Egy brassói önkormányzati képviselő pedig online közvetítette a gyűlés résztvevőinek, amint a vécén ül.
Tíz nappal ezelőtt a kiskereskedők országos egyesülete előállt egy javaslattal, miszerint hétvégén legyenek zárva a nagy bevásárlóközpontok, hipermarketek, a kisebb boltok forgalma ugyanis jelentősen lecsökken szombaton és vasárnap, amikor a lakosság a bevásárlást intézi.
A javaslatot eljuttatták a kormánynak, amely konzultációt indított a témában, ennek során felmerült egy sor megoldási lehetőség, többek között az is, hogy a hipermarketek csak délig tartsanak nyitva. A kormány megvizsgálta az elképzelés megvalósíthatóságát, lehetséges következményeit és társadalmi fogadtatását is. A kérdést az is bonyolította, hogy a a nagy áruházláncok képviselői jelezték: akár el is bocsáthatják alkalmazottaik egy részét, ha a hétvégi boltbezárás valamilyen formában megvalósul. Kormányzati szinten is megfogalmazódott az az ellenvélemény, hogy az embereknek hétvégén van szabadideje, akkor mennek el vásárolni, például Florin Barbu mezőgazdasági miniszter leszögezte: nem szabhatja meg, hogy az emberek mikor intézzék a bevásárlást, ezért nem támogatja a boltzárat.
A különböző szempontok mérlegelése után most úgy tűnik, a kormány pontot tett a vita végére. Marcel Ciolacu miniszterelnök a csütörtöki kormányülés elején bejelentette: nem lesz semmiféle boltzár a hétvégén. Mint mondta, a kormány tárgyalt a kiskereskedőkkel, a nagy áruházak képviselőivel, meghallgatta a társadalom véleményét is és arra a következtetésre jutott, hogy a hipermarketek hétvégi bezárása nem időszerű kérdés. „Le akarom zárni ezt a témát (…) Nem lesz bezárás” – szögezte le Ciolacu.
A Konstanca megyei Mihail Kogălniceanu településen működik Románia legnagyobb katonai bázisa, amely egy ideje NATO-bázisként működik, és ahol állandó külföldi katonai jelenlét is van (több mint háromezer francia, amerikai és olasz katona tartózkodik ott). Az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború miatt különösen felértékelődött a bázis szerepe, repterét rendszeresen használják a Fekete-tenger térségében járőröző amerikai és más NATO-tagállambeli katonai repülőgépek.
Nemrég jelent meg az információ, miszerint a Kogălniceanu bázison jelentős fejlesztési munkálatokba kezdenek – egy akár húsz évig is tartó, 2,5 milliárd eurós bővítési program keretében egy egész várost építenek fel, amely tízezer katonát képes befogadni, és ahol fegyverraktárak, kifutópályák, hangárok, de a személyzetnek iskolák, óvodák, boltok és kórház is működik majd. Fejlesztik a bázis technikai kapacitásait is, új elektronikai rendszereket és fejlett légvédelmet is kap majd.
A katonai bázis bővítése persze nem tetszik az orosz vezetésnek. Az orosz külügyminisztérium csütörtökön azt közölte az állami RIA hírügynökséggel, hogy Moszkva álláspontja szerint a NATO kelet-európai és fekete-tengeri tevékenységének célja felkészülni egy lehetséges konfliktusra Oroszországgal és példaként említette a Kogălniceanu-bázis fejlesztését.
„Ez a tevékenység provokatív, fokozza a katonai feszültségeket Oroszország határai mentén és veszélyt jelent országunk biztonságára” – idézte a RIA az orosz külügyminisztérium álláspontját. A hírügynökség szerint Moszkva figyelemmel követi Románia lépéseit, felméri a lehetséges kockázatokat és a katonai tervezés során figyelembe is veszi majd azokat.
Az online tartott gyűlések, értekezletek és megbeszélések a pandémia idején terjedtek el világszerte, mivel a járványvédelmi korlátozások miatt csak így lehetett biztonságosan megtartani az ilyen eseményeket. Történt is rengeteg kisebb nagyobb incidens a bekapcsolva felejtett kamerák előtt, volt, amikor az értekezlet résztvevői teljes létszámban végignézték, amint valamelyik kutyája vagy macskája leverte a vázát, mások a családi ügyeiket intézték, de olyan is előfordult, hogy valaki meztelenül sétálgatott a bekapcsolt Zoom-kamera előtt.
Hasonló malőr történt most egy brassói városi önkormányzati képviselővel is, aki a tanács egy online tartott bizottsági ülésén a résztvevők szeme láttára vonult el a vécére, ahonnan a telefonján futó Zoomon élőben közvetítette, amint éppen nagydolgát végzi. Aztán a papírtépés után a WC-közvetítés egyszer csak félbeszakadt, a PNL-tanácsos vélhetően észbe kapott és bontotta a kapcsolatot. A produkciót élőben közvetítették a brassói városháza Facebook-oldalán, így a város ügyei iránt érdeklődő polgárok is végignézhették.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.