// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Izsák a miniszterelnök segítségét kéri

// HIRDETÉS

Pontához fordult a SZNT: arra kérték a miniszterelnököt, hogy utasítsa Maros megye prefektusát a felvonulást betiltó polgármesteri határozat törvényszéki megtámadására.

Izsák Balázs az MTI-nek elmondta, a prefektusi óvás azonnal felfüggesztené Dorin Florea polgármester határozatát, és a Székely szabadság napjára, jövő hétfőre meghirdetett megemlékezés után megtartható lenne a tiltakozó felvonulás is.

Az SZNT elnöke hozzátette, a kormánynak, a belügyminiszternek, és Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek is elküldték a beadványukat. Kelemen Hunort arra kérték, hívja fel a figyelmet az ügy sürgősségére.

A rendezvény szervezése gőzerővel folyik

„Ha a felvonulást tiltó határozat érvényben marad, a székely vártanúk emlékművénél tartandó megemlékezés után bejelentjük, hogy a rendezvény véget ért" - mondta Izsák Balázs.

Az SZNT elnöke megjegyezte, levonják az idei Székely szabadság napja szervezésének a tanulságait. Azonnal elindítják a jövő évi megemlékezés és felvonulás engedélyeztetésének a folyamatát azután, hogy az idei rendezvény véget ér. 

Az SZNT korábban azt közölte, százezer embert vár a Székely szabadság napja elnevezésű rendezvényére a marosvásárhelyi Postarétre, a Székely Vértanúk Emlékművéhez. Az obeliszk az 1852-ben felgöngyölített Habsburg-ellenes székely szervezkedés 1854. március 10-én kivégzett három vezetőjének, Török Jánosnak, Gálfi Mihálynak és Horváth Károlynak állít emléket. 

A Székely szabadság napja tavalyi rendezvényén a szervezők szerint 30 ezren, a rendfenntartók szerint ötezren vettek részt. Az obeliszk mellet közfelkiáltással elfogadott,  a Székelyföld autonómiáját követelő petícióval a tömeg a prefektus hivatala elé vonult. A kormány Maros megyei képviselőjének átnyújtott petícióra azóta sem érkezett válasz.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro