A Magyar Úszó Szövetség megadja a renitens bajnoknak a versenyengedélyt a hétvégi austini Arena Pro Gálára - bár nem jó szívvel.
Azzal együtt jár el így a szövetség, hogy a sportoló „a szabályoktól eltérően előzetesen nem egyeztette szándékát a szövetségi kapitánnyal, majd nem élt azzal a felkínált lehetőséggel sem, hogy legalább Austinból telefonon forduljon hozzá, ezzel is elősegítve a mielőbbi megbékélést” – áll a MÚSZ közleményben. Mint fogalmaznak, tisztában vannak azzal, hogy
ennek ellenére sajnálják, hogy Hosszú Katinka az austini verseny miatt csütörtökön nem vesz részt az 58. Év sportolója díjátadáson, a magyar sport nagy ünnepén.
Kiss László szövetségi kapitány – aki először lemondott, mert a 12 milliós szerződését összetépő sportolónő úgymond méltatlanul bánt vele, aztán meggondolta magát, és mégsem mondott le – Hosszú Katinka Facebook-oldaláról hétfőn értesült arról, hogy a versenyző és edzője már Austinban tartózkodik. A Magyar Úszó Szövetség és a kapitány arról sem kapott tájékoztatást, hogy meddig lesznek távol, hazautaznak-e a versenyről, vagy a továbbiakban külföldön készülnek. A MÚSZ jelezte továbbá, hogy Hosszú már vasárnap elutazott, de versenyengedélyezési kérelme – a menedzsmentje révén – csak hétfőn érkezett meg a szövetségbe.
ha megadja a versenyengedélyt, akkor igazolja, hogy Magyarországon egy kiemelkedően sikeres sportoló bármit megtehet. Ha nem adja meg – és amennyiben az Arena versenysorozat rendezői megkövetelik a startengedélyt –, akkor a MÚSZ a legjobb szándéka ellenére is kárt okozhat a legeredményesebb magyar versenyzőnek, mint ahogy a verseny rendezőinek is” – foglalta össze dilemmáit közleményében a MÚSZ.
Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.
Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Románia állami nyugdíjrendszere a gyors népességöregedés, a tömeges munkaerő-elvándorlás, az informális foglalkoztatás és a növekvő költségvetési nyomás miatt veszélybe került – kongatták meg a vészharangot friss elemzésükben a BBTE elemzői.
Tudta, hogy Emil Boc kiválóan versel magyarul Petőfi Sándor, József Attila vagy éppen Kosztolányi Dezső modorában? Erre tessék! (Naná, hogy pamflet.)
Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.
Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.
Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.
Ködös és hűvös idő várható a jövő héten. Továbbá: egyre több gyerek megy fehér fegyverrel az iskolába, és sajnos használja is.

Brâncuși-jegyzetek kerültek elő Hollandiában. Női utasokat tapogatott a helyi buszjáratokon egy brassói szatír.

Továbbá: Románia hivatalos jóváhagyást kapott a felülvizsgált PNRR-re. Az ANAF nagy bevetésre készül – 500 nagyvállalatot fog vizsgálni.

Továbbá: a Lukoil olajfinomítóját korlátozott ideig átveheti a román állam. 77 juhot lopott el három román állampolgár egy spanyolországi esztenáról.

További hírek: már a miniszterelnök-helyettest is feljelentették a bírák különnyugdíjuk védelmében, de az államfő nem fogja szentesíteni a büntetőeljárási kérelmet, Dani Mocanura pedig az ANAF is rászállt.

További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.

Jelentős változás az oktatásban – a középiskolák saját tanterveket hozhatnak létre. Több tucat szülő ellen indított vizsgálatot a DIICOT gyermekpornográfia gyanújával, egy WhatsApp-on küldött obszcén matrica miatt.

További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.