// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Így gondozd a kutatód

// HIRDETÉS

Nagyon ünnepi, nagyon tudományos és nagyon megnyitó volt az OTDK megnyitója. Szorgalom atyja, ne hagyj el!

Kolozsvár felkerült a magyar tudomány térképére azzal, hogy határon túli egyetemi központként most először látja vendégül az OTDK (Országos Tudományos Diákköri Konferencia) egyik szekcióülését – jelentette ki Soós Anna, a BBTE magyar tagozatát vezető rektorhelyettese, és megnyitotta a konferenciát.

Szerda este ráadásul a legkeményebb (hard science) szekciók egyikét, amely cserébe az egyik legviccesebb nevet viseli: a fizika, a földtudományok és a matematika, vagyis a FiFöMa legjobb dolgozatai versenyeznek itt.

A szerdától szombatig tartó rendezvényre 15 egyetem diákjai neveztek be több mint 330 dolgozattal, a magyarországi résztvevők mellett 25 erdélyi, öt kárpátaljai és három felvidéki diák is bemutatja tudományos dolgozatát. Az 50 szakterületre besorolt tudományos dolgozatokat 120 zsűritag bírálja el, így az ünnepség végére meg is telt az Egyetemiek Házában lévő Auditorium Maximum.

Verseny előtt a Visszhang kórus elmélyülős, már-már áhítatot keltő énekekkel, a kolozsvári egyetemek, a magyar konzulátus és az OTDK vezetői pedig ünnepi beszédeikkel érzékeltették a tudomány nem hétköznapi, időnként inkább magasztos oldalát. 

Ünnepi beszélők sora Szendrő Pétertől Mile Lajosig

A derültség most csak pár pillanatot kapott, amikor Szendrő Péter egyetemi tanár, az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöke beszéde végén feltette az OTDK baglyos szemüvegét. Lásd fent.

Ha valaki több játékosságot szeretne, az megkapja a Perspektíva-csapat alkalmi kiadványában: The Daily Scientist címen jelenik meg a FiFöMa konferencia lapja, benne némi ünnepi protokollal, tudományos érdekességekkel, kávézó-ajánlóval és szabadidős programokkal.

Mert a hárdkór szakmai programokon kívül szabadidős és kulturális programokat is kínálnak azoknak a diákoknak, akik már bemutatták a dolgozatukat, és kikapcsolódásra vágynak: színházi előadást, filmvetítést, városnézést, múzeumlátogatást és kirándulásokat a tordai sóbányába, Torockóra, a Tordai-hasadékba.

Tudományos érdekességekkel a megnyitó is szolgált, pontosabban a megnyitót követő plenáris előadások. Kroó Norbert, a Magyar Tudományos Akadémia Wigner Fizikai Kutatóközpontjának a kutatója a Fényes Új Világról mesélt, Molnár-Sáska Gábor matematikus arról, Mit csinál egy matematikus a bankban, Silye Lóránd, pedig az Ősidők történeteit osztotta meg mikroperspektívából.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro