Még a Tesla társalapítója is kíváncsi volt arra, hogy az adatok biztonságára szakosodott bukaresti cég milyen új technológiákat épített bele a Momentum nevű prototípusba.
Az autógyártás csúcstechnológiájával foglalkozó óriásvállalatok már rég felismerték, hogy a szoftverfejlesztésbe való masszív pénzbefektetések nélkül nincs jövőjük az ágazatban, miközben a szoftvercégek is egyre inkább meg akarják mutatni, milyen lehetséges irányokat vehet az autógyártás.
Ez utóbbi jelenségre jó példa a CryptoDATA román cég, mely elsősorban a biztonságos kommunikációs megoldásokra szakosodott. Céljuk nem az autógyártás, csak meg akarták mutatni, hol tart, illetve milyen lehetőségeket rejt a technológiájuk, így elkészítették az első teljesen román fejlesztésű elektromos szuperautót, a Momentumot.
A névválasztás nem véletlen: szerintük most érkezett el az idő arra, hogy megjelenjenek az autóiparban, tekintettel arra, hogy egyre nagyobb hangsúly kerül a járművek szoftvereire, a be- és kimenő adatok biztonságának kérdésére. A prototípust nagy hírverés közepette mutatták be a napokban Bukarestben, a bemutatóra a Tesla társalapítója, Martin Eberhard is kíváncsi volt.
A CryptoDATA autója szem előtt tartja, hogy olyan mértékben megnő az elektromos áram iránti igény, hogy okos hálózatok gyors kiépítésére lesz szükség, ami az elektromos önvezető autók jövőjét is meghatározza. Az általuk alkalmazott blokklánc (blockchain) technológia biztosítani tudja a hálózatok közötti biztonságos információ-megosztást.
A négy év alatt készült Momentum elektromos ellátását a padló alá beépített fő telep biztosítja, mely több, a hátsó részen elhelyezett tartalékakkumulátorra is rácsatlakoztatható. Hátsó hajtómotorokkal működik, ennek rendszerteljesítménye 804 lóerő, de igény esetén bővíthető. Az autó érdekessége a funkciókban rejlik.
A szabadalmaztatott prototípust a cég nem fogja gyártani, viszont szeretnék felkelteni a nagy gyártók érdeklődését a technológia iránt.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.

Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.