// 2026. október 15., csütörtök // Teréz

Idei harmadik győzelmét is behúzta a Fidesz

// HIRDETÉS

A magyar polgárok elsöprő többsége a vasárnapi önkormányzati választáson is a kormánypártokra voksolt.

Nem történt meglepetés a vasárnapi magyarországi önkormányzati választásokon: jelentős győzelmet aratott a Fidesz-KDNP; a Jobbik javított a négy évvel ezelőtti pozícióján, a legerősebb baloldali párt továbbra is az MSZP. A fővárosi kerületek többségében a Fidesz-KDNP jelöltjei nyertek, a főpolgármester Tarlós István maradt - derült ki a vasárnap késő este közölt választási eredményekből.

A rendszerváltozás óta hetedik alkalommal tartottak önkormányzati választásokat Magyarországon. A választók polgármesterjelöltekre, megyei önkormányzati és települési képviselő-testületi képviselőjelöltekre szavazhattak, a budapestiek főpolgármestert is választhattak. A nemzetiségi választópolgárok a nemzetiségi önkormányzatok tagjait választották meg az önkormányzati voksolással egy napon. A képviselők mandátuma a korábbi négy helyett öt évre szól.

A megyei jogú városok túlnyomó többségében, 20-ban a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje nyert,

csak Békéscsabán (független), Salgótarjánban (DK-Együtt-MSZP-TVE-ST) és Szegeden(DK-Együtt-MSZP-PM-Szegedért) nem kormánypárti jelölt győzött. A Fidesz-KDNP minden megyei közgyűlésben többséget szerzett.

Budapesten a 23 kerületből 17-ben nyert a Fidesz, a XIII. és a XIX. kerületben MSZP-s, a XIV. kerületben Együtt-PM-es, a XV. kerületben DK-s polgármester lesz. A XX. kerületben a baloldali pártok közös jelöltje nyert, a XXIII. kerületben újrázott a Civil Szervezetek delegáltja.

A 33 tagú Fővárosi Közgyűlésben

a főpolgármester mellett a Fidesz-KDNP 20, a baloldal 10, a Jobbik és az LMP 1-1 képviselője dolgozik majd.

Mellettük tagja lesz a közgyűlésnek Geiger Ferenc (Civil Szervezetek).

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke a Fidesz-KDNP önkormányzati választási eredményváró rendezvényén úgy értékelt: „megvan a harmadik győzelmünk", Budapesten pedig „több mint kétharmadunk van".

A kormányfő úgy fogalmazott: a választás eredményének lényege, hogy Magyarország győzött, „győzött az összefogás, az együttműködés és az egység", és „alulmaradt a békétlenség, a széthúzás, a cinizmus és a reménytelenség".

Tarlós István, a Fidesz-KDNP újraválasztott főpolgármestere azt mondta: „tovább tudunk menni azon az úton, amelyet elkezdtünk", minden akadály ellenére. Gratulált a pártszövetség színeiben nyertes kerületi polgármestereknek, azt mondta, erősen számít rájuk és a kormányra is, s „a kormány is számíthat rám és ránk".

Bokros Lajos szerint az önkormányzati választáson az általa elért eredmény „a diktatúrában győzelemnek számít". A Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) baloldal által támogatott, második helyen végzett főpolgármester-jelöltje kijelentette: szívesen gratulálna Tarlós Istvánnak, ezt kívánná a demokrácia politikai kultúrája, de nem teheti, mert „a választás ugyan szabad volt, de nem volt tiszta".

Tóbiás József MSZP-elnök azt mondta, a párt vezetése döntött, nem kíván a jövőben részt venni az elitek játékában, nem kötnek több rossz alkut, kifelé nyitnak az emberek, a nép felé. Úgy fogalmazott, nem fogadják el „az orbáni hatalmi" nemzeti együttműködés rendszerét, sem azt a Gyurcsány Ferenc által képviselt hatalmi, vezérelvű politikát, amely bezárta a baloldalt az elmúlt négy évben, lehetetlenné tette, hogy értékazonos, baloldali, modern, nemzeti elkötelezettségű politikát folytasson.

Gyurcsány Ferenc DK-elnök szerint egy a korábbi pozíciókat alapvetően megőrző választás végén egy kis, a reméltnél érdemben kisebb lépést tettek előre. Az MSZP-nek és a DK-nak igaza volt, amikor teljes körű összefogást szeretett volna létrehozni Budapesten; az Együtt-PM viszont hajthatatlan volt, mert "a semminél több, a mindennél kevesebb" koordinált indulást szerettek volna - jelezte.

Szigetvári Viktor azt mondta, az Együtt-PM tisztességes kampányt folytatott, tiszta lelkiismerettel állt a választók elé. Folytatni kell az ellenzék megújítását - közölte az Együtt-PM szövetség társelnöke, aki szerint a szövetségnek kizárólag együtt van jövője.

Jelentős sikert ért el a Jobbik a párt elnöke szerint. Vona Gábor úgy fogalmazott: növelték képviselőik számát, és már nem északkelet-magyarországi pártként tartják őket számon, immár az ország minden pontján ott vannak. Hozzátette: 19 megyei közgyűlésből 17 helyen a második helyet szerezték meg és többszörösére nőtt polgármestereik száma.

Schiffer András szerint összességében helytállt az LMP az önkormányzati választáson. Az ellenzéki párt társelnöke az elért eredményüket úgy értékelte: az LMP annyi képviselői helyhez jutott az országban, hogy képes lesz megsokszorozni erejét.

 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai
Főtér

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Krónika

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS