// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Iohannis a munkába is biciklivel megy

// HIRDETÉS

Hétfőn csak sétabicajozott egyet, és szidta a bukaresti közlekedést, szerdán már sajtó nélkül tekert.

Ismét nyeregbe pattant Klaus Iohannis államelnök, a héten már legalább másodjára, és betekert a munkahelyére: a Herăstrău parkbeli szolgálati villájából a 6-7 km-re található Cotroceni palotába - fedezték fel és fotózták le a Libertatea bulvárújság munkatársai. 

Bulvárlaphoz méltóan ki is derítették, hogy az államfő egy német gyártmányú, 2015-ös Winorán tekert, amely nagyjából 1800 lejbe kerülhet, míg két testőre egy Kilimanjaro és egy Scott márkájú bringán vette közre.

Az államfő egyébként nagy kerékpáros, korábban bevallotta, 30 éves koráig mással nem is közlekedett. Nagyszebeni polgármesterként is gyakran azzal ment munkába, és egy laza tekerés nem maradhatott ki a választási kampányfilmjéből sem.

Munkahelyén ma Iohannis 

a Román Nemzeti Bank vezetőivel, Mugur Isărescu jegybanki kormányzóval és Florin Georgescu kormányzóhelyettessel találkozott, akik elmagyarázták neki, mitől is szállt el az infláció Romániában: a legnagyobb hatásokat a monetáris politikán kívüli összetevők okozták - fogalmaz nem túl konkrétan az államfői hivatal mai közleménye. A jegybank az árstabilitáson dolgozott, áll még a beszámolóban, vagyis az áremelkedéseket vélhetően a kormány adópolitikájának tudták be.

Iohannis némileg megfeddte a kormányt és a jegybankot, hogy ne rivalizáljanak, inkább hatékonyan működjenek együtt, és azt reméli, hogy a következő időszakban egy asztalhoz ülnek a kormány és a bank képviselői, és javítanak a két intézmény közti kommunikáción és együttműködésen.

Iohannis hétfőn azt nyilatkozta, hogy megpróbál majd közvetíteni a kormány és a Román Nemzeti Bank között, és a következő napokban tárgyalásra hívja a Cotroceni-palotába mind a kabinet, mind a jegybank képviselőit, abban a reményben, hogy sikerülni fog közös nevezőre jutniuk.

Ugyancsak hétfőn pattant először bringára 

nyilvánosan az államfő a Herăstrău park körül, amikor megjegyezte, hogy pokoli a közlekedés a fővárosban. Ezt a bukaresti főpolgármester, Gabriela Firea személyresre vette, és azzal replikázott, hogy ő ezt a problémát csak megörökölte, és Iohannis szóljon nyugodtan, ha el szeretné cserélni a tisztségét az övével.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro