// 2026. november 7., szombat // Rezso

Illegális gyógyszerkísérletek: halott páciens, öngyilkossági kísérlet

// HIRDETÉS

Horrorfilmbe illő részletek derülnek ki a vádiratból.

Sokkoló részletek kerültek napvilágra a törvénytelenül gyógyszerkísérletek alanyaiként használt pszichiátriai betegek ügyében. A Digi 24 hírtelevízió megszerezte a vádiratot, amelyben az ügyészség megindokolta, miért emeltek vádat a törvénytelen kísérleteket irányító aradi doktornő, Delia Marina Podea ellen.

A tanúvallomásokból kiderül: volt olyan beteg, aki a kezelés során rosszul reagált a gyógyszerekre, állapota rosszabbodott, ezért megszüntették a terápiát, azonban később meghalt.

Egy másik tanú arról beszélt: volt olyan páciens is, aki öngyilkosságot kísérelt meg.

Arról is beszéltek, hogy a gyógyszergyártók „vagonszámra” küldték a különböző „figyelmességeket” az illegális ügyletben részt vevő orvosoknak.

Mint kiderült, Podea rendszeresen azzal fenyegette a neki ellentmondani akaró rezidens orvosokat, hogy ellehetetleníti a karrierjüket.

Mint arról beszámoltunk, az ügy június elején pattant ki. Mint kiderült, legalább háromezer kórházi páciens vált tudtán kívül gyógyszerkísérletek alanyává. Az ügyben 50 pszichiátert gyanúsítanak azzal, hogy jogtalanul kísérleteztek pácienseikkel.

Az ügyészség már akkor őrizetbe vette Podeát, az Arad megyei sürgősségi kórház pszichiátriai osztályának vezetőjét.

Az érintett orvosok tudtukon kívül végeztek gyógyszerkísérleteket a betegeken több romániai kórházban is, az ügyben 26 bukaresti, Arad, Konstanca és Dolj megyei orvosi rendelőben, valamint 16 megyéből – köztük Brassó, Kolozs, Maros, Szeben és Temes megyében - összesen 31 kórházban folytatott házkutatást a rendőrség – közölte a legfőbb ügyészség.

Az ügyészség szerint az orvosok több kórházban törvénytelen klinikai kísérleteket folytattak, olyan eljárásokat, amelyek nyomán „fennállt a veszély, hogy olyan gyógyszerek piaci bevezetését engedélyezik, amelyek negatívan befolyásolják a népesség egészségét.”

Egy aradi pszichiáter – egyben egyetemi tanár – esetét ki is emelik az ügyészségi közleményben: ő a nyomozó hatóság szerint csúszópénz fejében fiktív kórházi beutalót állított ki egészséges személyeknek annak érdekében, hogy azok ennek révén betegnyugdíjba vonulhassanak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro