Három perc alatt fordította meg az utolsó pillanatokban az Izland elleni pótselejtezőt a magyar futballválogatott, és jutott ki a 2021 nyarára halasztott Európa-bajnokságra, amelynek egyik társrendezője.
Nem számított, hogy a járványhelyzet miatt nem lehettek nézők a Puskás Arénában, hiába adott el 20 ezer jegyet az MLSZ.
Nem számított, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány pont a legfontosabb meccs előtt fertőződött meg, és nem lehetett ott a pálya szélén.
Nem számított, hogy az elmúlt négy év talán legjobb magyar játékosa, Gulácsi Péter ritka nagy potyagólt kapott a meccs elején, az egy hónapja a románokat egymaga kiejtő Gylfi Sigurdsson szabadrúgásából.
Nem számított, hogy Izland vén rókái innen kezdve szinte az egész meccsen át okosan tördelték a játékot, így hiába volt 66 százalékban a magyaroknál a labda.
Nem számított, hogy a második félidőben a magyar válogatott 43 percig nem talált kaput.
A történelem ugyanis ismételte önmagát, a magyarok ugyanúgy a 88. percben válaszoltak egy Sigurdsson-gólra, mint négy és fél éve Marseille-ben, a 2016-os Európa-bajnokság csoportmeccsén. Akkor is, most is Nikolics Nemanjától jött a gólpassz, akkor saját kapujába lőtte Saevarsson, most csak odaterelték Loic Nego elé.
A dráma viszont még látványosabb fordulatot vett a végén, mert egy blokkolt izlandi lövésből magyar gól lett: Szoboszlai Dominik végignyargalt a pályán és 20 méterről, a bal kapufa segítéségével belőtte. Az elmúlt öt év izlandi focicsodája most megtört egy hátrányban is türelmesen támadó magyar csapaton, amely nem a legjobb játékával is tudott nyerni egy rutinosabb ellenféllel szemben.
Az már korábban eldőlt, hogy a magyar válogatott kifogta az Európa-bajnokság halálcsoportját, de Portugália és Franciaország ellen Budapesten játszhat majd június 15-én, illetve 19-én, majd június 23-án Németország ellen lép pályára Münchenben.
Európa-bajnokság, pótselejtezők:
Magyarország–Izland 2-1 (Nego 88., Szoboszlai 90+1., illetve G. Sigurdsson 11.)
Grúzia–Észak-Macedónia 0-1 (Pandev 56.)
Szerbia–Skócia 1-1 – 11-esekkel 4-5 (Jovics 90., illetve Christie 52.)
Észak-Írország–Szlovákia 1-2 – hosszabbítás után (Skriniar 88. – öngól, illetve Kucka 17., Duris 110.)
Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?
Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.
A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.
Szavazásra buzdította a határon túli magyar állampolgárokat Orbán Viktor miniszterelnök. Orbán az elmúlt 16 év közös eredményeinek megvédésére kérte a levélben szavazó külhoni magyarokat.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.
Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.
Rendszerszintű hiányosságokra hívta fel a figyelmet egy elkeseredett hozzátartozó egy közösségi médiás bejegyzésében. A panasz nem a főorvos szakmai hozzáértését, hanem az empátia hiányát és a nem megfelelő tájékoztatást sérelmezi. Reagált a kórház.
Tízezer eurós bírságot kapott a Szicíliában is balkáni kiskapukat kereső román család. Újabb harminc nappal hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon.

… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.

Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.

További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.

Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.

További híreink: a kormány csak a gázolaj jövedéki adóját csökkenti, azt is csak 30 banival, és alighanem fizethetünk 600 millió eurót a Pfizer gyógyszergyártó cégnek a visszamondott oltóanyagokért.

Rogobete szerint elég orvos van az országban a lakosságra számítva, csak rosszul vannak elosztva. Természetvédelmi területen akartak repülőteret építeni, a Környezetvédelmi Őrség időben közbelépett.

Háromezer lejes önkormányzati támogatást kaphatnak a depresszióval küzdő konstancaiak. Román jelölt kavarja fel a birminghami politika állóvizét.