George Simion megnyúzatta volna „az államcsíny elkövetőit”, most az ügyészség vizsgálatot indított ellene. Leomlott a segesvári várfal egy része, pedig alig öt éve újították fel.
Călin Georgescu elnökjelöltségét vasárnap este elutasította az Országos Választási Iroda (BEC), ez pedig hatalmas felzúdulást keltett a szuverenista táborban. George Simion, a Georgescut támogató AUR elnöke felháborodásában azt mondta a egy videófelvételen, hogy a BEC tagjai államcsínyt követtek el, és „nyilvánosan meg kell nyúzni” őket.
Hétfőn az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) elrendelte, hogy a közösségi médiából töröljék a videófelvételt. Simion azzal reagált, hogy tudomásul vette a döntést és maga törölte a bejegyzéseket.
Nem sokkal később a Legfőbb Ügyészség bejelentette, hogy bűnvádi eljárást indított a Simion erőszakra buzdító üzenetei ügyében. Az ügyészség a büntető törvénykönyv 368-as cikkelyére hivatkozik, amely 3 hónaptól 3 évig terjedő szabadságvesztéssel vagy pénzbírsággal bünteti a bűncselekmény elkövetésére való nyilvános buzdítást. Köztisztviselő esetében a szabadságvesztés 1 évtől 5 évig terjedhet.
George Simion ellen egyébként feljelentést tett a bukaresti törvényszéken a Reper párt nyilvános uszítás miatt. Az alakulat Horațiu Potra és Călin Georgescu ellen is panaszt tett, ők szintén uszító üzeneteket fogalmaztak meg az elutasítás után. Az egyébként nemzetközi körözés alatt álló Potra több uszító üzenetet is közzétett, amelyekben arra buzdította a Kongóban zsoldosként harcoló veteránjait, hogy „karóval, vasvillával, kaszával és baltával” védjék meg az országot, a katonaságtól pedig azt kérte, hogy fegyverrel a kézben tartóztassák le az „államcsíny elkövetőit”.
Alig öt éve újították fel egy műemlékmentő program keretében, de máris ismét megomlott Segesvár középkori várának egy része.
Ioan Iulian Sîrbu segesvári polgármester hétfőn elmondta újságíróknak, hogy a várfalból egy több mint két méteres részen omlottak le a kövek, valószínűleg az esővíz beszivárgása miatt. A hatóságok biztosították az omlás helyszínét, kitámasztották a falat és igyekeznek mielőbb hozzákezdeni a javításhoz. A megomlott szakaszon egyébként alig öt évvel ezelőtt végeztek javítási munkálatokat egy műemlékvédő egyesület által indított program keretében.
A polgármester szerint a várfalak rozoga állapotához nagyban hozzájárultak az ötven évvel ezelőtti szakszerűtlen karbantartási munkálatok, de a várhegyen több mint 1700 földcsuszamlást is regisztráltak. Konkrétan az a gond, hogy a régebbi helyreállítás során a falakat betonnal javították, az pedig évtizedekig nem engedte elfolyni az esővizet.
Elon Musk amerikai milliárdos, a Trump-adminisztráció kormányzati hatékonyságért felelős hivatalának vezetője már egy ideje Románián tartja a szemét, és a tulajdonában levő X-re rendszeresen bejegyzéseket ír, amelyekben hol a választások menetét befolyásoló román intézményeket bírálja, hol Călin Georgescu mellett áll ki.
Musk üzeneteit a szuverenista oldal megpróbálja minél jobban a maga javára fordítani. George Simion AUR-elnök például februárban meghívta Elon Muskot, hogy a májusi választások előtt látogasson Romániába és támogassa a szuverenistákat.
Elon Musk legutóbb vasárnap este posztolt az X-en Romániáról, miután az Országos Választási Iroda (BEC) visszadobta Călin Georgescu jelöltségét. „Ez egy őrület” – kommentálta a milliárdos a helyzetet.
Hétfőn egy amuse nevű anonim felhasználó írta az X-en, hogy tudomása szerint Elon Musk április 4-én Romániába látogat, amit ő (amuse) helytelenít.
– írta az anonim felhasználó az X-en.
Elon Musk válaszolt a bejegyzésre. Azt írta:
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.