Húsz évvel ezelőtt nem lehetett előre látni, milyen korban élünk ma

Egyre inkább technológiai civilizációban, digitalizált világban élünk. Tudnál egy kicsit arról beszélni, hogy az információ- és számítástechnológia mennyire van jelen a világunkban, az élet különböző területein?

Erről egy viszonylag konkrét példa jut eszembe, ami nemrég történt Csíkszeredában a Digitális Székelyföld konferencián. Odajött egy harminc-egynéhány éves srác, hogy ő a helyi önkormányzatban dolgozik és át szeretné képezni magát IT-snak. Azt mondta, hogy korábban direkt azért nem tanult informatikát, mert nem akar egész nap a számítógép előtt ülni, viszont így is egész nap ott ül, és ha már ez van, akkor legalább keressen jól. Úgyhogy igazából aki bármilyen irodai munkát végez, az garantáltan számítógép előtt tölti az életét, és IT-s jóval kevesebb van, mint általában irodai munkás. Ha az ipari termelésről, valamilyen gyárról van szó, ott is a gyártási folyamatokat gépek vezérlik, számítógépes rendszerek indítják a termelést vagy a beszerzést a megrendelések alapján. Talán aki falun földműveléssel foglalkozik, az nem kell számítógépezzen, de ők is facebookoznak és küldik Whatsappon a fotókat és az üzeneteket. Szóval nem is tudom, hogy van-e olyan terület az életben – itt, Romániában is –, ahol valamilyen szinten nincs jelen a számítástechnika. Ott van a bankban, a boltban a kasszánál, az autóban, a hivatalokban, a közigazgatásban, az egészségügyben, a közműszolgáltatóknál és sorolhatnám hosszasan. Nem lehet megkerülni. És persze ott van mindenkinek a kezében a telefon is, az is egy számítógép.

Tehát ha máról holnapra hirtelen eltűnne az összes számítógép a világon, annak azért lenne következménye…

Az teljes katasztrófát jelentene, sokkal rosszabb lenne, mint a jelenlegi energiaválság. Csak egy példát mondok: senki nem férne hozzá a pénzéhez, ami a bankban van. Tehát eltűnne a pénz. Az, ami otthon van a fiókban vagy a zsebedben, persze megmaradna, de tudjuk, hogy a világon a pénzforgalomnak 2-3 százalékát bonyolítják készpénzzel. Vagyis ha a bankrendszerek eltűnnek, akkor nem tudnánk, hogy kinek mennyi pénze van, vagy kellene legyen. Ha pedig eltűnik a pénz a világból, az elég nagy bajt okozna.

Ma az ebédet is egy appon keresztül rendeljük, GPS nélkül útnak sem indulunk a kocsival, a telefonunk otthon felejtése pedig szorongást okoz. Nem ijesztő ez a kiszolgáltatottság és függés, amiben élünk?

De igen, így van. Ha választanom kellene, hogy mit lopjanak el, az irattárcámat vagy a telefonomat, akkor az előbbit választanám. Nekem már lopták el a pénztárcámat, de ott volt a telefonom, amivel mindent el tudtam intézni, például letiltottam a bankkártyáimat. Egyik ismerősöm rosszabbul járt, neki a telefonját lopták el külföldön és nem tudott bemenni a kiállításra, ahová jegye volt, mert a telefonnal kellett volna azonosítania magát. Semmit nem tudott csinálni, otthon ült pár napig, amíg a kiállítás le nem járt. Annyira összenő az ember a telefonnal, hogy ha otthon felejted, akkor semmihez nem tudsz kezdeni nélküle.

Szükséges lenne-e fejleszteni az emberek digitális tudását vagy elég, ha csak használják ezeket a technológiákat?

Nagyon sokan vezetnek autót és jó részüknek fogalma sincs, hogy az hogyan működik. Az ember beül és megy, legfeljebb annyit tud, hogy mit kell beletölteni, benzint, dízelt vagy áramot. De igazából nem tudják, hogy hogyan működik egy robbanómotor vagy villanymotor. A szakemberek szolgáltatásokat, termékeket készítenek, azt nyújtják a fogyasztóknak, de a fogyasztóknak nem feltétlenül kell tudni, hogy az a termék hogyan készült. A vendéglőben is, ha elfogyasztasz egy ebédet, nem feltétlenül tudod, hogy mi van benne és hogy készült, csak érzed, hogy finom és nagyjából ismered az összetevőit. Ez jellemző a világra, az emberek nem akarnak mindent megérteni és ha akarnának sem tudnának, annyira komplex ez a világ. Vannak persze, akik hobbiszinten utánanéznek dolgoknak. Például találkoztam egy emberrel, aki a filmiparban dolgozik Németországban, filmstúdióknak kölcsönöz eszközöket és utómunkálatokat végez az elég nagy csapatával. Ő hobbiszinten megtanult annyira programozni, hogy a vállalatirányítási rendszerüket ő írta meg tíz-tizenöt év alatt, de úgy, hogy nem programozó, csak utánanézett és összebütykölgette. Nagyot néztünk, hogy hű, ez igen… vannak ilyen emberek, akik fogékonyak a számítástechnikára.

Vagy egy másik példa: manapság elég nagy divat az okos otthon kiépítése, ahol mindenféle kütyük, automatizálások irányítják a házi dolgokat, fűtést, világítást stb. Egy ilyen rendszer beindításához nem kell programozónak lenni, ha csak kicsit is érdekel a dolog, akkor viszonylag egyszerű logikákat össze tudsz kötni.

Arra gondolok, hogy az emberek gondolkodás nélkül rábízzák a személyes adataikat a nagy techcégekre, hogy mennyi gond van a könnyelmű internethasználatból, a rossz és rosszul kezelt jelszavakból, a nem biztonságosan tárolt dokumentumokról, fotókból, a biztonsági másolatok hiányából. Vagyis ezt a tudást az emberek nem kapják meg a csomagban a termékkel vagy szolgáltatással, csak használják. Kinek lenne a feladata az emberek tanítása, az iskolának, a kormányzatnak, a civil társadalomnak?

Hát ez jó kérdés. Mi ugye próbáljuk tanítani a gyerekeinket, az új generációt, hogy mire vigyázzanak, mit ne tegyenek ki a közösségi médiába, és így tovább, de látjuk, hogy például az emberek nagyon sokszor cetlikre jegyzik fel a jelszavukat vagy a PIN-kódjukat, amit aztán a tárcájukba, a bankkártyájuk mellé tesznek. Ezeket a veszélyeket mindenképpen tudatosítani kellene már az iskolában. Valamilyen szinten tanulnak a gyerekek számító-gépkezelést, de nem tudom, hogy a biztonsági praktikák részei-e a tantervnek. Annak kellene lenniük mindenképpen.

A felnőttek esetében is igen fontos lenne mindezt tudatosítani. Mondok egy példát: pár évvel ezelőtt egy barátom járta meg, hogy egy táborban keyloggerrel (billentyűzet-figyelő kémprogrammal) ellopták a jelszavát, az e-mail-címét, a Facebook-profilját és mindenféle hülyeséget posztoltak a nevében. Az ilyesmi igen könnyen meg tud történni. A jó hír az, hogy a nagy platformok (Google, Facebook stb.) támogatják például a többfaktoros bejelentkezést, a jelszó mellé kell egy SMS-ben kapott vagy egy alkalmazás által generált kód is, ami jóval biztonságosabbá teszi az online jelenlétet. Szóval van jó megoldás de kellene használni is. Az is alap, hogy a telefonon is legyen jelszó, ujjlenyomat- vagy mintafelismerés, PIN-kód. Mert ha az embernek valaki bejut a telefonjába, akkor megszerzi az e-mail-címet, annak ismeretében pedig gyakorlatilag mindent meg tud változtatni. Vagyis a jelszó nélküli telefon elveszítése azzal jár, hogy az illető elveszíti a digitális személyiségét is.

Menjünk egy kicsit beljebb a szakmába. Ezt az egész digitális világot, amiről beszélünk, az IT-cégek működtetik és fejlesztik tovább. De konkrétan mivel foglalkoznak egy szoftvercégnél? Mit csináltok ti a Softechnél?

Egy szóval válaszolva: szoftvert készítünk. Kétfajta szoftvercéget különböztetünk meg. Van, amelyik terméket fejleszt, a sajátját, és van, amelyik szolgáltatásként másnak fejleszt terméket. Valahogy úgy képzeljük el, hogy magamnak építem a házat vagy én építőcégként másnak építem a házat. A nagy cégek, a Microsoft, a Google, Apple, ők saját maguknak fejlesztik a termékeiket, az olyan szolgáltató cégek pedig, mint mi, az ügyfeleinknek segítünk. Az ügyfél is kétfajta lehet: aki nem szoftveres, de szüksége van egy szoftverre, egy eszközre a tevékenységéhez és megbíz egy fejlesztő céget, hogy az állítsa elő neki ezt az eszközt; vagy pedig lehet olyan, aki ő maga is szoftverfejlesztő, vannak saját termékei, de különböző okok miatt (nincs meg a megfelelő kompetenciája, az elegendő programozója vagy egyszerűen csak olcsóbb megoldást keres) külsős cégeket, alvállalkozókat bíz meg ezzel a munkával. Ebben az esetben az ügyfél csapatával együtt fejlesztjük a terméket.

Maga a szoftverfejlesztés egy bonyolult folyamat, először is meg kell határozni, hogy mit akarunk. Ha a házépítés példájánál maradunk, akkor nem elég az, hogy építsünk egy házat, hanem van egy sor paraméter: mekkora legyen, milyen terek legyenek benne, milyen a telek fekvése és így tovább. Tehát kell egy terv, ennek alapján pedig el lehet kezdeni az építést. Gyakran probléma, hogy ha rosszul becsüljük fel, hogy mire van szükség, például az ügyfél nem tudja rendesen ezt meghatározni és elmondani, akkor nem az a termék készül el, amire neki igazából szüksége lenne. Ez a legfontosabb, ha jól sikerül definiálni akkor nagyjából jó lesz a termék. Éppen azért, mert ennyire bonyolult a termékspecifikáció elkészítése, ma már agilis módszereket használnak. Ez azt jelenti, hogy kis lépésekben elkezdik a fejlesztést, a termék legfontosabb funkcióit lefejlesztik és menet közben tudnak változtatni a terven, ha szükséges. Ezért a szoftver hamarabb piacra kerülhet és még ha nincs is kész minden funkciója, már használható. Aztán a visszajelzések függvényében lehet módosítani rajta, esetleg új funkciókat behozni.

Ez akkor azt jelenti, hogy igen szorosan kell együttműködni az ügyféllel, és az ő tevékenységi területébe is bele kell ásnia magát a szoftverfejlesztőnek.

Pontosan, ezt hívják úgy, hogy domain know how, vagyis hogy nekünk meg kell értenünk azt az ipart, amiben az ügyfél dolgozik és el kell jutnunk oda, hogy közös szótárunk legyen a megrendelővel. Ezért is igen fontos és értékes egy-egy szoftverfejlesztő alkalmazottunk, aki jól ismeri azt a bizonyos ipart, esetleg évek óta dolgozik annak az ügyfélnek. Mert lehet, hogy találnánk nála jobb programozót, de az biztosan nem érti azt a területet, amiben dolgozni kellene és nagyon sokáig nem lesz hatékony. Egy új embernek akár egy évbe is beletelhet, hogy valóban hatékony legyen egy új iparágban, amiben ő korábban nem dolgozott. Az ügyfeleknek is nagyon jó, ha ugyanazok az emberek dolgoznak akár évekig a termékeiken. Gyakran előfordul, hogy tapasztalt szoftverfejlesztő javasol új funkciókat az ügyfélnek. Ha megvan az ügyfél felől a bizalom akkor az ügyfél rábízza a fontos döntéseket is a fejlesztőkre.

Akkor ezzel félig meg is válaszoltad a következő kérdésemet, hogy milyen a jó programozó…

Igen, erről van szó, amiről az előbb beszéltünk, Vannak olyan kollégáink, akik jobban ismerik az ügyfél rendszerét, mint maga az ügyfél, akinek ha kérdése van, akkor hozzánk fordul, mert nálunk gyűlt össze a tudás és az ő bizonyos területein mi vagyunk a szakértők. Nála ott van az összes információ szétszórva, de nálunk koncentrálva és rendszerezve található meg mindez. Nekünk ez is a célunk, hogy ha lehet akkor a legtöbb ügyfelünkkel eljussunk erre a szintre. Nyilván ennek a viszonynak is megvannak a fokozatai, amiket fel kell építeni, mert különböző munkamódszerei vannak az együtt dolgozásnak. A legalja az egésznek, amit mi nem nagyon szeretünk csinálni, az úgynevezett body leasing, amikor azt mondja az ügyfél, hogy kell öt ember, küldd el ide hozzám az én irodámba és én majd megmondom nekik, mit csináljanak. Amikor indult a cégünk, 1998-ban, ezt csináltuk jó pár éven keresztül. De így nem lehet céges kultúrát, csapatot és saját vállalkozást építeni, mert úgymond kilóra eladtad az embereket az ügyfélnek. Na, ez hosszú távon nem vezet semmire.

Az eggyel fentebbi szint az, amikor extended vagy distributed team dolgozik, vagyis az ügyfélnek van egy csapata és a mi munkatársaink az ügyfél munkatársaival együtt alkotnak egy csapatot. Volt olyan esetünk is, hogy három helyszínen, Ukrajnában, Amerikában és nálunk voltak a fejlesztők ugyanabban a csapatban és hol az amerikaiak, hol pedig mi vezettük a csapatot az adott esetben szükséges kompetenciák függvényében. A még fentebbi szint az úgynevezett managed team, ebben az esetben az ügyféltől teljesen független csapatunk van amelyik önállóan végzi a feladatait. Ha az ügyfélnél is van csapat, akkor a két csapat külön dolgozik és a végén meg összeintegráljuk a munkájukat. A következő szint pedig az, amikor a termékmenedzsment is hozzánk kerül, tehát az ügyfél ránk bízza, hogy mi találjuk ki és mi fejlesszük le a terméket. Nyilván vele egyeztetve, mert nem úgy működik, hogy aláírjuk a szerződést és egy év múlva szállítunk valamit, hanem majdnem napi szintű a kommunikáció, hogy a megfelelő terméket kapja az ügyfél.

A piac pedig globális, nincs semmilyen helyhez kapcsolódó megkötés vagy behatároltság. Ez pedig távmunkát jelent, aminek az előnyeit és hátrányait széles körben megtapasztalhattuk a covid idején.

Így van, de a szoftverfejlesztés egy olyan iparág, ahol a távmunka régóta működik. A covid-járvány idején lett elterjedt, de mi ebben az iparban távmunkában dolgozunk már huszonöt éve, és működik – viszont ne tévesszük össze az otthoni munkavégzéssel. A covid hozott azért nagy változást, mert előtte voltak szkeptikus ügyfelek, akik nem hittek a távmunkában és amikor a lezárások miatt rákényszerültek a saját alkalmazottaikkal is, akkor rájöttek, hogy tud működni. Ennek pedig azt lett az eredménye, hogy egy kicsit megnyílt a piac. Most már bizonyos ügyfelek nem csak a saját országukban keresnek alkalmazottakat , hanem bárhol a világon. Nálunk ugye van egy helyi piac, itt vannak a helyi szoftvercégek, és akkor megjelennek a külföldi cégek, amelyek közvetlenül alkalmaznak innen embereket. Azok a fejlesztők, akik ilyen cégekhez mennek dolgozni, igazából otthonról dolgoznak. Ez hosszú távon nem jó, mert elszigetelődnek, az otthonukban az ágyuktól átcsoszognak papucsban az íróasztalhoz és ott dolgoznak és soha nem változik semmi, még akkor sem, ha ügyfelet váltanak, legfeljebb máshova jelentkeznek be a számítógépükről. Akik így, otthonról dolgoznak, ebbe a munkastílusba beleragadnak és eltelhet mondjuk tíz év úgy, hogy a lakásukat lényegében nem hagyják el. Nálunk kötelező bejárni hetente három napot az irodába éppen azért, hogy az elszigetelődés ne történjen meg. És mindenki érzi, hogy ez így egészséges.

A szoftverfejlesztés területén igen gyors a fejlődés, a változás. Van egy régi vicc, miszerint a parkban ül egy padon egy hajléktalannak kinéző pasas, de aztán kiderül, hogy ő programozó volt, de kivett két hét szabadságot és mire visszajött, elavult a tudása, így munkanélküli lett és az utcára került. Nevetünk rajta, mert vicc, de tényleg ennyire gyorsan fejlődik az információtechnológia, ennyire nehéz lépést tartani vele?

Két hét kimaradás nyilván túlzás, de három-négy év már valós. Mondok egy példát: volt egy diákprojektünk és öt év múlva meg akartuk mutatni egy ügyfélnek, hogy nézze csak, mi éppen olyat csináltunk, ami neki kell. És nem tudtuk a programot elindítani! Öt év alatt annyira megváltozott az online környezet és a szoftver futásához szükséges úgynevezett framework-rendszer, hogy a program el sem indult.

Persze léteznek még régi technológiák, amelyek még élnek, legacy rendszerek, amiket több évtizeddel ezelőtt kezdtek el fejleszteni. Ezeket a nagyon nagy és bonyolult rendszereket pedig nem lehet csak úgy, röptében átírni, csak mert megjelent egy modernebb technológia. Például az egyik ügyfelünk negyven éve ír egy szoftvert, száz-egynéhány ember folyamatosan dolgozik rajta, na ott a technológiát lehetetlenség kicserélni. Van egy ügyfelünk, aki évente vásárol egy-két céget és ott mindig talál ilyen régi, legacy technológiákat. Ilyen esetekben kihívás olyan programozókat találni, akik a termékek karbantartását el tudják végezni.

Olyannal is szembesültünk, hogy kollégáink tizenöt éven keresztül egy ügyfélnek dolgoztak egy bizonyos technológiával és tizenöt év után, amikor projektet váltottak, akkor újra meg kellett tanulniuk mindent. Időközben lezajlott egy akkora koncepcióváltás, hogy nekik több hónapba tellett a felzárkózás, ami eléggé meg is viselte őket. Azt látjuk, hogy ha valaki beragad egy kicsit egy technológiába, utána nehezebben mozdul ki. De a jó hír az, hogy ez a tanulás nem ördögtől való, a fiatalok és az idősebbek is meg tudják tanulni az új dolgokat. Szoktam is mondogatni, hogy jó pap holtig tanul, a jó programozó pedig még azon túl is.

Ha már a tanulásról van szó, Kolozsvár nyilván azért lett jelentős IT-központ, mert itt vannak az egyetemek, a szakemberképzés. Na most: elvégzi egy diák az infót vagy a villamosmérnöki szakot az egyetemen és a friss diplomájával bekopog ide hozzátok munkáért. Felveszitek? Elegendő a tudása?

Önmagában az alapoktatás az alapokat nyilván megadja, de utána még rengeteget kell tanulni. A programozásban az alapkoncepciók amúgy nem változnak, tehát ha valaki megtanulja az algoritmikát, akkor mindegy, milyen programozási nyelven írja meg azt az algoritmust.

Van viszont egy pár olyan technológia, amit az egyetemen csak részben vagy egyáltalán nem tanítanak. A mobilfejlesztés vagy a felhő alapú fejlesztés például ide tartozik. Ha a frissen végzett diák ilyen projektre kerül, akkor ezeket mind meg kell tanulnia a munkahelyén. De több eszköz és módszer is van, amit nem tanítanak az egyetemen. Ilyen például a continuous integration, continuous delivery elv, ami azt jelenti, hogy ahogy a programozó fejleszt, az automaták lefordítják a kódot, hibaellenőrzést végeznek és kitelepítik a futó szoftvert ahova kell. Ha egy komolyabb projektbe bekerül a friss diplomás, akkor ezeket mind meg kell tanulnia. Van egy tíz éve működő mentorprogramunk a Babeș-Bolyai Tudományegyetemmel, és a Sapientiával is elindítottuk tavaly, ami ráépül az egyetemi alapoktatásra. Éppen ezeket az extrákat tanítjuk meg a diákoknak, párhuzamosan az egyetemi képzéssel, ezért kicsit megerőltető is. Azok, akik elvégzik a mentorprogramunkat, ami egy jó kétéves program, sokkal magasabb szinten vannak. A mentorprogram során nem csak megtanítjuk őket ezekre a technológiákra és eszközök használatára, hanem államvizsga témát is javasolunk és az államvizsga megvédéséig mentoráljuk őket. Aki nem végzi el ezt a programot, az is meg tudja tanulni a szükségeseket menet közben a munkahelyen, de jó pár hónap, fél-egy év, mire eléri ugyanazt a szintet.

Manapság sok gyorstalpaló kurzust, képzést tart sok intézmény vagy cég, azt ígérik, hogy pár hónap, egy év alatt bárkiből programozót faragnak, akinek csak egy kis érzéke, érdeklődése is van a számítástechnika iránt. Tényleg tudnak belőle programozót csinálni? Elindulhat ezzel egy új életpálya?

A BBTE magyar tagozatának van egy posztgraduális átképzési programja a Székelyföldön, Székelyudvarhelyen volt két évfolyam, most Sepsiszentgyörgyön van egy. Ott egyszerűen kivágták az egyetemi curriculából azokat a tantárgyakat, amelyeket nem találtak annyira fontosnak az informatika szempontjából, és így másfél évre tudták csökkenteni az egyébként három éves alapképzést. Ennyi idő alatt elérheti az ember a rendes, hároméves alapképzés szintjét és teljes értékű informatikusi egyetemi diplomát kap. De másfél év alá nem lehet menni. Erre jön még az a rengeteg tanulás, amit az előbb említettem. A rövid, pár hónapos képzésekben én nem hiszek, úgy gondolom, hogy ez szemfényvesztés, nem tudnak jól működni. Talán a négy hónapos, fél éves szoftvertesztelő-képzés esetében működhet a dolog, mivel a manuális teszteléshez nem kell tudni programozni, egy kis logikával el lehet boldogulni. De ha már bejön az automata tesztelés, akkor ahhoz már kódot kell írni és meg kell legyenek a biztos alapok.

Miért van az, hogy az információtechnológiai iparág folyamatosan alkalmazott-hiánnyal küszködik és újabb és újabb dolgozókat tudna felszippantani? Miért van ekkora hiány a képzett munkaerőből?

Kolozsvárnak a nemzetközi piacon jó híre van. Egy németországi barátom, akinek dolgoztunk is, mesélte, hogy amikor a német anyacéget megvették a kínaiak, akkor a kínai nagyfőnöknek mondta, hogy neki van Budapesten is egy kis fejlesztői csapata, mire a kínai főnök visszakérdezett, hogy Budapesten? Miért nem Kolozsváron? Kolozsvár fent van az IT térképen, a képzés jó mind a BBTE-n, mind a műszaki egyetemen, a cégek olcsóbban is dolgoznak, mint Nyugaton, jó minőséget tudnak szállítani, ezért szeretnek idejönni a nagyok. És ez a hír terjed a világban. Az egyik ügyfelünkkel is elkezdtünk egy kis projektet és most már hatvanan dolgozunk nekik, különböző ágazatoknak és terjed a hírünk, hogy jók vagyunk, meg tudják csinálni és megkeresnek minket mások is a cégen belülről különböző új projektekkel. Tudják, hogy nem vagyunk a legolcsóbbak, nem indiai vagy Fülöp-szigeteki áron dolgozunk, de nem is a magas nyugati áron, viszont a munkaminőség magas.

Erős szempont az is, hogy a kulturális különbségek sem akkorák, mint a Nyugat és mondjuk India vagy Dél-Ázsia között. Nyugat-Európa viszonylatában nem off-shore, hanem near-shore, amiről itt beszélhetünk. Ebben benne van, hogy egyik napról a másikra a teljes fejlesztőcsapat ott tud lenni az ügyfélnél, ha kell, az EU-ban vagyunk, nem kell vízum. A kulturális különbség pedig azt jelenti, hogy például Indiában az ügyfélnek nem mondhatnak nemet, ez be van égve a kultúrájukba. Ha az ügyfél megkérdezi: meg tudjátok csinálni két héten belül? Az indiaiak meg mondják, hogy igen, persze. Eltelik a két hét, jön a megrendelő: megvan a projekt? Hát, nincs meg. Jó, akkor még két hét alatt megcsináljátok? Igen! De az eredmény ugyanaz lesz. Itt a kulturális különbségek akadályozzák a hatékonyságot. Mi ha úgy gondoljuk, hogy valamit nem lehet, vagy nem tudjuk határidőre megvalósítani, akkor meg merjük mondani az ügyfélnek, és ezzel rengeteg energiát tudunk megtakarítani mindenki számára. És akkor bátran ránk bízzák a terméküket, mert tudják, hogy bármi gond van, szólunk és bármit megteszünk, hogy az a projekt határidőre kész legyen. Ez igen fontos és többek között ezért is van jó híre nem csak Kolozsvárnak, hanem egész Kelet-Európának.

Ha már Kelet-Európáról, Romániáról beszélünk: az itthoni realitás rendszeresen az, hogy a nagy állami digitalizációs projektek mindig úgy indulnak, hogy a rendszer összeomlik, holott a folyamatos és stabil működés lenne a cél. Ott van például az egészségbiztosítási kártyák rendszere. De látjuk a különféle állami közigazgatási felületek, adatbázisok kezdetlegességét és igénytelenségét. Miért van ez így? Pénzhiány, korrupció, vagy mi?

Erre konkrét magyarázatom nincs, csak egy elméletem. Tíz-tizenöt évvel ezelőtt olvastam az újságban, hogy amikor az egyik cég, több nagy állami digitalizációs projekt kivitelezője, éppen az egészségügyi rendszer első változatát százmillió dollárért megcsinálta, a rendszer nem működött. A következő évben a kormány kiutalt nekik még több tízmillió dollárt, hogy jobban megcsinálják, de továbbra is volt benne hiba, aztán kaptak még pár tízmillió dollárt és így tovább (a cikk kb. öt évre visszamenőleg követte ezeket az összegeket).

Na akkor rájöttem, hogy hát persze: ha ezek egyszer megcsinálják jól, nem kapnak több pénzt. Tehát eleve nem szabad jól megcsinálják, mert így minden évben az ölükbe hull egy hatalmas összeg az államtól. És mit tesznek? Alvállalkoztatják, tizedéért kiadják a feladatokat alvállalkozóknak, azok aztán szépen elmatatnak, ők meg a nagy pénzt elteszik. Ezt én leírva nem láttam, de így raktam össze magamnak a történetet és szerintem ezért nem működnek az említett nagy állami projektek. Valószínűleg nagy pénzlenyúlások vannak, szépen elteszik az állami pénzeket. Valamit mutatóba csinálnak, de mindig van okuk kérni újabb összegeket, mert a rendszerrel mindig bajok vannak, ami újabb fejlesztést igényel. Ezeknek az összegeknek a tizedéből meg lehetne csinálni a platformokat jól, ha lenne rá akarat.

Az egyik nagy jövőbeli mumus, amivel egyesek riogatnak, a mesterséges intelligencia. A ChatGPT nemrég indult el nyilvánosan és kezd elég nagy port kavarni a nyilvánosságban, sokan attól tartanak, hogy a mesterséges intelligencia veszélyezteti az emberiséget. Mit gondolsz, van-e okunk félni tőle? Vagy a robotizáció, amelytől sokan az emberek megélhetését féltik.

A robotizáció az egyszerűbb dolog, mert ezt nagyon régóta használják a gyártásban. Igen, gyári munkásból kevesebb kell, ez igaz, viszont több gyári mérnökre van szükség, akik a robotokat programozzák és karbantartják. Tehát nem feltétlenül csökken az emberi létszám, hanem átalakul. Továbbra is szükség van az emberi munkára, de nem fúrunk, faragunk, hanem robotokat programozgatunk. Vagyis egy magasabb szintű munkát kell végezni.

Ami pedig a mesterséges intelligenciát illeti: nagyon használjuk ezt a kifejezést, de én ebből csak az első részével értek egyet, a mesterségessel. De az intelligenciája kábé nulla. Mert az, hogy elém tesz egy lexikonból valamit, az nem jelenti, hogy intelligens. Ezek a gépek nem képesek másra, mint hogy a beléjük táplált adatokból visszaadjanak részeket. Nincs saját épkézláb gondolatuk, nincs semmi, ami egy fikarcnyi intelligenciára is utalna. Bizonyos dolgokat, amiket eddig nem lehetett automatizálni, most velük már lehet, például be lehet tanítani egy ilyen chatbotot ügyfélszolgálatra és lehet, hogy tud is válaszolni az ügyfél kérdéseire. De továbbra is csak egy automata, amely semmi mást nem tud, mint ami bele van kódolva. Ez nem intelligencia. Automaták pedig régóta léteznek a világban, csak ez a ChatGPT most egy kicsit magasabb szintű automata. A „mesterséges intelligenciák” fel tudnak ismerni egy arcot vagy egy képet, amit eddig nem tudtak felismertetni velük, de a logika mögötte ugyanaz és ugyanolyan egyszerű: ha felismered ezt, akkor csináld azt. Nem tud mást. Semmilyen új ötlet nem jön egy ilyen géptől, innen kezdve nem lehet intelligens.

Lehet-e egyáltalán intelligens egy számítógép? Tud-e nem automata lenni, hanem az emberhez hasonlóan gondolkodni is?

A sci-fi írók nyilván azt mondják, hogy igen, de az, aki mélyen benne van a mesterséges intelligencia témájában, nemmel válaszolna. Ugye, most arról beszélünk, hogy a gép öntudatra ébred, saját gondolatai vannak és kreatív, na hát ettől igen messze állunk, mert még azt sem értjük igazán, hogy az emberi gondolkodás hogyan működik. Ha mi magunkat nem értjük, akkor hogyan tudnánk gondolkodó gépet készíteni? Egyesek úgy gondolják, hogy ha elég nagy kapacitást adunk a gépnek és minél több tudást töltünk bele, a gép egyszer csak öntudatra ébred. De ebben én nem hiszek.

Fogadásom is van, hogy 2027-re eljön az öntudatra ébredés, a szingularitás, ahogy ezt nevezik, úgyhogy én már nagyon várom a láda sörömet, amit meg fogok nyerni, mert már nincs sok idő addig. Nagyon-nagyon rosszul áll ez a széna. Persze, van gépi tanulás, van fejlődés, de én a ChatGPT-t csak blöffomatnak hívom, mert elég jól tud blöffölni. Ha valami nagyon konkrétat kérdezel, amit egyébként a Google-lel is megtalálsz, akkor azt meg tudja válaszolni (néha használom is a Google helyett, mert hamarabb összerak nekem valamit, mint hogy a Google-lel megnézzek négy-öt oldalt), erre jó, de ilyen esetben is gyakran blöfföl és hibázik.

Steve Jobs, Bill Gates, Mark Zuckerberg, Elon Musk – az emberiség fele magasztalja, a másik fele szidja őket, de az tagadhatatlan, hogy ők a mi jelenkori technokulturánk sztárjai. Te mit gondolsz az ilyen típusú hősökről?

Zuckerberg és Gates szerintem nem látnokok, ők inkább jókor voltak jó helyen. Jobs és Musk inkább látnokok, ők tudatosan kreáltak új dolgokat és ki is tartottak mellettük. A Microsoftnak nagy mázlija volt, abból nőtte ki magát, hogy megkereste őket az IBM, hogy a számítótógépeiken fusson a Microsoft operációs rendszere, a DOS. De Gates-ék katasztrofális kódot írtak, a DOS egy csődtömeg volt annak idején, bár valahogy eldöcögött. Nem voltak látnokok, nem csináltak túl jó dolgokat, de szerencséjük volt. Zuckerberg is, ugye, eredetileg egy iskolaprojektet készített, egy egyetemi campusnak írta a Facebook ősét, hogy a diákok tudjanak egymással kommunikálni. Szerencséje volt, mert aztán a Facebook kinőtte magát. De előtte is léteztek a közösségi média különböző formái, hi5, iwiw, és sorolhatnám, tehát nem Zuckerberg teremtette meg az igényt, hanem az ő projektje valahogy jobban sikerült, véletlenül beletrafált.

Tudom, hogy igen nehéz jóslatokba bocsátkozni, de ha mondjuk húsz évvel előre megyünk a jövőben, milyennek látod a világot a számítástechnika szempontjából?

Jó nehéz kérdés. Ha húsz évvel ezelőtt kérdezed, hogy mi lesz most, egészen biztosan nem tudtam volna megmondani, meg sem tudtam volna közelíteni. Húsz éve nem voltak okostelefonok, nem látta előre senki, nem is sejtettük, hogy lesznek. Valami azért megmutatkozott, mert 2000-ben már Javában fejlesztettünk a Siemensnek mobiltelefonra, kis egyszerű programokat. De nem látszott az a szint, ahol most tartunk. Ahány gyártó, annyiféle rendszer létezett, semmi nem volt egységesítve. Ehhez képest ma már csak két nagy platform (és tábor) van, az Android és az iPhone.

Ezek a mobiltelefonok, amelyek itt vannak előttünk az asztalon, több tízszer jobbak, mint a húsz évvel ezelőtti asztali számítógépeink, amelyeken akkor dolgoztunk. Ezt nem láttam előre. Rengeteget változott a világ például a cloud-technológiával, nagyon sok minden felkerül a felhőbe, sok mindent online érünk el. Sok szervezet már nem a saját szerverparkjában tartja az adatait, hanem elviszi az Amazonhoz, a Microsofthoz, vagy más cloud-szolgáltatóhoz, ez óriási változás. A jövőben valószínűleg még jobban integrálódnak majd és összefonódnak ezek a rendszerek, például ha van egy banki alkalmazásod, akkor azon keresztül egy más banknál levő számládat is tudod menedzselni, egységesedik sok minden. Húsz év múlva valószínűleg lesz egyfajta letisztulás, mert hogy most sokszereplős a piac, sokan csinálnak sok mindent, és ezeket az idő általában megrostálja: a jobbak fennmaradnak, a gyengébbek kihullnak, minden integráltabb lesz és kevesebb.