// 2026. október 13., kedd // Kálmán, Ede

Hatan őrizetben a megvásárolt diplomák ügyében

// HIRDETÉS

Egyre kevésbé tűnik jó ötletnek pénzért vizsgajegyeket és diplomákat árulni.

Hat személyt 24 órára őrizetbe vettek, másik kilencet hatósági felügyelet alá helyeztek a legfelsőbb ügyészség ügyészei a megvásárolt egyetemi diplomák ügyben.

A legfelsőbb ügyészség közleménye szerint bűnvádi eljárás indult 36 személy ellen, akik az aradi Aurel Vlaicu és a szintén aradi Vasile Goldiş Egyetem alkalmazottai, valamint a fenti egyetemek végzős diákjai. Közülük 16 ellen megelőző megszorító intézkedéseket alkalmaztak.

Hat személyt, köztük négy tanárt többrendbeli vesztegetés elfogadása és hivatali visszaélés gyanúja miatt őrizetbe vettek.

Letartóztattak két számítógép-programozót is, akiket vesztegetés elfogadásával, számítógépes hamisítással és nem nyilvánosságnak szánt adatok felhasználásával gyanúsítanak.

A hat gyanúsítottat esetében az ügyészség azt javasolja, hogy rendeljék el a 30 napos előzetes letartóztatásukat.

Az ügyészség ugyanakkor kilenc személyt 90 napos hatósági felügyelet alá helyezett.

Az ügyészek azt állítják, számos olyan külföldi diákról van tudomásuk, akik bár nem értenek és nem beszélnek románul, román nyelven tartott előadásokat hallgattak és, sikerrel vették a vizsgákat.

A nyomozás során kiderült, hogy az on-line zajló vizsgák közben - bizonyos pénzösszegek fejében - a felsőoktatási intézmény informatikusai telefonos üzenetben elküldték a diákoknak a tesztkérdések helyes válaszait, illetve az is bevett szokás volt, hogy - szintén az informatikusok segítségével - az intézmény adatbázisában módosítottak a diákok által adott válaszokon vagy később a jegyükön. Az ügyészek szerint a hallgatók kész államvizsga-dolgozatokat is vásárolhattak.

A bűnszervezetnek egyetemi tanárok, titkársági alkalmazottak és az egyetem több egykori diákja is tagja volt, a sikeres vizsga fejében fizetett összegeket pedig általában olyan valutaváltó irodákban hagyták a diákok, amelyek vezetői baráti kapcsolatban álltak az illető tanárokkal.

Szerda reggel több mint 100 házkutatást tartottak az ügyészek és rendőrök a két egyetem több tanáránál és diákjánál, akiknél 350.000 eurót és számítógépes rendszereket foglaltak le.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?
Krónika

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?

Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix
Főtér

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye
Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

A játszótérhez már nagyok, hát kikértek két sört a fiatalok: még a szüleiket is megbüntették
Székelyhon

A játszótérhez már nagyok, hát kikértek két sört a fiatalok: még a szüleiket is megbüntették

Több mint ötezer lejes pénzbírságot róttak ki a marosvásárhelyi helyi rendőrök, miután két fiatalt sörözésen kaptak. Az őket kiszolgáló pincér járt rosszabbul.

// még több főtér.ro