Tényleg ennyire zabagépek lennénk, vagy valami más magyarázata van a statisztikának?
Végre van valami, amiben a romániai lakosság toronymagasan vezeti az európai statisztikákat: Európa tagállamai közül mi költünk a legtöbbet élelmiszerre és üdítőitalokra. A fogyasztói kiadások 27,8 %-át teszi ki a kajára fordított pénz Romániában, míg az európai átlag mindössze 12,1%. Csak miheztartás végett: a toplistán a második helyezett Litvánia (20,9%), és dobogós még Észtország (19,6%). Az európai statisztikai hivatal 2018-as adatok alapján állította össze a toplistát, melyen Magyarország a hatodik helyen szerepel 18,1%-kal. A legkevesebbet az Egyesült Királyságban fordítanak élelmiszerre és alkoholmentes italokra: az összkiadás 7,8%-át.

A fogyasztási kiadások 24%-át a lakásfenntartásra és az energiadíjakra, 13,2%-át pedig a közlekedésre fordított összegek teszik ki. Átlagosan tekintve tehát Európában többek költenek ezekre, mint élelmiszerre – kivéve Romániában.
Persze ez nem egyenesen arányos azzal, hogy a romániai lakosság eszik a legtöbbet, ugyanis az adatokat egy csomó tényező befolyásolja. Például nem mindegy, hogy mennyibe kerül egy-egy országban az élelmiszer, illetve mennyi az átlagkereset. De bizonyára az is számottevő, hogy milyen szolgáltatói árak, benzinárak, lakásbérlési díjak, stb. vannak. Az EU szintjén egyébként Romániában a legolcsóbbak az élelmiszerek és az alkoholmentes italok.
A romániai fogyasztói szokások összképet egy másik adat tovább sarkítja. A szakértők szerint Romániában nagyon magas az élelmiszer-pazarlás, ami globálisan is egy fontos probléma. A decemberi hónapban különösen megy a dőzsölés: a romániai háztartásokban átlagosan négyszer több élelmiszert vásárolnak, mint amennyire szükség lenne, ebből 16 kilogramm a kukában landol. Évente egy romániai lakos 129 kilogramm élelmiszert dob el, országos szinten naponta 6 000 tonna kaját pazarolunk el, pedig még egy törvény is született a pazarlás megfékezése érdekében.
Így, ünnepek előtt nem árt átgondolni a fentebbi adatokat, és észbe vésni, a kevesebb vásárlás kevesebb pazarlást jelent.
Gyerekszótár választások előtti kimerült időkben.
… vagy lehet, nagyon is jól tudja, csak félrenéz, hiszen a hatalom emberekből áll, akiknek családjaik vannak, akik szeretnek jól élni, ha lehet, ingyen.
A gyótapusztai vadászháztól a moszkvai Lubjankáig tartó időszak feltárt részleteiről beszélt dr. Seres Attila történész a Sapientia EMTE legújabb Egyetemi Estjén.
Ha csak egy rövid videót nézne meg arról, hogy miként működik az ország, és mekkora munka a megreformálása, akkor ez legyen az.
Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.
Az 1990-es rendszerváltoztatás óta tizedik alkalommal várják vasárnap országgyűlési választásokon a magyar választópolgárokat, miközben a könnyített honosítás bevezetése nyomán 2014 óta negyedszer a külhoni magyarok is élhetnek választójogukkal.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
Elvesztette uralmát a jármű fölött, és egy tömbház lépcsőházának bejáratához csapódott autójával egy csíkszeredai sofőr szombaton késő este.
Az 1989-es rendszerváltás utáni évben megalapítottam a Wildt József Tudományos Társaságot, aminek céljai közt a matematikán kívül kulturális, történelmi örökségünk ápolása is szerepelt.
A gyorshajtásnak is van határa, ma minden bizonnyal ez 248 km/óra – ennyivel mértek be egy sofőrt a rendőrök szombaton délután az észak-erdélyi autópályán.
Kigyulladt egy kolostor, meghalt egy apáca. Egy harangozót majdnem agyonütött a leszakadt harang az éjféli misén. A szászrégeni zsidó temetőben sírokat gyaláztak.

Válságüzemmódba kapcsolt a hazai turisztikai szektor. Osztrák cégek százait verte át egy román bűnbanda.

További híreink: péntekre csökkent az üzemanyag ára, de jelentős ingadozás várható, a következő hetekben pedig kellemes tavaszi melegre számíthatunk.

Tízezer eurós bírságot kapott a Szicíliában is balkáni kiskapukat kereső román család. Újabb harminc nappal hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon.

… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.

Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.

Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.

… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.