// 2026. április 25., szombat // Márk

Johannis inkább védi az Antennákat, mint Cioloș

// HIRDETÉS

Cioloș szerint jogszerű az adóhatóság kilakoltatási felszólítása, Johannis szerint az ANAF elkapkodta a dolgot.

A kormány a szólásszabadságot is védi, de a hatályos törvényeket is tiszteletben tartja – jelentette ki Dacian Cioloș miniszterelnök szerdán a szenátus plénuma előtt, ahova az Intact médiatröszt kilátásba helyezett kilakoltatása miatt citálták be a törvényhozók.

A kormányfőnek az adóhatóság (ANAF) fellépése miatt kellett magyarázkodnia a honatyák előtt. Az ANAF hétfőn felszólította a médiatröszthöz tartozó tévétársaságokat, hogy öt napon belül ürítsék ki székházukat, amely a cég alapítója, Dan Voiculescu ellen hozott jogerős ítélet alapján 2014-ben az állam tulajdonába került. Voiculescut 10 éves börtönbüntetésre ítélték korrupcióért, a bíróság által megítélt

60 millió eurós vagyonelkobzásnak azonban mindeddig nem sikerült érvényt szerezni.

Az ingatlant bérlő tévécsatornák azóta is nem az államnak, hanem Voiculescu érdekeltségébe tartozó cégnek fizetik a bérleti díjat.

A tröszthöz tartozó Antena 3 hírtelevízió beszámolója szerint az ANAF „kommandós stílusú” erődemonstrációt tartott hétfőn a médiaintézménynél, a kiürítésre megszabott ötnapos határidő pedig a csatorna szerint túl rövid, egyenértékű „elhallgattatásukkal”. Az Antena 3 műsorvezetői szolidaritási akciókra, tiltakozó megmozdulásokra buzdították nézőiket.

A kormányfő szenátusi beszédében rámutatott: figyelmeztette az adóhatóságot, hogy a polgárok szolgálatában áll, nem szabad megfélemlítő módon, elnyomó szervként viselkednie. Hangsúlyozta: kormánya határozottan kiáll a szólásszabadság védelmében.

Cioloș ugyanakkor leszögezte: az ötnapos határidőt nem az ANAF találta ki, azt a polgári perrendtartás írja elő. A kormányfő kifejtette: a pánikkeltés is megalapozatlan, az Intact televíziói jövő héten is ugyanabból az épületből fognak sugározni, mert az ötnapos határidő az ingatlan önkéntes kiürítésére vonatkozott, de

még hónapok telhetnek el, amíg a jogi procedúra a kilakoltatásig jut.

Hozzátette: az elkobzott javak egyedüli értékesítési módja az, ha az állam eladja azokat, így nem merül fel, hogy az adóhatóság visszaélést követett volna el.

Bírálta viszont az adóhatóság hűbelebalázs-eljárását ma Klaus Johannis államfő, aki szerint „kellemetlen és szükségtelen” helyzetbe került az Intact csoport. Hozzátette viszont, hogy nyugodt tárgyalással rendezhető a helyzet. Szerinte a szólásszabadságot nem lehet banális adminisztratív okokból elnyomni.

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) február elején bejelentette, hogy ismeretlen személy ellen vizsgálatot indított, mivel az adóhatóság nem hajtotta be a korrupciós bűncselekmények nyomán megszületett jogerős bírósági ítéletekben elrendelt vagyonelkobzások jelentős részét.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Kit szoptat az anyaország a hon kebeléből, és kit máshonnan?

Varga László Edgár

Gyerekszótár választások előtti kimerült időkben.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát

Varga László Edgár

A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…

Gyerekcsínyek versus jogi ügyek: áldozatokból elkövetők, manipuláltakból drogdílerek az iskolában. Mit tehetünk?

Sánta Miriám

A János Zsigmond Unitárius Kollégiumban arról beszélt jogász és pszichológus, hogy szülőként mit tehetünk annak érdekében, hogy a gyerekünk ne váljon áldozatból elkövetővé.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szintet léptek a koalíciós veszekedésben, már a patkányozásnál tart Bolojan és Grindeanu – hírek szombaton
Főtér

Szintet léptek a koalíciós veszekedésben, már a patkányozásnál tart Bolojan és Grindeanu – hírek szombaton

Közben a PSD-s mezőgazdasági miniszter egy 5000 eurós Louis Vuitton bőrönddel flangált a reptéren. És egy riasztó adat: az első három hónapban közel 34 ezer esetben kértek rendőri segítséget a családon belüli erőszak áldozatai.

Kéttucatnyi házkutatás magyar többségű falvakban és városban
Krónika

Kéttucatnyi házkutatás magyar többségű falvakban és városban

A Maros megyei rendőrök csütörtökön 23 házkutatást tartottak Nyárádremete és Makfalva községben, valamint Szovátán egy erdészeti bűncselekményeket vizsgáló büntetőügyben.

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán
Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Fejszével ölte meg várandós élettársát, életfogytiglant kapott
Székelyhon

Fejszével ölte meg várandós élettársát, életfogytiglant kapott

A ploiești-i ítélőtábla szerdán jogerősen életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte azt a férfit, aki fejszével végzett várandós élettársával.

Üzemanyaghiány léphet fel a megrohamozott kutakon
Krónika

Üzemanyaghiány léphet fel a megrohamozott kutakon

A jelentős árcsökkenések nyomán felgyorsult keresletnövekedés következtében egyes töltőállomásokon átmenetileg üzemanyaghiány léphet fel – közölte hivatalosan az OMV Petrom.

Tragédiába torkollt bevetés Hargita megye határának közelében: lelőttek egy férfit a kiérkező hatóságok
Székelyhon

Tragédiába torkollt bevetés Hargita megye határának közelében: lelőttek egy férfit a kiérkező hatóságok

Segítségét kért egy nő csütörtök este a 112-n a békási vidéki rendőrőrstől, miután fenyegetve érezte magát, férjét és lányát 37 éves vejétől, amennyiben annak felesége és három gyermeke nem tér vissza közös otthonukba.

// még több főtér.ro