Még hogy rosszul megy sorunk.
Csaknem kétezer új vagy használt luxusautót írattak forgalomba Romániában az elmúlt esztendőben, és ezek szinte fele Jaguár volt - derül ki a gépjármű-nyilvántartási osztály (DRPCIV) adataiból.
A hivatalos statisztikák szerint tavaly januártól decemberig összesen 1.943 luxusautót helyeztek forgalomba az országban. Ezek közül a Jaguárok száma 919-re tehető, ami 159 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábban jegyzetthez képest.
A legkedveltebb luxusmárkák rangsorának második helyén a Chrysler áll, amelyből 2017-ben 834 darabot (mind használt járművek) írattak forgalomba, tízszer annyit, mint egy évvel korábban.
A harmadik helyen álló Porsche-ból 762 darabot helyeztek forgalomba tavaly (ebből 24 új autó volt), ami 4,24%-os növekedést jelent az előző esztendőhöz viszonyítva.
Ezeken kívül 89 Maserati (37 új), 44 Cadillac (egy új), 22 Ferrari (nyolc új), 19 Rolls-Royce (három új), kilenc Lamborghini (három új) és hét Pontiac (mindegyik használt) is érkezett az országba.
A gépjármű-nyilvántartási ügyosztály adatai szerint 2017-ben hozzávetőlegesen 106 ezer új autót írattak forgalomba az országban, ami 10,71%-os növekedést jelent az előző esztendőhöz képest. Használt autóból csaknem 519 ezret jegyeztettek be, ami 74,55%-kal több, mint 2016-ban.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Az erdélyi piacon újdonságnak számító luffatök feldolgozására vállalkozott egy bihardiószegi pár. A növényből a mesterséges szivacs természetes alternatíváját állítják elő, amire egyre nagyobb az érdeklődés. Videós összeállításban mutatjuk be őket.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Csaknem 3 millió eurót költ új székházára a Csíkszentkirályon természetes ásványvizet palackozó Hargita Gyöngye Rt., amely meg is versenyeztette a tervezőket. A székelyföldi ásványvíz-palackozó 19 pályázat közül választotta ki a nyertes látványterveket.
Fegyvereket, lőszereket és pirotechnikai eszközöket fogaltak le a rendőrök egy országos szintű akció keretében pénteken reggel Háromszéken.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.