// 2026. augusztus 11., kedd // Zsuzsanna, Tiborc

Jól megruházták a románok az olasz hadsereget

// HIRDETÉS

De tényleg. Egyenruházták.

Egyenruhabotrány miatt forrong Olaszország, illetve főleg Matteo Salvini belügyminisztert, a Liga elnevezésű jobboldali párt elnökét: kiderült, hogy az olasz hadsereg és csendőrség által használt egyenruhák Romániában készültek.

Salvini szerepe nem csupán belügyminiszteri minőségében fontos, hanem azért is, mert az olasz ipar és termékek vehemens védelmezője. Na meg azért, mert a rendvédelmi szervek rendezvényein ő is szívesen jelenik meg egenruhában.

Ehhez képest a Rai 3 tévécsatorna kiderítette, hogy

a délceg itáliai katonák és csendőrök a Bákó megyei Tatrosvásárhelyen, illetve Fălticeni-ben gyártott egyenruhában feszítenek.

A riport szerint egy toszkánai és lombardiai kartell nyerte el az egyenruhák elkészítésére kiírt pályázatot, ám a kivitelezést már romániai aalvállalkozóknak adják ki, persze jóval olcsóbban. Ráadásul a romániai cégek egy része is az olasz vállalkozók tulajdonában áll.

Például a csendőrség az Alfredo Grassi Spa nevű céggel kötött szerződést az egyenruhák leszállítására, darabját 163 euróért. Az egyenruhákat azonban a tatorvásárhelyi Trotustex gyártja 90 euróért. 

A cég többek között egy 18 millió eurós szerződés nyomán 420 000 egyenruhát gyárt az olasz hadseregnek. De szerződésben áll a haditengerészettel és a büntetés-végrehajtással is.

Egy másik olasz cég, a La Lovers  Fălticeni-ben gyártott uniformisokat szállít az olasz hadseregnek. 

A biznisz nagyon megéri, hiszen Romániában alacsonyak a bérek – az alkalmazottak 1400 lej körüli összegért dolgoznak –, és az adók is kedvezőbben.

Az olasz cégek így 40-80 százalék közötti nyereségre tesznek szert.

Amikor Matteo Salvinit szembesítették a helyzettel, az Európai Unió által a tagállamokra kényszerített pályázati rendszert okolta a helyzetért, és azonnal kjelentette: ezen a helyzeten változtatni kell.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen
Krónika

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen

Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa
Főtér

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa

Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót
Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában
Krónika

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában

Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica
Székelyhon

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica

Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.

// még több főtér.ro