// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Hurrá, megvan az Árpád-ház DNS-e!

// HIRDETÉS

És hogy ez miért jó? További Árpád-háziakat lehet majd beazonosítani. Akiket eddig nem lehetett.

Az Országos Onkológiai Intézet vezette nemzetközi kutatócsoport azonosította az Árpád-ház férfi tagjaira jellemző DNS-t. Mégpedig annak a férfinak a csontvázából, amelyet korábban elég nagy szakmai egyetértéssel III. Béla király maradványaiként határoztak meg.

Kásler Miklós professzor, a projekt vezetője 2014-ben mintát vett III. Béla és felesége, Antiókhiai Anna csontmaradványaiból. A királyi DNS meghatározásában a göttingeni egyetem világhírű szekértői is részt vettek. A projekt során a szakértők összesen 11, a székesfehérvári bazilikából származó csontvázat vizsgáltak meg, de csak kettőről állapították meg, hogy biztosan Árpád-házi: az egyik III. Béláé, a másik egy olyan férfié, aki az eredeti temetkezési helyen III. Béla közelében feküdt - ő a DNS-vizsgálatok szerint nagy valószínűséggel az apja, II. Géza vagy a nagyapja, Vak Béla lehetett.

A vizsgálatok eredményei azt mutatják, hogy a III. Béla DNS-e az R1a haplocsoportba tartozik, amely a most élő magyar populáció körében fellelhető leggyakoribb. Az R1a Y haplocsoport egyébként a Dél-Ázsiától Közép-Kelet-Európáig terjedő földrajzi területen élő férfiak 10%-ával rokonítható apai ágon. Ez a leggyakrabban fellelhető haplocsoport a szláv, indo-iráni, dravida, türk és finnugor nyelveket beszélő különböző populációkban.

III. Béla király apai ági (Y-kromoszomális) profilja hivatkozásként szolgálhat az Árpád-dinasztia további maradványainak és vitatott élő leszármazottainak azonosításához. Például az Egresen nemrég feltárt sírból kiemelt maradványról is meg lehetne állapítani, hogy az Árpád-házhoz tartozik-e. Ha igen, akkor nem lehet más, mint II. András maradványai, mert több Árpád-házit ott nem temettek el. De megerősítést vagy cáfolatot nyerhetne az a feltevés is, amely szerint I. Béla fiának, I. Géza királynak a sírjára lelhettek-e rá váci régészek több mint két évvel ezelőtt.

A további tervekkel kapcsolatban Kásler Miklós kijelentette: „Ha lesz rá forrás, és részletesebben meg tudjuk vizsgálni a DNS-eket, akkor apai ágon vissza tudunk menni az Árpádok eredetéhez, megtudhatjuk, pontosan milyen népcsoportokból tevődtek össze az Árpád-ház tagjai, és akkor arra is választ kaphatunk, hol játszottak esetleg még szerepet a történelem során.”

A kutatás eredményeiről bemutató tanulmány az Archae­ological and Anthropological Sciences című tudományos folyóiratban jelent meg.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro