A nép ügyvédje előállt egy javaslattal, amely segítene mindazoknak, akik nehezen találnak időpontot a klinikákon.
Sokunknak van már személyes tapasztalata arról, hogy az egészségügyi alaphálózat túlterheltsége miatt bizony idegtépő kivárni, míg az ember eljut odáig, hogy a háziorvostól kiváltott küldőpapírral a kezében időpontot kap valamelyik klinikán ingyenes szakorvosi vizsgálatokra.
Ha mondjuk – alapesetben – egy állami klinikát választunk, ott rendszerint hatalmasak a várólisták, de
melyeknek élő szerződése van az állami egészségbiztosítóval – a keret miatt a helyek száma korlátozott, azok elég hamar betelnek.
Türelemjáték ide, szerencse oda, a nép ügyvédje hivatalának van egy egészen jó javaslata a folyamat felgyorsítása érdekében:
ahol majd a háziorvos rögtön kiválaszthat nekünk egy időpontot egy olyan klinikán, ahol fogadni tudnak. Nyilván ez sem oldaná meg a problémánkat egyik napról a másikra, de a cél az lenne, hogy a várakozási idő ne legyen több egy hónapnál.
A szerdán bemutatott egészségügyi jelentésében a nép ügyvédje azt javasolja a kormánynak, hogy hozzon létre egy keretet erre a célra, mi több, biztosítson utazási lehetőséget azoknak az igénylőknek is, akiknek esélyük sincs elvégeztetni az ingyenes szakorvosi vizsgálatokat a településükön.
Ezt az eszmefuttatást is kiteszem a Facebookra, Önök meg beszólnak nekem kommentben. Tehát minden a helyén.
„A kisebbségre irányuló támadások mindig is jelen voltak, hol takaréklángon, hol nyílt tűzzel.”
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
A mesterséges intelligencia ugyanis nem nézett ki az ablakon. Ha tetszik, könyvből tájékozódott. Mi viszont kimentünk a dombra és megnéztük. Avarostól, virágözönöstől, szemetestől, mindenestől.
Kutyaadót vezet be egy polgármester. Továbbá két polgármester is rácsok mögött tölti a húsvétot.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Egy megyei hivatal vezetője pedig caragialei magaslatokban mutatta be, hogyan kel lebukni egy rakás kenőpénzzel.
Egy ember meghalt, ketten súlyosan megsérültek egy péntekre virradóan történt közúti balesetben a Krassó-Szörény megyei Toplec település térségében.
Idén a megszokottnál jóval kevesebb turista érkezett Erdély több térségébe a húsvéti ünnepekre.
Külföldön lehet az a háromszéki lány, akinek eltűnéséről múlt héten adtunk hírt. A 16 éves tinédzser ügyében nemzetközi együttműködésben folyik a nyomozás.
Néhány kulcsszó: meghittség, béke, szeretet, egymásra figyelés.

A Szuperligába való feljutást ünnepelte volna, de gyenge napot fogott ki az FK Csíkszereda. Az adósával verette meg üzlettársát egy férfi.

A borravaló megadóztatása nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, kezdeményezték a megszüntetését. Az álorvosok, álpapok és álrendőrök mellett megjelent az álközjegyzői „szakma” is.
A borravaló megadóztatása nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, kezdeményezték a megszüntetését. Az álorvosok, álpapok és álrendőrök mellett megjelent az álközjegyzői „szakma” is.
Egy megyei hivatal vezetője pedig caragialei magaslatokban mutatta be, hogyan kel lebukni egy rakás kenőpénzzel.
Egy megyei hivatal vezetője pedig caragialei magaslatokban mutatta be, hogyan kel lebukni egy rakás kenőpénzzel.
Az energiaegyensúly-hiány a vonatközlekedést is befolyásolhatja húsvétkor. A romániai digitális kompetenciakeretet akarja egységesíteni Bogdan Ivan gazdasági miniszter.

… az államelnök-jelöltek sikeresélyét szinte percenként mérik most már, és van is egy meglepetés… és egy kórház műtőjében éppen beavatkozás közben vált le a mennyezet.
… az államelnök-jelöltek sikeresélyét szinte percenként mérik most már, és van is egy meglepetés… és egy kórház műtőjében éppen beavatkozás közben vált le a mennyezet.
Kutyaadót vezet be egy polgármester. Továbbá két polgármester is rácsok mögött tölti a húsvétot.
Kutyaadót vezet be egy polgármester. Továbbá két polgármester is rácsok mögött tölti a húsvétot.
… egy polgármester úgy beszólt Victor Pontának, hogy az szökőárnak is beillene… és a mutáns tél váratlanul kapta magát és feldobta a talpát.

Victor Ponta George Simionnal is együttműködne esetleges elnöksége alatt. Egy ötéves kislányt erőszakoltak meg Aradon.

Az egyik államfőjelölt bevezetné a halálbüntetést. Egy tíz éves autóvezető gyereket üldözött a rendőrség kilométereken át.