// 2026. október 18., vasárnap // Lukács

Karinthy-gyűrűt kap a Szomszédnéni

// HIRDETÉS

Már nem ökörködtek hiába: az MTVA Téesz és Béfé verhetetlen duóját ítélte idén a legviccesebbnek.

Hivatalos elismerést kap a transzszilván humor: a Szomszédnéni Produkciós Irodának ítélte idén a Karinthy-gyűrűt a Magyar Rádió Nonprofit Zrt. és az Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA). A Magyar Rádió Humorfesztiváljának felfedezettjei július közepén vehetik át a magyar humoristák elismerésére alapított díjat - közölte az MTVA kedden az MTI-vel.

A stand-up műfajt képviselő Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs 2001-ben hozták létre a társulatot Erdélyben. Ma már tagjai a Dumaszínháznak, valamint ötletgazdái és szervezői a régió legnagyobb humorrendezvényének, az Erdélyi Humorfesztiválnak.

A Szomszédnéni Produkciós Iroda a Kossuth Rádióban hallható Rádiókabaré műsoraiban nyújtott kiemelkedő munkájáért részesült az elismerésben. A 40. alkalommal odaítélt díjat az MTVA tájékoztatása szerint először kapják külhoni humoristák.

A Karinthy-gyűrű a magyar humoristák legnagyobb elismerése, amelyet 1975 óta minden évben odaítélnek. Az elismerést olyan kiváló humoristák kapták meg eddig, mint a díj alapítója, Marton Frigyes, Hofi Géza, Markos György és Nádas György párosa, Fábry Sándor, Kern András, Kovács András Péter, Kőhalmi Zoltán, Bödőcs Tibor, illetve Hadházi László. A díjat tavaly Badár Sándor vehette át.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van
Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról
Főtér

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?
Székelyhon

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?

Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván
Székelyhon

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.

// még több főtér.ro