// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Jöhet az elnöki teljhatalom Törökországban

// HIRDETÉS

Majdnem teljes feldolgozottságnál úgy tűnik: szűken, de győzött Erdoğan a népszavazáson. Incidensek is voltak.

Az elnöki rendszer bevezetését támogató igen szavazatok 51,9 százalékon, a változtatást ellenző nem voksok 48,1 százalékon állnak a szavazatok 94 százalékos feldolgozottságánál a vasárnapi referendumon Törökországban – jelentette a török média.

A török nagyvárosok közül Isztambulban és Ankarában is előnyre tettek szert a nem szavazatok. A Boszporusz-parti metropoliszban 50,9, a fővárosban pedig 50,1 százalékon állnak az elnöki rendszer bevezetése elleni voksok.

Izmirben is a nemek tábora van többségben 68,5 százalékkal a részeredmények szerint, csakúgy mint Antalyában és Adanában, valamint a többségében kurdok lakta délkeleti Diyarbakirban, ahol szintén többen szavaztak az elnöki rendszer bevezetése ellen.
Veysi Kaynak török miniszterelnök-helyettes a Habertürk című tekintélyes napilap jelentése szerint úgy nyilatkozott, hogy az igen szavazatok elmaradnak a várt aránytól, de így is vezetnek.

A Habertürk adatai alapján a részvételi arány 86,7 százalékos volt.

A referendum egy incidenstől eltekintve nyugalomban folyt – annak viszont súlyos volt a kimenetele. A Dogan török hírügynökség jelentése szerint a tragédia a főként kurdok lakta délkeleti Diyarbakir tartomány Cermik körzetének egy kis falusi szavazóhelyiségénél történt. Az iskola udvarán politikai nézeteltérés miatt két rokoni kapcsolatban álló csoport összeszólalkozott, és a vitában szúró-, illetve lőfegyverek is előkerültek. A csetepatéban szerzett sérüléseik következtében hárman életüket vesztették. A csendőrség teremtett rendet a helyszínen. Az esettel kapcsolatban két embert őrizetbe vettek.

A népszavazáson kisebb szabálytalanságok is előfordultak. A népszavazás biztonságáért országszerte 380 ezer rendőr és csendőr felelt.

A 18 pontból álló alkotmánymódosítás révén Törökországban megszűnne a Török Köztársaság 1923-as megalapításakor létrejött miniszterelnöki tisztség, és a kormányfő hatáskörei a mindenkori köztársasági elnökre szállnának át. Ez a gyakorlatban szinte teljhatalmat biztosítana Recep Tayyip Erdoğan elnöknek.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro