Hogyan ne mutasd be az antológiádat, avagy mit tegyünk a lovunk pofájával?

Bemutatták.

Hogy pontosan mit, az csak lassan bontakozott ki.

A rendezvény szervezői nyilvánvalóan nem olvasták a Hogyan szervezzünk irodalmi eseményt tíz egyszerű lépésben című művet. Mert ha lenne ilyen, abban például benne lenne, hogy az eseménynek van egy eleje.

Ezen az „elején” az ember, aki beszél, képbe helyezi a közönséget, hogy mire jött.

Na, ez elmaradt.

De szerencsére van az a rohadt sok hálózatba kötött számítógép (valami internet, vagy mi), ahol azért van pár találat, ha az ember beírja azt, hogy Csikófogat. Ez egy tehetséggondozó program a Guttenberg Pál Népfőiskola és az Orpheusz Kiadó szervezésében, pályakezdő töltőtollkoptatóknak (ez Attilától van!) találták ki, és tavaly (2022) egy antológia is megjelent a programban résztvevő 9 határon túli (mármint Magyarország határain túli) fiatal szerző munkáiból szintén Csikófogat címmel.

Nos, ezt az antológiát mutatták be csütörtökön Kolozsváron a Vallásszabadság Házában. Jobban mondva a Vallásszabadság Pincéjében, mert a pincében volt a cucc.

A tehetséggondozó műhely vezetője, Pánczél András nem mutatkozott be,

de megtaláltam ezen az internet micsodán. Bemutatkozás helyett lendületből elkezdte szívatni a diákjait, szemmel láthatóan egy már jó ideje tartó oda-vissza szívatás folytatódott, csak éppen ezúttal a közönség előtt (– de hát minek mentek oda?).

A srácok meglepő módon élvezték, látszik, hogy egy jól összeszokott csapatról van szó, ami jó, hiszen egy barátságtalan, túl hivatalos közegben aligha lehetne érdemben alkotómunkát folytatni.

Aztán a srácokat egyenként is végigszívatta Pánczél András, aki nem mutatkozott be, így aztán

mellékesen kiderültek azért érdemi infók is

az antológia (nem ám összekeverni az ontológiával!) ifjú tollforgatóiról (rühellem ezt a szóösszetételt).

A kilenc szerző között van erdélyi, kárpátaljai, felvidéki és vajdasági is.

Az egyik ifjú hölgy, Gittinger Fanni például imádja a pókokat, ez a motívum az írásaiban is megjelenik.

Pál Andrea találkozott Weisz Borbála – az első európai etológusok egyike, aki Afrikába utazott a hegyi gorillák tanulmányozása végett – lányával, és most az ő elbeszélései alapján igyekszik regényt írni az etológusról.

Volford Éva – akit a műhelyvezető csak Éviként mutat be, amit én eleve Hédinek hallok – tarot kártya-illusztrációk ihlette sorozaton dolgozik éppen.

(Közben mellékesen kiderül, hogy

az antológia a műhely egyéves munkája után állt össze,

de maga a műhely hat féléves. Ebből a matekból pengébbek már nyilván rájöttek, hogy hároméves képzésről van szó.)

Az eseményen Szenkovics Dávid csellóművész csellózott

Hermán Dániel India utolsó igazi ánuszfüttyművészéről írt novellát, aki gyönyörűen zenélt a seggével a fingóversenyen, csak éppen beszart. Az ötletet egyébként az élet szolgáltatta, pontosabban ez a cikk, Indiában ugyanis tényleg akartak fingóversenyt rendezni (csak beszartak).

És így tovább.

Szóval itt van kilenc pályakezdő alkotó, akik bemutatták.

Reméljük lesz még lehetőségük a bemutatkozásra, mert a mostani elég felemásra sikeredett.

Ja, és az antológia hátsó borítóján van egy rovásírásos szöveg is. A srácok nyilván nem voltak felkészülve rá, hogy az interneten a rovásírás betűit is meg lehet találni, de meg lehet. A hátsó borítón a következő veretes szöveg áll:

„Szétbasszuk a lovunk pofáját!”

Hogy szó szerint vagy átvitt értelemben, azt nem tudom.