Egy több éve húzódó összeférhetetlenségi probléma ügyében született ítélet.
A Szeben megyei prefektus, Adela Muntean szemrebbenés nélkül felfüggesztette a nagyszebeni polgármester, Astrid Fodor mandátumát miután ítélet született egy több éve húzódó összeférhetetlenségi probléma ügyében. Az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) négy évvel ezelőtt állapított meg összeférhetetlenséget Astrid Fodor esetében, a fellebbezések nyomán egymásnak ellentmondó ítéletek születettek. Végül
Adela Muntean prefektus az Agerpresnek elmondta, a törvényi előírásoknak megfelelően, a szokásos eljárás szerint járt el, amikor aláírta az Astrid Fodor mandátumát felfüggesztő rendeletet, amire a legfelső bíróság döntése kötelezte. Erről értesítette az illetékes hatóságokat, és persze a városi önkormányzatot. Astrid Fodornak 10 napja van arra, hogy fellebbezést nyújtson be a rendelettel szemben, de ettől függetlenül a felfüggesztése a tájékoztatás pillanatától érvényes.
Astrid Fodor máris jelezte, hogy óvást nyújt be, mivel
A Samuel von Brukenthal kollégiuma és egy nagyszebeni óvoda vezetőtanácsának munkájában helyi tanácsosként vett részt, amit az akkori normatív keretek is előírtak, állítja.
Az ANI 2015-ben állapította meg összeférhetetlenséget az esetében, szerintük 2012 és 2014 között jogtalanul töltötte be az alpolgármesteri és a két oktatási intézmény vezetői tisztségét. Astrid Fodor fellebbezett a döntés ellen, a gyulafehérvári táblabíróság pedig 2016 nyarán neki adott igazat. Az ügy végül a legfelső bíróság elé került, mely az ANI döntését megalapozottnak ítélte.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az új Dacia-modellt, a Strikert Törökországban gyártják, és háromféle hibrid hajtáslánccal, valamint négy felszereltségi szinttel lesz elérhető Romániában.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.

Továbbá: nem csak a medvék támadnak már, hanem a szarvasok is, de nem baj, mert az államelnök kihirdette a medvetörvényt. És nesze neked, jó példa: a lányok kézilabdáztak a pályán, a szülők verekedtek a lelátón.

Negyven métert zuhant egy túrázó a Fogarasi-havasokban. Vigyázat, a TPARK nevében küldött hamis SMS-ekkel csalnák ki a bankkártyaadatainkat.