Továbbá Marcel Ciolacu miniszterelnök lehet a PSD államfőjelöltje, de még semmi nem biztos.
Őrizetbe vettek és bírósági felügyelet alá helyeztek egy brassói egyetemi tanárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy különböző pénzösszegekért biztosított kedvező vizsgajegyet és sikeres licencvizsgát egy magánegyetem több hallgatójának is.
A belügyminisztérium korrupcióellenes igazgatóságának (DGA) Brassó megyei irodája szerint az egyetemi oktató közvetlenül a diákoktól vagy közvetítőkön keresztül vett át pénzösszegeket a diákoktól 2023 és 2024 között. A DGA közleménye nem nem nevezi meg az érintett magán felsőoktatási intézményt.
A korrupciós vizsgálat során húsz helyszínen – Fehér, Buzău, Dâmboviţa, Konstanca, Kovászna, Hargita, Prahova, Vrancea, Galac és Giurgiu megyében – házkutatást is végeztek, az ügyben nyolc rendőrt és egy csendőrt is vesztegetéssel és befolyás vásárlásával gyanúsítanak, őket előállítási paranccsal vittek kihallgatásra. Vizsgálat folyik hat másik, civil személy ellen is ugyanezen bűncselekmények elkövetésének gyanújával.
Egy nappal azután, hogy a PSD-PNL kormánykoalíció végre megállapodott az őszi parlamenti választások és az államfőválasztás időpontjáról, mintha tisztulni látszana a köd legalább az egyik nagy párt államfőjelöltjének kilétéről is.
A két koalíciós párt eddig csak hímezett-hámozott, a liberálisok és a szociáldemokraták sem mondtak semmilyen konkrétumot azzal kapcsolatban, hogy kit indítanának az elnökválasztáson. Pénteken azonban az PSD egyik nagyágyúja, Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter és korábbi kormányfő – bár hangsúlyozta, hogy csak magánvéleményéről van szó – meglebegtette, hogy a szociáldemokraták körében a felmérésekben is legjobban szereplő Marcel Ciolacu miniszterelnök a leginkább esélyes az államfőjelöltségre.
Nicolae Ciucă PNL-elnök, aki a várakozások szerint a liberálisok jelöltje lehet, még semmi érdemlegeset nem mondott ezzel kapcsolatban. Elena Lasconi, az USR nemrég megválasztott elnöke pár napja felhívást intézett a PNL-hez, hogy a romániai jobboldal egyetlen esélyes elnökjelöltjét, azaz őt magát támogassa az elnökválasztáson. Szerinte ugyanis Ciucă hitelét vesztett politikus lett azzal, hogy a koalíció révén túlságosan közel került Ciolacuhoz.
Mircea Geoană NATO-főtitkárhelyettes, aki a közevélemény-kutatások szerint a legnépszerűbb elnökjelölt lenne, még nem jelentette be hivatalosan indulását, de a News.ro szerint még június végén márkabejegyzési kérelmet nyújtott be az illetékes hivatalhoz a „Mircea Geoană 2024 államfő” kifejezésre.
A romániai pártok közül eddig csak az AUR és az SOS Románia nevezte meg államfőjelöltjét George Simion és Diana Șoșoacă személyében. Az RMDSZ eddig csak annyit közölt: lesz saját elnökjelöltje az RMDSZ-nek.
Az Európai Unió tagországai közül Romániában van a legtöbb kiskorú anya – a statisztikák szerint 2021-ben több mint nyolcezer gyerek anyja volt 18 évesnél fiatalabb, ezen belül 745 gyerek anyja 10-14 éves volt.
Az Országos Egészségbiztosító Pénztár (CNAS) elnöke pénteken egy másik sokkoló információt is nyilvánosságra hozott. Valeria Herdea egy Marosvásárhelyen tartott sajtótájékoztatón elmondta: Románia legfiatalabb nagymamája nem több, mint 23 éves.
A CNAS elnöke a július 1-jén életbe lépett új egészségügyi keretszerződésről beszélve arra is kitért, hogy vannak 12 éves anyák, és olyan 14 évek anyák is, akiknek már két gyerekük van. Ezért is kerültek bele az új keretszerződésbe kifejezetten a serdülőkorúakra vonatkozó fejezetek is – tette hozzá.
Gyerekszótár választások előtti kimerült időkben.
… vagy lehet, nagyon is jól tudja, csak félrenéz, hiszen a hatalom emberekből áll, akiknek családjaik vannak, akik szeretnek jól élni, ha lehet, ingyen.
A gyótapusztai vadászháztól a moszkvai Lubjankáig tartó időszak feltárt részleteiről beszélt dr. Seres Attila történész a Sapientia EMTE legújabb Egyetemi Estjén.
Ha csak egy rövid videót nézne meg arról, hogy miként működik az ország, és mekkora munka a megreformálása, akkor ez legyen az.
Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.
A határon túli magyarok számára van nagy tétje a választásnak, hiszen az elmúlt 16 év nemzetegyesítési politikája hosszabb távra is garantálja az ő túlélésüket – jelentette ki Orbán Viktor csütörtökön Debrecenben.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
Elvesztette uralmát a jármű fölött, és egy tömbház lépcsőházának bejáratához csapódott autójával egy csíkszeredai sofőr szombaton késő este.
Az 1990-es rendszerváltoztatás óta tizedik alkalommal várják vasárnap országgyűlési választásokon a magyar választópolgárokat, miközben a könnyített honosítás bevezetése nyomán 2014 óta negyedszer a külhoni magyarok is élhetnek választójogukkal.
A gyorshajtásnak is van határa, ma minden bizonnyal ez 248 km/óra – ennyivel mértek be egy sofőrt a rendőrök szombaton délután az észak-erdélyi autópályán.
Kigyulladt egy kolostor, meghalt egy apáca. Egy harangozót majdnem agyonütött a leszakadt harang az éjféli misén. A szászrégeni zsidó temetőben sírokat gyaláztak.
Kigyulladt egy kolostor, meghalt egy apáca. Egy harangozót majdnem agyonütött a leszakadt harang az éjféli misén. A szászrégeni zsidó temetőben sírokat gyaláztak.
Válságüzemmódba kapcsolt a hazai turisztikai szektor. Osztrák cégek százait verte át egy román bűnbanda.
Válságüzemmódba kapcsolt a hazai turisztikai szektor. Osztrák cégek százait verte át egy román bűnbanda.
További híreink: péntekre csökkent az üzemanyag ára, de jelentős ingadozás várható, a következő hetekben pedig kellemes tavaszi melegre számíthatunk.
További híreink: péntekre csökkent az üzemanyag ára, de jelentős ingadozás várható, a következő hetekben pedig kellemes tavaszi melegre számíthatunk.
Tízezer eurós bírságot kapott a Szicíliában is balkáni kiskapukat kereső román család. Újabb harminc nappal hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon.
Tízezer eurós bírságot kapott a Szicíliában is balkáni kiskapukat kereső román család. Újabb harminc nappal hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon.
… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.
… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.
Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.