// 2026. november 3., kedd // Győző

Idős leszbikus pár nyerte a TIFF fődíját

// HIRDETÉS

Pontosabban a róluk szóló, Az örökösök című film Paraguayból. És egy másik leszbikus párt alakító színészek lettek a legjobbak.

Kiosztották szombat este a díjakat Románia legjobb és legnagyobb filmfesztiválján, a 17. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF). A vörös szőnyeg a zárógálán idén is a kolozsvári román színház lépcsőjén futott, azon pedig több mint egy órán át áramlottak a versenyző filmesek és a meghívottak, összesen mintegy 800 vendég.

A TIFF közvetítése a vörös szőnyeges bevonulásról

Idén 12 olyan film indult a Transilvania Trófeáért, amely rendezőjének még csak az első, legfeljebb második filmje, és idén először indult a versenyben paraguayi alkotás. Marcelo Martinessi rendező rögtön meg is nyerte a 15 ezer eurós fődíjat a Las Herederas (Az örökösök) című filmjével, amely Berlinben Ezüst Medvét kapott.

A zsűri az idős leszbikus párról szóló film narrációjának szigorát, lebilincselő ritmusát értékelte különösen. A filmet vasárnap 13 órától vetítik a Florin Piersic moziban.

A legjobb rendezés díját és az ezzel járó ötezer eurót Hlynur Pálmason nyerte dán-izlandi filmjével, a Winter Brothers-zel (Téli fivérek), amelyben a két, homlokegyenest ellenkező természetű testvér esik egymásnak egy kis északi településen.

A zsűri figyelmét az alkotás „erős szenvedélyével, szépségével és filmes energiájával” vonta magára. Vasárnap délután háromtól lehet újra megnézni a Győzelem moziban.

A legjobb alakítás díját a brit Anchor And Hope (Horgony és remény) című film három főszereplője: Natalia Tena, Oona Chaplin és David Verdaguer kapta azért a „különleges módért, ahogyan kiegészítik egymást a vásznon, ahogy okosan és bájosan alakítják megható és humoros szerepeiket”, áll a zsűri indoklásában.

A fiatal leszbikus pár szülővé válásának történetét a Sapientia aulájában vetítik vasárnap este tíztől.

A zsűri 1500 eurós különdíját két film nyerte el: az iráni Asghar Yousefinejad Ev (Az otthon) című filmje erős realizmusával és komplex erkölcsi kérdésfelvetésével, illetve Anna Kruglova Scythe Hitting Stone (Kőre húzott kasza) című, német-orosz-fehérorosz koprodukcióban készült vizsgafilmje, amelyet a zsűri a jól kidolgozott szerkezetéért díjazott. A díjazott filmet délután fél hattól vetítik a Győzelem moziban, de hogy melyiket a kettő közül, egyelőre titok.

A külföldi kritikusok FIPRESCI-díjának nyertesét idén a politikai korrektséget feszegető szekcióból választották ki: az osztrák Ruth Mader kapta a Life Guidance című filmjéért. A közönség pedig a dán Gustav Möller minimalista thrillerjét szerette leginkább: a The Guilty (A bűnös) úgy nyerte el a közönségdíjat, hogy végig csak az egyik szereplőt, a sürgősségi hívásokat fogadó nyomozót látjuk, de közben meghalunk az izgalomtól, hogy fel tudja-e deríteni az ügyet, amelyben csak számítógépen tud nyomozni.

A filmet vasárnap délelőtt 11-től vetítik újra a Florin Piersic moziban, novembertől pedig a Bad Unicorn forgalmazza a hazai mozikban.

A Román Filmnapok szekciót a Pororoca című film nyerte meg, amely egy játék közben eltűnt kislány kétségbeesett bukaresti kereséséről szól, Ivana Mladenovic pedig a legjobb debütfilm ezer eurós díját nyerte el Soldații. Poveste din Ferentari (Katonák. Ferentari-i történet) című alkotásával. A Berlinben Arany Medvével díjazott Adina Pintilie Nu mă atinge-mă (Ne – érints meg) című filmje Kolozsváron mindössze a zsűri különdíját nyerte el ebben a szekcióban „a bátorságért és méltóságért, amelyet a rendező és az általa választott szereplők egyaránt mutattak”.

A rövidfilm kategóriát Bogdan Mureșanu nyerte meg Cadoul de crăciun (Karácsonyi ajándék) című filmjével, a zsűri két különdíját Dorian Boguță kapta Vasárnap című filmjéért, illetve Anghel Damian debütfilmjéért, a Michelangelóért, amelyben nagyon érzékenyen ábrázolja az – akár fájdalmas – igazság kimondásának fontosságát.

Életműdíjat idén Mészáros Márta rendező, Széles Anna színésznő és Fanny Ardant színésznő-rendező kapott, kiválósági díjjal Dan Nuțu filmes és mentori tevékenységét ismerték el.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Brassó repülőtere túl van a városhatáron: ezen buknak el az Uber- és Bolt-fuvarok
Krónika

Brassó repülőtere túl van a városhatáron: ezen buknak el az Uber- és Bolt-fuvarok

Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek
Székelyhon

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek

Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.

// még több főtér.ro