Kemény dió: mozgósítani kellene 30 ezer kolozsvári magyart.
Szerdai sajtótájékoztatóján megkérdeztük Horváth Annát, az RMDSZ kolozsvári polgármesterjelöltjét, igaz-e, amit a Hotnews írt a múlt héten liberális forrásokra hivatkozva, miszerint az RMDSZ egyezséget kötött a PNL-vel, hogy nem zavarnak be egymás – és Emil Boc újrázni kívánó polgármester – kampányába, mivel a választások után együttműködnek a városi önkormányzati testületben.
„Nem igaz, nem történt semmiféle megállapodás” – válaszolta Horváth Anna. Az sem felel meg a valóságnak, hogy az RMDSZ a városi kampányában ne akarná megszólítani a román szavazópolgárokat, amint azt a Hotnews írta. Igenis kampányolnak a román nemzetiségűek körében is, vannak román nyelvű szórólapjaik, amit a lakáslátogatós akciók keretében románokhoz is eljuttatnak – mondta. Igaz, a viszonyulásuk a legjobb esetben is semleges – tette hozzá.
A választások utáni együttműködésről meg annyit – folytatta Horváth Anna –, hogy a PNL jelenleg is többségben van a városi tanácsban és elképzelhető, hogy a választások után is ők alkotják a többséget, ezért a liberálisok nem kényszerülnek arra, hogy ilyen egyezségeket kössenek.
Az viszont fontos, hogy minél több RMDSZ-tanácsos legyen az új önkormányzati testületben – mondta a sajtótájékoztatón részt vevő Csoma Botond tanácsosjelölt. Jelenleg négy magyar tanácsos van, de ha bejutna hat vagy inkább hét, akkor a PNL elveszítené a többségét, az pedig sokkal jobb tárgyalási helyzetet eredményezne.
Csakhogy a helyzet nem egyszerű, mivel a mintegy 48 ezer kolozsvári magyar választópolgár közül
négy évvel ezelőtt. „Az ő részvételükön múlik, hogy a következő négy évben milyen súllyal vagyunk jelen az önkormányzatban, ezért a mostani kampány legfontosabb eleme a mozgósítás” – mondta Horváth Anna.
Csoma Botond szerint az is nehezíti a dolgokat, hogy a door-to-door kampány során azt tapasztalták, hogy az emberek többsége nem tesz különbséget az országos és a helyi politika között, és sokan azt mondják, nem érdekli őket a politika általában.
Az egyik legérzékenyebb kolozsvári magyar ügy a többnyelvű városnévtáblák kérdése. Az RMDSZ-frakció folyamatosan napirenden tartotta ezt a témát az elmúlt négy évben is, és a következő ciklusban is így tesz, viszont nem rajta múlik, hogy lesznek-e vagy sem Kolozsvár-feliratú táblák is a város határában. „Láthattuk, hogy a politikai út nem hozott eredményt, ezért csatlakoztunk a civil szféra által kezdeményezett táblaperhez és egyéb akciókhoz is. Azt nem akartuk, hogy vagy-vagy kérdést csináljunk a táblaügyből, vagyis ha azt látjuk, hogy egyelőre nem megy, akkor felállunk az asztaltól” – mondta Csoma.
„Nem állítottuk élére a táblák ügyét” – fogalmazott Horváth Anna. Ez azt jelenti – folytatta –, hogy megszabjuk: vagy határidőre megvalósul, vagy pedig ellenzékbe vonulunk. Ámde ez nem jó megközelítés, mivel látjuk, hogy eddig nem valósult meg, és ha sértetten felállunk az asztaltól, akkor a többi fontos magyar vonatkozású ügyet is megoldatlanul hagyjuk, például a magyar kulturális események és civil szervezetek anyagi támogatását.
– hangzik a következtetés.
Kinizsi Zoltán megyei tanácsosjelölt, városi kampányfelelős a kortesidőszak első két hetének számadatairól beszélt. Mint mondta: 50-80 önkéntessel dolgoznak, a kampánycsapat (a jelöltek és az önkéntesek) eddig mintegy háromezer kolozsvári magyar és román háztartásba csengetett be, az emberek 90 százalékban pozitívan fogadták őket. Az a cél – mondta –, hogy a kampány végéig nyolcezer háztartást keressenek fel és 30-40 ezer magyar és román szórólapot osszanak ki. Nagyjából ennyi a kampány, mivel az idén életbe lépett törvényi szigorítások csak ennyit tesznek lehetővé. Pedig az embereknek hiányzik a kampányolós öngyújtó, az írószer stb., ezt szóvá is teszik, amikor felkeresik őket – tette hozzá Kinizsi.

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.