Hogy pontosan mire szükséges az üzemanyagok jövedéki adójának emeléséből befolyó összeg, nem tudni. Kampányezsköznek azonban kitűnő.
Ismét vezető kampánytémává vált az üzemanyagok literenkénti jövedéki adójának hét eurócenttel való megemelése, amint egyre közelebbivé vált az emelés időpontja, április elseje.
Az alaphangot ismét Traian Băsescu államfő adta meg, aki egyrészt maga is aláírta a hozzá közel álló értelmiségiek és politikusok alapította új párt, a Népi Mozgalom Párt (PMP) által az adóemelés ellen benyújtani kívánt petíciót, majd hivatalosan, levélben szólította fel Victor Ponta miniszterelnököt az emelésről való lemondásra, mondván: az nem indokolt.
Egyértelmű, hogy Băsescu továbbra sem hajlandó lemondani egyik legjobb kampánytémájáról, ami még a magyar kártyát is übereli. Hiszen úgy szerezhet plusz pontokat magának és pártjának – amelybe mandátuma decemberi lejártát követően minden valószínűség szerint vezető politikusként lép majd be -, hogy az egyszerű polgárok védelmezőjének szerepében tetszeleg, a polgárok zsebében vájkáló, róluk új adónemek formájában még egy rend bőrt lehúzni akaró kormánnyal szemben.
Eközben a kormányon belül meglehetősen ügyetlenül kommunikálják azt, miért is lenne szükséges az új adónem. Miközben Victor Ponta miniszterelnök arról beszélt, hogy az így befolyt összegekből autópályák épülnek, Ioana Petrescu pénzügyminiszter már azt mondta egy televíziós műsorban, hogy az új adó révén befolyó összegek nélkül nem lehetne kifizetni a nyugdíjakat. Mindkét indok meglehetősen populista, és ezért nem igazán hiteles, bár annak fényében, hogy a kormány milyen hévvel ragaszkodik az adóemeléshez, valóban nem kizárt, hogy nélküle nem lehetnének fedezhetőek a szükséges állami kiadások.
Mindemellett azt is érdemes megemlíteni, hogy az adóemelés a nemzetközi hitelezőkkel megkötendő új hitelszerződéshez is kapcsolódik. Bár a Nemzetközi Valutaalap (IMF) expliciten nem kérte az adóemelést, az általa a hitel fejében megszabott költségvetési hiánycél betartása aligha lenne lehetséges nélküle.
Eközben a lakosságot egy másik, kívülről az országra kényszerített intézkedés is sújtja majd április elsejétől. Az IMF és az Európai Unió által megszabott árliberalizációs menetrend értelmében a földgáz ára is nő majd. Ez is elsősorban a lakossági fogyasztókat sújtja, a nagyfogyasztók más elbírálás alá esnek.
A kormány tehát továbbra is azt az elvet követi, hogy a külföldi hitelezők, illetve Brüsszel követeléseinek anyagi következményeit elsősorban a lakosságra hárítja, miközben a gázár-liberalizációt várhatóan nem követi ugyanolyan mértékű bérnövekedés.
A magyarországi példa – és az, hogy a gazdaságilag Romániánál lényegesen jobban álló Nagy-Britanniában is terítéken van a rezsicsökkentés ügye – ugyanakkor azt mutatja, hogy létezhet más megoldás. Tény persze, hogy Magyarországon a kormány a cégekre kényszerített rezsicsökkentést elsősorban kampányeszközként használja, viszont az is tény, hogy a lakosság teherbíró-képessége sem véges.
Romániában ugyanakkor a kormány a jelek szerint sokkal inkább a külső tényezőknek kíván megfelelni, ahelyett, hogy legalább részben, az ésszerűség határain belül megpróbálna enyhíteni a lakosság terhein, vagy akár csak nem hagyni, hogy azok tovább nőjenek. Pedig a most kényszerűen meglépett jövedékiadó-emelés nem feltétlenül azt jelzi, hogy a külföldi hitelezők eddigi gazdasági gyámsága képes lett volna elhozni a gazdasági stabilitást.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.