// 2026. október 13., kedd // Kálmán, Ede

Így járt az iskolaigazgató, aki egy alvilági figurából lett matektanárt engedett a diákok közelébe

// HIRDETÉS

A kedélyek lecsillapításának egyetlen lehetséges módja – a Kolozs megyei tanfelügyelőség szerint – az igazgató kirúgása volt.

Lezárulni látszik a több mint egy hete kirobbant botrány Tordán, melynek középpontjában egy közismert alvilági figura, Ovidiu Vancea állt, aki tisztázatlan keretek között kapott matektanári állást a Mihai Viteazul Főgimnáziumban. A férfi a pedagógiával összeegyeztethetetlen karriert futott be az évek során, eljárás zajlott ellene például kábítószer-csempészet vádjával. Azzal is meggyanúsították már, hogy az ő utasítására dobtak kézigránátot az egyik helyi vendéglátóhelyre. 2010-ben ítélték el, de nem a fenti vádak miatt, hanem csalásért, mivel az általa vezetett bűnszervezet több építőanyag-lerakatot is átvert.

Nem tudni, hogy büntetett előélettel miként helyettesíthette az iskola matematikatanárát, a Kolozs megyei tanfelügyelőség mindenesetre azzal mossa a kezeit, hogy Ovidiu Vancea nem állt az iskola alkalmazásában, legalábbis szerződéses formában. A botrány annyira elfajult miután a diákok és a szülők is felháborodtak, illetve a tanárok japán sztrájkba léptek, hogy a tanfelügyelőség az iskola adminisztrációs tanácsával közösen úgy döntött, meneszti Codruța Andreica iskolaigazgatót. Nem részletezik a döntés hátterét, azt azonban elárulják, hogy ez tartják az egyetlen lehetséges megoldásnak a sajtó által is elmélyített, precedens nélküli iskolai konfliktus mihamarabbi lezárására.

A tanfelügyelőségi vizsgálatról szóló jelentését hétfőn mutatták be, tartalma azonban nem nyilvános, így nem derül ki, mégis, hogyan került egy bűnöző a katedrához.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Game over vagy új játék betöltése – van-e még biztonsági mentés a romániai klasszikus politikában?

Fall Sándor

A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Sánta Miriám

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
Krónika

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix
Főtér

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye
Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

A játszótérhez már nagyok, hát kikértek két sört a fiatalok: még a szüleiket is megbüntették
Székelyhon

A játszótérhez már nagyok, hát kikértek két sört a fiatalok: még a szüleiket is megbüntették

Több mint ötezer lejes pénzbírságot róttak ki a marosvásárhelyi helyi rendőrök, miután két fiatalt sörözésen kaptak. Az őket kiszolgáló pincér járt rosszabbul.

// még több főtér.ro