// 2026. november 7., szombat // Rezso

Ismét veszteséges a posta

// HIRDETÉS

Több évnyi zárás után 2014-ben végre nyereséges lett a román posta, tavaly viszont irdatlanul nagy bírságot szabtak ki rá.

A versenytanács által kiszabott bírság miatt 30 millió lejes (2,1 milliárd forint) veszteséggel zárta a tavalyi évet a Román Posta, amely több éves veszteséges működés után 2014-ben könyvelt el először nyereséget – közölte az Agerpres hírügynökség vasárnap.

Alexandru Petrescu vezérigazgató szerint a legnagyobb munkáltatók egyikének számító állami vállalat 2015-ben is 3,5 millió lejes nyereséggel zárta volna az évet, ám az illetékes hatóság szerint a 2010-2012-es időszakban megsértette a versenyszabályokat, ezért 33 millió lejes bírságot szabtak ki rá. A büntetést megfellebbezik a bíróságon, de annak összegét tartalékolniuk kell – magyarázta a cégvezető. 

A jelenleg 25 ezer alkalmazottat foglalkoztató szolgáltatót a privatizáció reményében állami szerződésekkel, költséglefaragásokkal, több ezer ember elbocsátásával próbálta egyenesbe hozni a bukaresti kormány, de másodszori próbálkozásra sem sikerül értékesítenie a cég többségi részvénycsomagját: tavaly az egyedüli érdeklődő, a belga Bpost is elállt a vásárlástól.

A vállalat az utóbbi évtizedben elveszítette a csomagküldő piaca több mint 90, és a levélkézbesítési piac 30 százalékát,

viszont továbbra is a posta kézbesíti a több mint ötmillió romániai nyugdíjas havi járandóságát, ami árbevételének legnagyobb részét (36 százalékát) jelenti. A cég a pénzátutalások, internetes  kereskedelem és biztosítások terén próbálja erősíteni piaci pozícióit.

Bár a postahivatalok számát 7100-ról 5700-ra csökkentették, a posta továbbra is csaknem a teljes lakosság (több mint 19 millió ember) számára nyújt postai szolgáltatásokat, 7,5 millió címet lefedve – közölte az Agerpresszel a vezérigazgató.

Az állami vállalatot 75 százalékban a román távközlési minisztérium birtokolja, a többi 25 százalék a kommunizmus idején elkobzott ingatlanok tulajdonosainak kárpótlására létrehozott Proprietatea pénzügyi alapé.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro