Egy utolsó halvány reménysugár számukra: az alapfokú döntést még meg lehet támadni a legfelsőbb bíróságon.
A 2009-es romániai államfőválasztás több szempontból is emlékezetes maradt, és nem csak a két második fordulós jelölt, Traian Băsescu és Mircea Geoană között kialakult szoros verseny miatt (biztosan emlékeznek, este még Geoană ünnepelt, reggelre kiderült: a külföldi szavazatokkal Băsescu nyert), hanem azért is, mert azóta sem derült ki maradéktalanul, hogy milyen csalások történtek a kampányban, illetve a választás napján.
A második mandátumára készülő Traian Băsescu kampányában két nő is fontos szerephez jutott: legfőbb bizalmasa, Elena Udrea és nagyobbik lánya, Ioana Băsescu. A biztos győzelmet nem bízták a véletlenre, több vállalkozót is rávettek, hogy pénzzel támogassák Băsescu kampányát. Udrea miniszteri befolyásával élt vissza, amikor különböző vállalkozóktól százezer eurós nagyságrendű pénzösszegeket sajtolt ki reklámköltségekre, Ioana Băsescu pedig apja befolyása révén egy állami cég vezérigazgatójától kért 100 ezer eurót a kampányban felhalmozott adósság rendezésére. Bár nem kapta meg a teljes összeget, annyit sikerült szerezni, hogy elutazzon Kubába az akkori párjával.
A DNA csak 2017-ben – bőven Băsescu mandátumának lejárta után – állította bíróság elé a két gyanúsítottat. Kedden a bukaresti táblabíróság Ioana Băsescut többrendbeli pénzmosásért és vesztegetésre való felbujtásért öt év letöltendő börtönre ítélte, míg Elena Udreára halmazati büntetésként nyolc évet szabtak ki. Dan Andronic publicistát is bíróság elé állították, de az ő esetében felmentő ítélet született.
A alapfokú döntést még meg lehet támadni a legfelsőbb bíróságon.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.

Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.

Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.