kiperelték maguknak az ötmilliárdos bérhátralékuk kifizetését, a leendő Niculescu-kormányban pedig korábban jogerősen elítélt PSD-s főmufti kaphatja meg a belügyet.

Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.