// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Katonákkal védi déli határát Ausztria

// HIRDETÉS

Mivel az EU külső határainak védelme enyhén szólva is kívánni valót hagy maga után.

Ausztria a jövőben katonákkal is védeni fogja Olaszországgal közös határát - közölte Hans Peter Doskozil osztrák védelmi miniszter a Die Welt című német lap szombati számában megjelent interjúban. „Minthogy az EU külső határait jelenleg még nem védik hatékonyan, Ausztria rövidesen szigorú határellenőrzést fog bevezetni. Ez erős ellenőrzést jelent a Brenner-hágón, katonák jelenléte mellett" - mondta a miniszter.

Doskozil szerint az EU külső határainak védelméről szóló kérdésnek a jövőben az európai biztonságpolitika fókuszában kell állnia: „A hadsereg jelentős mértékben hozzájárulhat a határvédelem támogatásához. Európának vannak még kihasználatlan katonai erőforrásai ebben". A miniszter szerint a katonák a határvédelem mellett közreműködhetnének a migránsok regisztrálásában, a humanitárius segítségnyújtásban és a kitoloncolásokban is.

A tárcavezető az osztrák eljárást azzal indokolta, hogy a menekültek az EU-török megállapodás miatt a balkáni útvonal helyett növekvő mértékben más, elkerülő útvonalakat fognak választani. „Erőteljes növekedésre számítunk a következő hetekben a földközi-tengeri útvonalon" - mondta.

Ebben az évben eddig már 14 600 menekült érkezett ebből az irányból, ami 44 százalékos emelkedést jelent a tavalyi év hasonló időszakához képest. Csak a múlt héten 5000 menekült érkezett a Földközi-tengeren át Európába, és számuk nagymértékben növekedni fog, ahogyan az időjárás melegebbre fordul - mutatott rá.

Doskozil emellett javaslatot tett egy civil-katonai misszió létrehozására az EU határügynöksége, a Frontex támogatására. Egy ilyen misszió hasznos lehetne Görögország, Bulgária vagy akár Olaszország határain is - magyarázta. Ezt a témát szerinte meg kellene vitatni az EU védelmi minisztereinek következő tanácskozásán.

Hasonló véleménynek adott hangot Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter is a Münchner Merkur című német lapnak nyilatkozva. Elmondta, hogy Törökországban mintegy 700 ezren várakoznak a görög határon, Isztambulban pedig 400 ezren készülnek Bulgárián át Nyugat-Európába jutni. Nem fognak egy vállrándítással visszafordulni – figyelmeztetett.
Arra a kérdésre, hogy a katonák kivezénylése nem okoz-e majd fennakadásokat a nyári vakációra utazók forgalmában, Johanna Mikl-Leitner úgy vélte, még ha torlódások lesznek is, ezt az emberek meg fogják érteni. „A biztonság és a stabilitás a fő prioritás" - hangsúlyozta a belügyminiszter.

Az EU-török megállapodás értelmében hétfőtől visszatoloncolják Görögországból Törökországba a menekülteket. Ezzel az EU reményei szerint végleg bezárul a balkáni útvonal. Sokan viszont attól tartanak, hogy egyidejűleg új útvonalak nyílnak meg Bulgária vagy Albánia felé, és megélénkül a Líbiából Olaszországba vezető embercsempészet is.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

// még több főtér.ro