// 2026. január 13., kedd // Veronika

Harminc papagájjal és egy kutyussal indult sétára egy suceavai férfi. Karantén lett a vége

// HIRDETÉS

Na ehhez vajon milyen arcot kell vágni?

Lassan hozzá kell szoknunk, hogy a rendőrség minden nap megkínálja a sajtót egy-egy hajmeresztő történettel az utcai razziákról.

Ha erről nem a suceavai rendőrség szóvivője számolt volna be az állami hírügynökségnek, talán el sem hinnénk, mert elképzelni is nehéz: egy helybéli úriember 30 (azaz harminc) papagájjal és a kedvenc házi kutyusával indult el egy hosszabb sétára, amikor összetalálkozott a rend őreivel.

Ráadásul az is kiderült róla, hogy nemrég tért haza Olaszországból, tehát a hatályos szabályok szerint karanténba kellett volna vonulnia. Ezt most sikerült elérnie, ráadásul bírságot is kapott.

Az ember azt gondolná, hogy abban a városban, ahonnan egyenesen kétségbeejtő hírek érkeznek – mint tudjuk, a megyei kórház több mint 90 alkalmazottja fertőződött meg és az intézményt is be kellett zárni két napig – a lakosság valamivel fegyelmezettebb az átlagnál, de hát nem úgy tűnik. Csütörtökön 187 helybéli kapott bírságot a kijárási tilalom megszegése miatt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Kelemen Hunor: az erdélyi magyarokon nem fog múlni a Fidesz győzelme
Krónika

Kelemen Hunor: az erdélyi magyarokon nem fog múlni a Fidesz győzelme

Magyarország nem sodródik, hanem irányt mutat – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke szombaton Budapesten, a nagyobbik magyarországi kormánypárt, a Fidesz jelöltállító kongresszusán.

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig
Főtér

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig

Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.

Holtan találtak egy fiatalembert egy vendéglő padlásterében
Székelyhon

Holtan találtak egy fiatalembert egy vendéglő padlásterében

Holtan találtak vasárnap egy 18 éves földrai (Feldru) fiút egy besztercei vendéglő padlásterében – tájékoztatott a Beszterce-Naszód megyei rendőrség.

Életét vesztette egy erdélyi autóbusz utasa, a sofőr szerint senki nem szólt neki a végállomás előtt
Krónika

Életét vesztette egy erdélyi autóbusz utasa, a sofőr szerint senki nem szólt neki a végállomás előtt

Egy 43 éves férfi csütörtök éjjel életét vesztette a nagyszebeni tömegközlekedési vállalat egyik autóbuszán. A sofőr szerint csak a végállomáson értesítették, hogy egy utas meghalt, mert többen nem akarták megszakítani az útjukat.

Megszólalt a kormány a megemelt adók ügyében
Székelyhon

Megszólalt a kormány a megemelt adók ügyében

A kormány vasárnap egy sor pontosítást közölt az ingatlanokra (épületek, telkek) és járművekre megszabott adók és illetékek emeléséről szóló döntéssel kapcsolatban.

// még több főtér.ro