// 2026. szeptember 22., kedd // Móric

Jobboldali összefogás és PSD-s túlélési stratégiák

// HIRDETÉS

A jobboldali összefogás a román baloldalt is arra kényszeríti, hogy szövetséges után nézzen. A helyzet azonban az, hogy nem sok lehetősége van.

 

Előre menekül a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) azt követően, hogy az európai parlamenti választáson elért győzelme után a szétforgácsolt jobboldal pártjai úgy döntöttek: összefognak a baloldal legyőzése érdekében. A párt megkísérel helyi szövetségeket kötni a Dan Diaconescu Néppárttal (PPDD), hogy biztosítsák a kormánypárti többséget a településeken és a megyékben, és az sem kizárt, hogy a PPDD a kormányba is bekerül.

Erre azt követően szánták el magukat, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) leköszönt elnöke, Crin Antonescu kezdeményezte pártja és a Demokrata-Liberális Párt (PDL) összefogását, majd fúzióját, amelynek nyomán máris döntés született arról, hogy azon megyékben, ahol eddig a PNL a PSD-vel működött együtt, a továbbiakban PNL-PDL szövetségeket kössenek.

A PSD számára az eddigi fejlemények alapján könnyen pürrhoszi győzelemnek bizonyulhat az EP-megmérettetésen elért 37 százalék. A párt ugyanis 40 százalék fölötti eredményre számított az előrejelzések alapján, amelyet azonban még úgy sem tudott teljesíteni, hogy a Románia Fejlődéséért Országos Szövetséggel (UNPR) és a Konzervatív Párttal (PC) szövetségben indult. (Igaz, a két párt támogatottsága még összesen sem biztos, hogy eléri a 3 százalékot, tehát a 37 százalékos eredmény elsöprő többségben a PSD szavazótáborának köszönhető).

Most, hogy a jobboldali pártokat az elszenvedett vereség arra ösztönözte, hogy egyesítsék erőiket, a parlamenti többségét az RMDSZ és a kisebbségi frakció támogatása révén még várhatóan megőrző PSD számos településen, illetve megyei közgyűlésben maradhat kisebbségben. A vele szövetségben két éve kétharmados többséget szerző, márciusban a kormánykoalíciót felmondó PNL-sek PDL-hez való átpártolásával olyan politikai átrendeződés következhet be, amely – legalábbis helyi szinten – béna kacsává változtathatja a szociáldemokratákat. Ennek próbálják most elejét venni azzal, hogy szövetségre lépnek a PPDD-vel, amely rekord gyorsasággal veszítette el támogatóit, miután szinte példátlan eredménnyel jutott be két éve a semmiből a parlamentbe.

Ismeretes, hogy a populista, demagóg bulvártévé-tulajdonos, Dan Diaconescu pártja a legdemagógabb szlogenekkel, a legkevésbé képzett és legszegényebb rétegeket megszólítva ért el 14 százalékos eredményt a 2012-es parlamenti választáson. Mivel azonban Diaconescu nem nyert mandátumot, a párt pedig semmilyen programmal és doktrínával nem rendelkezett, ideális „honatyabányának” bizonyult a többi párt – zömmel természetesen a kormánypártok – számára, és az idei EP-választásokra olyannyira eltűnt a süllyesztőben, hogy alig maradt néhány képviselője, és miután a médiában, illetve a kampány során is alig hallatta a hangját, az EP-be már be sem jutott.

Most azonban hirtelen a párt roncsai is felértékelődtek, a PSD pedig igyekszik kihasználni ezt, mivel jelen állás szerint más potenciális szövetségesei nincsenek. A PPDD még éppen létező maradéka pedig kapva kap az alkalmon, hogy bizonyos juttatások fejében a kormánypártot támogassa.

A kérdés az, mennyire nevezhető még létező pártnak a PPDD, és hol milyen mértékben lesz képes támogatni a PSD-t. Most úgy tűnik, a jobboldal körvonalazódó összefogása nyerő helyzetből legalábbis olyan pozícióba juttatta a PSD-t, hogy nagyjából egyenlő erőviszonyok mellett kell megküzdenie a jobboldallal az államfőválasztáson. (Már amennyiben a jobboldali pártok képesek lesznek megállapodni, kik legyenek az új párt vezetői, és milyen arányban osztozzanak meg a vezető pozíciókon).

Ebben a helyzetben a PPDD támogatása szükséges, de korántsem biztos segítség ahhoz, hogy a PSD megőrizze fölényét. A szociáldemokraták számára más szövetségesek nemigen tűnnek elérhetőnek – hacsak meg nem kísérlik megbontani a PNL-t. Erre az lehet az egyik esélyük, hogy a liberális párt jelenlegi irányvonalát hevesen ellenző, a kormányszerep otthagyását és a néppártba való átlépést bíráló volt pártelnök-kormányfőt, a szenátus elnöki tisztségét a PSD támogatásával elnyert Călin Popescu Tăriceanut felhasználva, jelentős jutalmat ígérve megpróbálják elérni, hogy az európai liberális párthoz (ALDE) és a PSD-vel kötött szövetséghez ragaszkodó PNL-sek – már ha egyáltalán vannak - kiszakadjanak a pártból.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

 

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden
Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros
Főtér

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros

Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

 

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS