Továbbá az oroszok Romániában is zavarják a GPS-navigációt, Székelyudvarhelyen pedig másodszor kaptak el egy magyarországi drogdílert.
Oroszország elektronikus háborút is folytat, ez pedig Románia keleti részét is érinti – állítja jelentésében egy, a külügyminisztériumnak alárendelt hivatalos szakértői intézmény, az Euro-Atlanti Ellenállásért Központ.
A katonai és információs védelmi területre specializált két román szerző azt vizsgálta a május közepén megjelent jelentésben, amit a Digi24 hírtelevízió ismertetett, hogy mennyire veszélyes az Oroszország által indított elektronikus háború elektromágneses támadásai a a polgári védelemre.
A jelentés szerint az orosz hadsereg fejlett elektronikai technológiával képes megzavarni a globális helymeghatározási rendszer (GPS) és a globális műholdas navigációs rendszer (GNSS) működését, ráadásul nem csak Ukrajna, hanem a NATO-tagállamok területén is.
A Balti- és a Fekete-tenger partjain működtetett orosz rendszer képesek zavarokat okozni a hajózásban és a légi közlekedésben, de a kommunikációban is, ezzel pedig fokozódik a balesetek lehetősége.
A jelentés szerint Románia területén Dobrudzsában és Moldvában, Galac, Bákó, Iași, Tulcea és Konstanca megyében jelzett zavarokat a GPS rendszerben a Gpsjam.org platform. A Fekete-tenger környékén még Ukrajna, a Moldovai Köztársaság, Törökország és Grúzia is érintettek, de zavarokat jelez a platform Lengyelország, Észtország, Lettország és Finnország területén is.
Már az is önmagában felháborító, hogy 2024-ben még mindig folyamatban van az 1990. júniusi bukaresti bányászjárás ügye, most azonban Miron Cozma egykori bányászvezér letagadta a véres események megtörténését.
Cozmát, aki 1990 nyarán Ion Iliescu akkori államfő kérésére Bukarestbe vezette a feltüzelt Zsil-völgyi bányászokat, hogy „rendet tegyenek” az Egyetem téren tüntető diákok között, hétfőn ismét kihallgatták Bukarestben, a legfőbb ügyészségen.
A közvéleményben „az antracit Esthajnalcsillagának” is nevezett Cozma a kihallgatás után dühösen kiabálni kezdett a legfőbb ügyészség székháza előtt összegyűltekkel:
– kiabált rá a bányászjárás áldozatainak egyesülete képviselőire Cozma.
Ezután az újságíróknak azt mondta: nem érzi vétkesnek magát, szerinte az egész ügy Ion Iliescu műve, ő maga nem szervezte meg és nem vezette Bukarestbe a bányászokat.
Miron Cozmát emberiesség elleni bűntettekkel gyanúsítják a bányászjárás hányatott sorsú ügyében, amelynek keretében az ügyészek négy ember halálát és mintegy 1300 személy megsebesülésének körülményeit vizsgálják. Az események vizsgálatát egy bírósági döntés értelmében elölről kellett kezdeni, az ügyészek pedig újra vádat emeltek az akkori vezetők, Ion Iliescu, Petre Roman, Gelu Viocan Voiculescu és Virgil Măgureanu egykori titkosszolgálati vezető ellen.
Miron Cozmát 1999-ben 18 éve letöltendő börtönbüntetésre ítélték az 1991-es bányászjárás ügyében, azonban Ion Iliescu államfő 2004-ben kegyelmet adott neki. 2005-ben újabb 13 hónapot kapott az 1999-es bányászjárás miatt, 2007-ben szabadult.
Idén januárban a rendőrség kábítószer birtoklása miatt már lebuktatta a rendőrség azt a magyar állampolgárságú férfit, akit a hétvégén ismét őrizetbe vettek – írta a Székelyhon.
A Hargita megyei rendőrség közlése szerint a 31 éves férfit vasárnap tetten érték és előzetes letartóztatásba helyezték drogbirtoklás és -kereskedelem miatt. A férfit Székelyudvarhelyen azonosították, miközben 100 gramm pszichoaktív anyagot birtokolt és szállított autójával. A kocsijában találtak még 300 eurót és 770 lejt, amit a gyanú szerint kábítószer-kereskedelemből szerzett.
A férfin drogtesztet is végeztek és kiderült, hogy fogyasztott is a kábítószerből, úgy vezetett. A férfi ellen a téli incidens után bűnvádi eljárást indítottak, most még egy eljárás főszereplője lett.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
A Szuperliga 11. fordulójában összecsapó Sepsi OSK–Dinamo labdarúgó-mérkőzésen Demjén Ferenc, a magyar könnyűzene egyik legnagyobb alakja is jelen lesz – szúrta ki a Sepsi Rádió.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Továbbá: nem csak a medvék támadnak már, hanem a szarvasok is, de nem baj, mert az államelnök kihirdette a medvetörvényt. És nesze neked, jó példa: a lányok kézilabdáztak a pályán, a szülők verekedtek a lelátón.

Negyven métert zuhant egy túrázó a Fogarasi-havasokban. Vigyázat, a TPARK nevében küldött hamis SMS-ekkel csalnák ki a bankkártyaadatainkat.
Negyven métert zuhant egy túrázó a Fogarasi-havasokban. Vigyázat, a TPARK nevében küldött hamis SMS-ekkel csalnák ki a bankkártyaadatainkat.
Semmi új a nap alatt: minden drágulni fog. Továbbá: Nicușor Dan Georgia Melonival kürtölte össze az uniós tagállamokat a kohéziós politika megvédése érdekében.
Semmi új a nap alatt: minden drágulni fog. Továbbá: Nicușor Dan Georgia Melonival kürtölte össze az uniós tagállamokat a kohéziós politika megvédése érdekében.
Semmi rendkívüli, csupán ismét történelmi mélypontra zuhant a lej az euróval szemben. Jogosítványokkal üzletelt, és még a feletteseit is átverte egy nagyszebeni rendőr.