// 2026. április 10., péntek // Zsolt

Hétfőn húzzák ki az első nyugtalottót

// HIRDETÉS

Hétfőn, az ortodox húsvét másodnapján rendezik az első lottósorsolást, amelyet pénztárjegyekkel lehet megnyerni. Összesen egymillió lejt.

A Román Lottótársaság stúdiójában tartják a nyugtalottó első sorsolását. A húsvét hétfői sorsolás nyereményeinek összértéke egymillió lej. A sorsoláson a február 2. - március 28. között kibocsátott nyugták, pénztárjegyek vesznek részt, ezeket nem kellett előre regisztrálni vagy benyújtani sehova. 

Érvényes minden olyan nyugta, pénztárjegy, amelynek ellenértékét készpénzzel, bankkártyával vagy ételjeggyel fizették ki, engedélyezett pénztárgépen bocsátottak ki akár üzletben, akár valutaváltónál.

A lottótársaság ugyanazokat az urnákat és golyókat fogja használni, mint a saját sorsolásain, és a pénzügyminisztérium, az adóhatóság és a lottótársaság egy-egy képviselője fogja felügyelni.

Az első kisorsolt golyó jelenti majd a nyertes nyugta kibocsátásának hónapját, a második a napját, a harmadik, negyedik és ötödik szám a nyugta értékét (banik nélkül, de a TVA-t beszámítva). Nyertes hiányában a nyeremény összegét átviszik a következő húzásra.

Az eredményt 30 napig lehet majd megtalálni a pénzügyminisztérium, az adóhatóság és a lottótársaság honlapján. A nyereményt a húzás utáni első naptól lehet igényelni egészen május 13-ig úgy, hogy a nyertes nyugtát benyújtjuk az adóhatóság (ANAF) bármely kirendeltségéhez személyi igazolvány másolatával és egy kérvénnyel együtt. A kérvény űrlapját ingyenesen megkaphatjuk az adóhatóságtól, illetve letölthető a pénzügyminisztérium honlapjáról.

A nyereményt a pénzügyminisztérium fizeti ki az igénylési határidő lejárta utáni 60 napon belül, miután az adóhatóság ellenőrizte a nyugta valódiságát és érvényességét.

A sorsolást élőben közvetíti a román közszolgálati tévé, amely bármely érdeklődő televízió rendelkezésére bocsátja ingyenesen az élő adás sugárzását. A további húzásokat minden hónap 15.-t követő első vasárnap rendezik, de ünnepekkor tarthatnak alkalmi húzásokat.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix
Főtér

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix

Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.

Orbán Viktor a külhoni magyaroknak: egyetlen szavazaton múlhat, merre fordul Magyarország
Krónika

Orbán Viktor a külhoni magyaroknak: egyetlen szavazaton múlhat, merre fordul Magyarország

Szavazásra buzdította a határon túli magyar állampolgárokat Orbán Viktor miniszterelnök. Orbán az elmúlt 16 év közös eredményeinek megvédésére kérte a levélben szavazó külhoni magyarokat.

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát
Főtér

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát

Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön
Székelyhon

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön

Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről
Krónika

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről

Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.

Etikai panasz az onkológián: nyílt levélben kritizálják a főorvos hozzáállását
Székelyhon

Etikai panasz az onkológián: nyílt levélben kritizálják a főorvos hozzáállását

Rendszerszintű hiányosságokra hívta fel a figyelmet egy elkeseredett hozzátartozó egy közösségi médiás bejegyzésében. A panasz nem a főorvos szakmai hozzáértését, hanem az empátia hiányát és a nem megfelelő tájékoztatást sérelmezi. Reagált a kórház.

// még több főtér.ro