// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Hivatalos: etikátlan volt a TVR riportja a Nagy Feró-koncertről

// HIRDETÉS

A közszolgálati televízió etikai bizottsága állást foglalt az ügyben.

Megsértették a Román Televízió (TVR) etikai kódexét azok a tudósítások, amelyek a Beatrice augusztusi kolozsvári koncertjéről kerültek adásba a TVR központi csatornáin – állapította meg szerdán közzétett állásfoglalásában a közszolgálati médium etikai bizottsága.

A hírről Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője is beszámolt a Facebook-oldalán:

A tudósítások azt sugallták, hogy irredenta rendezvénysorozat zajlik Kolozsváron, és úgy értelmezték, hogy az együttes XX. század című dala kedvező fényben tüntette fel Sztálint, Hitlert és az Iszlám Államot - szögezi le az etikai bizottság állásfoglalása.

Az etikai testület az ügy kilenc érintettjét meghallgatva egyhangúan megállapította, hogy a riport készítői az etikai kódex hat pontját hágták át, köztük a legfontosabbat, miszerint a közszolgálati újságírónak tiszteletben kell tartania az igazságot, a vitás témákat pedig részrehajlás nélkül kell kezelnie.

Az etikai bizottság szerint Diana Apahidean riportja félrevezető, mert nem mutatja be megfelelőképpen a dal elhangzásának kontextusát, egy régebbi koncertfelvétel bevágásával azt a benyomást kelti, mintha az ominózus irredenta dal a kolozsvári fellépésen hangzott volna el, valamint alkalmasnak bizonyult arra, hogy a médiában ürügyet szolgáltasson a Kolozsvári Magyar Napok elleni támadásokra.

A Diana Apahidean külső munkatárs által forgatott anyagot Adrian Rozenberg felelős szerkesztő a kolozsvári regionális stúdióban nem engedte adásba, egyoldalúnak ítélte, és kiegészítését javasolta. Ennek ellenére a TVR központi csatornáinak híradóiban többször is adásba került. Az anyagba a bukaresti szerkesztők is „belenyúltak", így a nézőket már csak egy rosszul látható felirat figyelmeztette, hogy a nyitó képsor nem a mostani kolozsvári koncerten készült.

A bizottsági ülés teljes jegyzőkönyve román nyelven itt olvasható el. A testületnél Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője, az ActiveWatch sajtófigyelő civil szervezet és a TVR kolozsvári regionális stúdiójának 29 alkalmazottja tett panaszt, a tudósítások tendenciózus jellegét kifogásolva.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro