// 2026. október 17., szombat // Hedvig

Ízek és szavak Dinescuval és Barbarossával

// HIRDETÉS

Mircea Dinescu puhára dumálta a birkahúst, el is fogyott mind egy szálig.

Dinescu főz és szövegel péntek délután a TIFF-ház kerthelyiségében, Márkus Barbarossa János a partnere. A helyszínen már húsz perccel az esemény előtt szép számban jelen van a közönség, itt-ott még akad egy szék, de összességében tele van a kis kert. A segédek egy hatalmas üstöt igazgatnak középre, mellette egy asztalon

egy óriási húsdarab hever.

Aztán egyszer csak valahonnan megjelenik Dinescu egy disznóölő késsel és elkezdi nyiszálni a szegény halott állatot. Amiről közben kiderül, hogy eredetileg báránycombnak tervezték, de végül kos, vagyis berbécs lett belőle – akkora a hátsó comb, mint két kisbárány.

Barbarossa is feltűnik közben, nevéhez méltóan vörösborszínűre melírozott hosszú szakállával, és hagymát kezd hámozni. Dinescu nem az a kifejezetten gátlásos ember, ha beszélni kell, így rögtön a közepébe vág egy laza húsz perces bevezetéssel, de közben serényen jár a keze, aprítja a húst, locsolja az olajat az üstbe. Nem jó az edény, mondja, mivel nem öntöttvas, nem tud eléggé felforrósodni. Kicsit tovább tart majd benne a főzés, de nem vészes. Barbarossa kever-kavar, segít az alkatrészeknek az üstbe kerülni, mert Dinescu dumál. Megy az üstbe a közben felaprított paprika is, fokhagyma, sóska (igen, sóska), narancslé, végül egy kis dél-romániai fűszeres fehérbor, saját termésből. Egyfajta

munténiai pörkölt lesz belőle,

amelyben a birkaíz élét egy kis disznóhússal veszik el.

A költőnek birtoka, udvarháza és farmja van, ahol mindent megtermel, amire neki és meghívottjainak szüksége van. Erről mesél, nem is mesél, hanem locsog, könnyedén, ahogy főzőcskézés közben kell. Számára a főzés a művészet és a kultúra egyik lényeges eleme, kifejti a véleményét

„az intelligens ízlelőbimbóról”,

a román államelnöki hivatal konyhájáról, a balkáni ízvilágról és általában mindenről, ami eszébe jut, és amit Barbarossa kérdez tőle. Utóbbi erdélyi, ezért ő lassabban, megfontoltabban beszél, kérdez, Dinescu viszont hozza a politikai témájú beszélgetést a főzéssel kombináló tévéműsorából ismert formáját, bőbeszédű és színes déli típus, ide-oda járkál az asztal és az üst között, kavargat, kóstol, kommentál. Ilyeneket mond: azért rossz a kaja a román vendéglőkben, mert 1989 után az egykori kantinfőnökök nyitottak vendéglőket; Iliescu elnöksége idején a Cotroceni-palotába látogató egyik gyerekcsoportot húsgombóclevessel, majd fasírttal vendégelték meg, vagyis előbb főtt, majd sült darálthússal.

Közben a zenészek

kalotaszegi népzenét jétszanak.

Aztán az étel mégis elkészül, nem kellett hozzá három óra, amivel a műsor elején ijesztgetik a közönséget. Még az üres üstöt is kapirgálják néhányan, hogy talán egy kis íz hátha maradt még a fenekén. Ez a vége:

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van
Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?
Székelyhon

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?

Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
Székelyhon

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

// még több főtér.ro