// 2026. november 7., szombat // Rezso

Irgalmatlan elbocsátásokkal jár a minimálbér emelése

// HIRDETÉS

A kis- és középvállalkozások 60 százaléka nem fogja másként bírni az új bérköltségeket.

A Kis- és Középvállalkozások Országos Tanácsa által megkérdezett vállalkozók több mint 80 százalékának nem áll módjában növelni a minimálbért, és 60 százalékuk elbocsátásokhoz folyamodik majd az intézkedés miatt – közölte pénteken a tanács elnöke, Florin Jianu. 

„Ezen a héten kiküldtünk egy kérdőívet, amelyet hozzávetőlegesen 400 vállalkozó töltött ki. Az adatok azt mutatják, hogy 82,9 százalékuknak nem áll módjában emelni a minimálbért, 60 százalékuk elbocsátásokhoz fog folyamodni az intézkedés miatt, 90 százalékuk pedig azt mondta, legfeljebb 100 lejjel tudná emelni a minimálbért” – fogalmazott Jianu. 

Elmondása szerint a társadalombiztosítási járulék terhének a munkáltatóról a munkavállalóra való hárítása nagy felfordulást fog okozni, mivel 

a köz- és versenyszférában összesen hatmillió szerződést kell majd megújítani. 

„Végeztünk néhány számítást, amelyekből az derül ki, hogy a kkv-k 90 százaléka esetében a tb-járulék terhének áthárítása miatt nőni fognak a bérköltségek. A fizetések tehát nem fognak nőni, sőt!” - mutatott rá Jianu. 

Hozzátette, a kormány újabb és újabb intézkedésekkel áll elő, és mire az üzleti szférának sikerülne felmérni ezek hatását, változtatnak rajtuk. 

„Már nem tudjuk tartani a lépést. 

Múlt héten előkészítettünk egy hatáselemzést a 2 százalékos szolidaritási illetékkel kapcsolatban. Erre a kormány fogta magát és módosította azt, átkeresztelte és növelte a mértékét. (...) Azt még nem tudjuk, mi az illeték új neve, azt viszont igen, hogy 2 százalékról, 2,25 százalékra nőtt” – mondta Jianu, aki szerint minden tervezett adóügyi intézkedést meg kellene beszélni az üzleti szféra képviselőivel, gyakorlatba ültetésük előtt legalább hat hónappal. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro