// 2025. december 26., péntek // Karácsony, István

Hoppá: korrupciógyanús ügyben szimatol a DNA a Kolozs megyei tanácsnál

// HIRDETÉS

A gyanú szerint vezetői tisztségeket lehetett vásárolni az önkormányzathoz tartozó igazgatóságnál, ahol Alin Tișe megyei tanácselnök szerint is fura dolgok történnek évek óta.

Komoly korrupciós botrány körvonalazódik a Kolozs megyei tanácsnál, egészen pontosan az intézmény égisze alatt működő megyei szociális gondozási és gyermekvédelmi igazgatóságnál (DGASPC).

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) szerdán megerősítette, munkatársai kedden ellátogattak a megyei tanács és az igazgatóság székhelyére. Az ügyészek azt gyanítják, a szociális gondozási és gyermekvédelmi igazgatóságnál

rendszeresen lehetett vásárolni jó kis vezetői állásokat,

erről ügyészségi források szerint telefonos felvételek is árulkodnak. A Foaia Transilvană úgy értesült, az igazgatóságnál egy jelentkező 10 ezer euróért vásárolhatott magának egy igazgatói állást, például egy szociális központban, természetesen versenyvizsga nélkül.

A DNA látogatását Alin Tișe megyei tanácselnök sem tagadta,

sőt, azt nyilatkozta, reméli, hogy végre rendet teremtenek az igazgatóságná.  Tișe egyébként már júliusban arról beszélt, nem ártana újraszervezni végre az igazgatóságot, ahol amúgy is túl nagy az egy négyzetméterre eső főnökök száma. A megyei tanácselnök azt tervezte, hogy 70 százalékukat szélnek ereszti és inkább az érdemi munkát végző alkalmazottak számát növeli.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Román kommandósokkal illusztrálta egy orosz propagandaoldal, milyen jól felszerelt az orosz hadsereg
Krónika

Román kommandósokkal illusztrálta egy orosz propagandaoldal, milyen jól felszerelt az orosz hadsereg

Román kommandósokkal illusztrálta egy orosz propagandaoldal, milyen „jól felszerelt” az orosz hadsereg. A St. Chucks című Facebook-oldalról van szó, amely bejegyzéseiben az orosz hadsereg, illetve Vlagyimir Putyin orosz elnök „dicsőségét” zengi.

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)
Főtér

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)

Petri György költőnek avattak emléktáblát két nyelven az egyik kolozsvári Petry hús- és hentesáruboltban, és ez a legelvontabb és legjobb dolog, ami 2025 végén történhetett.

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján
Székelyhon

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján

Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon
Krónika

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon

Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.

Amikor egy álom apáról lányára száll – a Csillag Születik győzteseivel beszélgettünk
Székelyhon

Amikor egy álom apáról lányára száll – a Csillag Születik győzteseivel beszélgettünk

Szívélyesen, mosolyogva fogadtak, pedig alig pár órája érkeztek haza Budapestről: Kristof Béla és Rebeka, a Csillag születik idei győztesei a döntő utáni éjszakát még a fővárosban töltötték, kedden pedig már Székelyudvarhelyen beszélgettünk velük.

// még több főtér.ro