// 2025. november 16., vasárnap // Ödön

Három család is trichinellafertőzést kapott Hargita megyében

// HIRDETÉS

Három embert kórházba is be kellett utalni.

Három személyt a székelyudvarhelyi kórházban kezelnek, további öt pedig ambulatorikus kezelést kap, miután trichinellával fertőzött sertéshúst fogyasztottak - közölte Lukács Antal, a kórház menedzsere.

Dr. Püsök László, a Hargita Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság (DSVSA) szóvivője hétfőn az Agerpres hírügynökségnek elmondta, hogy a fertőzés három, egymással rokonságban álló etédi családnál jelentkezett, miután valamennyien fogyasztottak egy 2017. december 15-én levágott disznó húsából.

A páciensek néhány nappal ezelőtt lázzal, izomfájdalommal és emésztési problémákkal jelentkeztek a székelyudvarhelyi városi kórházban.

Egy 76 és egy 67 éves nőt, illetve egy 48 éves férfit beutaltak a kórház fertőző osztályára, öten ambulatorikus kezelést kapnak.

A DSVSA szóvivője elmondta: a húst csak megfüstölték, mielőtt elfogyasztották volna, a trichinella pedig 60 Celsius-fok alatt nem pusztul el.

A laboreredmények egyértelműen kimutatták a trichinella jelenlétét, 50 kilogramm húst elkoboztak és megsemmisítenek.

Az illető portán november 30-án és december 10-én is vágtak sertést, ezek trichinella-vizsgálata negatív eredményt adott.

Dr. Püsök azt ajánlja, hogy minden levágott sertés húsát vizsgáltassanak be, és felhívja a figyelmet arra, hogy amennyiben az állat szerepelt az országos adatbázisban, a gazdának kártérítést adnak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A DNA elkezdett nyomozni a kolozsvári városházán, Boc pedig versben mondja el bánatát
Főtér

A DNA elkezdett nyomozni a kolozsvári városházán, Boc pedig versben mondja el bánatát

Tudta, hogy Emil Boc kiválóan versel magyarul Petőfi Sándor, József Attila vagy éppen Kosztolányi Dezső modorában? Erre tessék! (Naná, hogy pamflet.)

Közel harminc éve „nyögjük” a különleges nyugdíjak terhét
Krónika

Közel harminc éve „nyögjük” a különleges nyugdíjak terhét

Ma már a kiváltságok „szülőatyja”, Valeriu Stoica egykori igazságügyi miniszter is elismeri: hiba volt előjogokat adni bizonyos „szakmai köröknek”. Összeállításunkban a speciális nyugdíjak kronológiáját foglaljuk össze.

Az egészségügyi minisztert meghívták az oltástagadó orvosok konferenciájára, ő feljelentést tett – hírek hétfőn
Főtér

Az egészségügyi minisztert meghívták az oltástagadó orvosok konferenciájára, ő feljelentést tett – hírek hétfőn

További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát
Székelyhon

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát

Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.

Megállapította a boncolás az altatás közben elhunyt kislány halálának okát
Krónika

Megállapította a boncolás az altatás közben elhunyt kislány halálának okát

Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a kétéves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.

Banki alkalmazottnak adta ki magát, negyvenhatezer lejt csalt ki áldozatától egy szélhámos
Székelyhon

Banki alkalmazottnak adta ki magát, negyvenhatezer lejt csalt ki áldozatától egy szélhámos

Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.

// még több főtér.ro