// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Így néz ki belülről a kiégett váradi püspöki palota (FOTÓK)

// HIRDETÉS

Még a kilincsek is műremekek voltak a szombat este leégett nagyváradi görög katolikus püspöki palotában. Megmutatjuk, hogy nézett ki a tragédia előtt és után.

Nehéz felbecsülni azt az anyagi és eszmei értéket, mely odaveszett a nagyváradi görög katolikus püspöki palotában szombat este keletkezett tűzben. A püspökség közleménye szerint csak a tetőzet – mely teljes egészében a lángok martaléka lett – több mint 200 ezer euróba került, ehhez adódik hozzá az első emeleti belső díszítés és berendezés, melynek minden egyes darabja műtárgy volt.

Eugen Ivuţ, a püspökség szóvivője a tűz keletkezése kapcsán rámutatott: a Szent László téri műemlék épületben nem volt áramellátás, mivel nem használták, a díszkivilágítása az utcai világításhoz volt kapcsolva. A tűz keletkezési körülményeit a rendőrség, tűzoltóság és püspökség képviselőiből álló bizottság vizsgálja. Az épületben keletkezett kár mértékét még korai felmérni, mutat rá a püspökség, ez hatalmas összeg lehet. Csak a pár éve felújított tetőzet több mint 200 ezer euróba került, úgy, hogy a tető vörösréz borítását és díszítéseit Olaszországból kapták adományként.

Míg a püspöki palota homlokzata épen megmaradt, a leggazdagabban díszített első emeleti terek építészeti elemei és díszítései teljesen vagy részben megrongálódtak a tetőzet beomlásakor és az oltáshoz használt nagy mennyiségű víztől. Erről tanúskodnak az épület belső tereit ábrázoló első felvételek is, melyeket hétfőn tett közzé a Bihar megyei prefektúra.

A képek forrása a Bihar megyei prefektúra, illetve Nagyvárad turisztikai egyesületének Facebook-oldala

Jelentős kár keletkezett a két különböző színű vaskói márványból kirakott előcsarnokban, melynek szecessziós stílusú üvegmennyezete megsemmisült a tűzben. Az enyészeté lett a szintén szecessziós bejárati bronzlámpa és falikarok, de az építtető Demetrie Radu püspöknek szentelt főkapu is odaveszett a lángokban.

Nem fogunk már gyönyörködni az épület négy különböző színű majolikakályhájában és a szecessziós, illetve neogótikus stílusú kandeláberekben sem. „Nehéz felmérni ezek értékét” - írja a püspökség, mely szerint a kivitelezését tekintve a belső berendezés mindegyik darabja műalkotás volt. Az eklektika jegyében készült főhomlokzat ablakai, az intarziás parkett, de még a bronz kilincsek is műremekek voltak.

Azt, hogy mindezekből mennyit sikerül megmenteni az utókornak, szakemberekből álló külön bizottság vizsgálja. Arra azonban nem tér ki a püspökség, hogy a Nagyvárad egyik legszebb századfordulós épületének számító, felbecsülhetetlen műkincseket tartalmazó görög katolikus püspöki palota miért nem volt bebiztosítva. A közeljövőben ellenben arra fókuszálnak, hogy meggátolják a megmaradt külső falak beomlását és elkészítsék az ingatlan felújítási tervét.

A polgármesteri hivatal és a Bihar megyei önkormányzat után hétfőn a prefektúra is segítséget ajánlott az ingatlan újjáépítéséhez és ennek anyagi támogatására kérte a nagyváradiakat is. A Bihar megyei tanács hétfőn azt is bejelentette, hogy 100 ezer lejt utal ki a sürgősségi állagmegóvási munkálatokra. Adományozásra szólított Alexandru Pugna, a művelődési minisztérium államtitkára is, aki a tragédia idején Nagyváradon turistáskodott és a Szent László téren nézte végig a pusztítást. Rámutatott, a szombat este történtek a centenárium évében egységre buzdító isteni jelként is értelmezhetők. Azt írta, hogy az épített örökség országos intézete révén a kormány is ad majd pénzt az újjáépítésre, amint megkapja a püspökségtől a dokumentációt.

Fotó: Balogh Levente

A polgármesteri hivatal már vasárnap bejelentette, hogy a görög katolikus püspökséggel közös számlát nyit, arra várja az épület felújítására szánt adományokat. Nagyváradi értelmiségi körökben is elkezdődött a mozgósítás a célból, Mircea Bradu, az ARCA könyvkiadó igazgatója például bejelentette, hogy a kiadó éves bevételének felét a görög katolikus püspöki palotának adományozza. Florica Bradu népdalénekes több kollégájával országos turnén gyűjt a főtéri ingatlan megmentésére.

Nagyvárad főterének egyik legimpozánsabb épülete, a görög katolikus püspöki palota szombaton este égett le, vélhetően egy, a díszkivilágításnál keletkezett rövidzárlat következtében. 1903-1905 között épült eklektikus stílusban a város jelentős építésze, ifj. Rimanóczy Kálmán tervei alapján. A nagyváradi románság vallásos- és nemzetiségi életének központjaként az épület kiemelkedő történelmi fontossággal is bír.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro